Századok – 1966

Krónika - Tudományos ülésszak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a nemzeti ideológia múltja és jelene témakörből 1966. február 21–22. (Glatz Ferenc–Stier Miklós) 1068

KRÓNIKA 1073 ciókból, gazdasági és politikai hatalmának kiszélesítése nyomán megkísérli a magyar politikai nemzetállam etnikai nemzetállammá alakításának megvalósítását. A másik oldalon a magyar munkásmozgalom eljut a népek demokratikus nemzeti érdekeinek világos és elvi alapon álló megkülönböztetéséig az uralkodó körök osztályérdekeitől. Sajátos módon e két egymást kizáró felfogás között a mérsékelt, polgári nemzetfelfogás-változatok elsősorban nem demokratikus irányban fejlődnek tovább. A nemzetiségi politika jobboldali, konzervatív agrárius kidolgozói ekkor alakítják ki a liberális elveket teljes mértékben tagadó „magyar kultúrfölény" elvi alapjait. A magyarországi nem magyar népek nemzetszemléletében jelentős új mozzanatot akkor figyelhetünk meg, amikor a cseh és román nagvtőke kezd behatolni a nemzeti rokonérzés segítségével az osztrák-magyar nagytőke uralta nemzetiségi területekre Magyarországon, a nemzetiségi burzsoázia gazdasági tevékenységének támogatása címén. A már a XIX. században irodalmi téren jelentkező néprokonságon, nyelvrokonságon és testvériségen alapuló szimpátia tőkés gazdasági kapcsolatokkal egészül ki a századfordulótól kezdve, amelyben vezetőszerepet játszik a banktőke. A századforduló hatalmas arányú ipari és mezőgazdasági munkás osztályütközetei a kizsákmányolás adott rendje ellen, a polgári demokratikus átalakulásért — a munkásság és parasztság politikai szervezeteinek polgári demokratikus politikai programtervezetei — a kis- ós középpolgári pártokat is új orientációra kényszerítették, sőt a reakciós irányzatokra is átalakító hatással voltak. A XX. század első évtizedében a polgári nemzetszemlélet reakciós tendenciái rendkívül megerősödtek. A függetlenségi-nemzeti demagógiát az ország demokratizálódásának megakadályozására használják fel. A tömeg forradalmasodásának meggátlására erőteljesen jelentkezik a keresztény nemzeti és szociális politika gondolata Magyarországon is. Nálunk is létrejöttek az imperialista világújrafelosztási politika sokoldalú előkészítésének eszközei: az imperialista célok nemzeti célokként, méghozzá kereszténynemzeti célokként jelentkeztek. A polgári „nemzeti politika" a modern technika eszközeivel ós anyagi forrásaival megsokszorozott propagandájának kakofoniája mögött az uralkodó körök nemzetvesztő, a népeket a történelemben korábban nem látott katasztrófába sodró következményeit csak kevesen sejtették előre a legjobbak közül — fejezte be előadását Tóth Ede. Délután a hozzászólások sorát Székely György nyitotta meg. Szathmári István és R. Várkonyi Ágnes előadásáról szólva elmondotta, hogy azok a magyar nemzeti fejlődés egy olyan szakaszát tárgyalták, melynek több tisztázatlan kérdését csak a történészek, nyelvészek és irodalomtörténészek együttes munkálkodása oldhatja meg. R. Várkonyi Ágnes referátuma önálló kutatásai alapján megnyugtatóan rajzolta fel a nemzetfogalom fejlődési vonalát 1505—1707 között, s elemzése tisztázni törekedett a történészek között oly sokat vitatott feudális nemzet, rendi nemzet kérdéskörének sok fontos problémáját. Ezzel kapcsolatos vizsgálódásainkat azonban a nacionalizmus elleni harc eredményességének érdekében nem szabad csak a magyar történelemre szűkíteni, hanem a szomszédos illetve más európai népek hasonló fejlődésbeli sajátosságaira is rá kell mutatnunk. (Pl. a magyar szkíta ideológiával párhuzamosan jelentkező lengyel ún. szarmata-ideológia, a német teuton-ideológia a magyaréval hasonló jellegére; ugyanakkor azokra a más nemzetek fejlődésétől eltérő jelenségekre, amelyek pl. a török hódoltság miatt keletkeztek nálunk a nemzetfogalom történetében.) A más nemzetiségekkel való együttélést — noha a nemesi nemzet kötelékéből a nyelv nem jelentett kizárási alapot — már az előadók által említett időpontnál korábban figyelembe vették, melyeket néhány Zsigmond-kori oklevél és humanisták tevékenysége is bizonyít. A szomszéd népek nyelvi-nemzeti fejlődésével töiténő összevetést hiányolta Szathmári előadásából is, s a reformáció történetiből vett példákon bizonyította, hogy eme fejlődés szükségességét már a XVI. századi írók, prédikátorok is figyelembe vették. Szabad György egyetemi docens Arató Endre előadásához kapcsolódva annak szükségességét emelte ki, hogy a liberális, ill. a plebejus demokratikus álláspont a nemzeti kérdésben kerüljön szembesítésre a konzervatívok egykorú felfogásával ós taktikájával is. A hazai konzervatívok, akik az 1840-es évek elején, politikai alapelveik meghatározásakor lényegében a birodalmi arisztokráciának a minden nemzt ti mozgalommal szembeforduló álláspontján álltak, hovatovább a liberális reformpolitikusokat azzal is kívánták lejáratni, hogy azok hajlandók pozíciókat átengedni a nemzetiségieknek. Az abszolutizmus válsága idején, a hatvanas évek elején pedig a kormányrú Ihoz jutva, nagyon is tudatosan törekedtek arra, hogy a következetesen Habsburg-ellenes erőket a nemzetiségek feletti hegemónia megtörésével „vádolva", segítsék a Habsburg-birodalmat továbbóltető kiegyezés létrejöttét. Teleki László belső föderációs elgondolásait illetően lényegében egyetértett Arató Endre értékelésével, de szükségesnek mondotta annak hangsú-