Századok – 1966

Krónika - Bottló Béla 1905–1964 (Bélay Vilmos) 1055

KRÓNIKA 1059 szerves részét alkotó művelődési politikájáról, mely a legközvetlenebbül befolyásolja az egész társadalom művelődését. A művelődéstörténeten belül a kutatás szempontjából indokoltnak tartja elhatárolni az anyagi és a szellemi javak létrehozása történetének tanulmányozását. Annál is inkább, mert az utóbbi tárgyköre is rendkívül széles és bonyolultan szerteágazó az adott társadalom politikai eszmeáramlatától kezdve az irodalmon, filmen, színházon, képzőművészeten, zenén, az oktatásügyön ós tudományon át bizonyos vonatkozásban magának a szellemi javak elsőrangú ,,termelő"-jének, az értelmiségnek a történetéig. A korábbi korszakok művelődéstörténetét vizsgálva, megállapította, hogy az a kultúrának inkább csak a kiemelkedőbb alkotásait, eredményeit vette számításba. Ha foglalkozott is a tömegek művelődésével, akkor is figyelme jórészt az állam, illetőleg az állam által is támogatott egyesületek, mozgalmak „népfelvilágosító" tevékenységére szűkült. Pedig már a szocialista forradalom győzelmét megelőzően, Magyarországon is, már jóval a felszabadulás előtt a munkásosztály és a parasztság haladó, demokratikus pártjai, szervezetei igen nagy erőfeszítéseket tettek, legtöbbször a kormányzat ellenére, annak érdekében, hogy a dolgozó tömegek művelődési szintje állandóan emelkedjék, s a hivatalos „népfelvilágosítás" hatása csökkenjen. A továbbiakban a felszabadulás utáni, s ezen belül is főként a szocialista magyar művelődéstörténettel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozva megállapította, hogy 1945 után sajátos helyzet alakult ki. Az ismeretek terjesztésének hivatalos intézményei, legtöbbször a korábbi szellemtől áthatva csak részben szolgálták a művelődési szint emelésének népi demokratikus igényeit. Emellett, gyakran, ugyancsak állami támogatást élvező új intézmények létesültek a kultúra különböző ágainak, az ismereteknek a dolgozó tömegekhez való közelebb hozása érdekében. A haladó, demokratikus mozgalmak kultúrát terjesztő tevékenysége lényegesen kiszélesedett, de nem egy területen néha lényegében változatlan formában működtek a régi hatalom támogatását élvező társadalmi egyesületek is. Gyökeresen csak a népi demokratikus forradalom győzelme után, de nem azonnal és ellentmondások nélkül, változott meg a helyzet. Az állami kulturális intézmények (az iskolától a színházig) egyre maradéktalanabbul teljesítették a széleS tömegek műveltségi színvonalának emelése érdekében kifejtett tevékenységüket, hivatásukat. Ugyanakkor a társadalmi szervezetek, mozgalmak ismeretterjesztő tevékenysége nem csökkent, hanem kiszélesedett. Befejezésül kifejtette: a munkásnak, parasztnak, értelmiséginek a k,ulturális javak megszerzéséhez vagy létrehozásához nemcsak az anyagi élet bizonyos színvonalára van szüksége, hanem megfelelő időre, tehát szabadidőre is. így válik az anyagi élet ós a szabad idő a kulturális színvonal emelésének ártényezőjévé. Ezután a fentmondottakból kiindulva kísérte figyelemmel a fölszabadulás utáni magyar társadalom anyagi-gazdasági és művelődési viszonyainak történeti fejlődését. Tarnai Andor kandidátus, az Irodalomtörténeti Intézet munkatársa a művelődéstörténet bonyolult problematikájához, az irodalomtörténet, azon belül is elsősorban a régi magyar literatúra szempontjából szólt hozzá. Utalt az új hatkötetes irodalomtörténeti szintézis előkészítésére, melynek sajtó alá rendezése során egyre határozottabban kitűnt az irodalom- és művelődéstörténet szoros összefüggése, egymásrautaltsága. Előadásában az irodalomtörténet és a művelődéstörténet kapcsolatának néhány kérdését először a szintézis problémái felől közelítette meg, s közben érintette az irodalomtörténet és a történettudomány kapcsolatának problémáit is. Véleménye szerint a szintézist szerkesztő irodalomtörténésznek fel kell használnia egy sor más történeti szak eredményeit is, ha a kutatás körébe tartozó emlékeket más művészeti ágakkal s az egyes korok filozófiájával és tudományosságával akarja kapcsolatba hozni. Az irodalomtörténész, aki jól tudja, hogy az irodalom a művelődés, az irodalom története a művelődés történetének része, ezen a ponton ütközik először nem megoldott és el sem hanyagolható kulturhistóriai problémába: annak tisztázása volna ugyanis munkája megkönnyítésének céljából kívánatos, hogy a művelődéstörténet több-e, és ha igen, mennyivel magasabbrendű egység, mint a közfelfogás szerint beletartozó tudományszakok összessége, s egy még körvonalazandó kulturhistóriai koncepció keretében vajon hol, milyen közelebbi szomszédságok társaságában foglal helyet az irodalom története. Az a művelődéstörténeti fejezet, amely megtalálható az irodalomtörténeti szintézisekben, nagyjából rokonítható a történeti összefoglalások kulturhistóriai részleteivel, azzal a különbséggel, amit a historiográfiai ós az irodalomtörténeti anyag eleve feltételez. Az előadó a fő rokonvonást a szerkezetbeli funkción kívül abban látja, hogy mindkét helyen a művészeti élet eseményein kívül jórészt tudománytörténeti studiumok során kidolgozott eredmények és adatok kerülnek szóba. A tudománytörténet azonban — túl a historiográfiával közös szükségleton — más szempontból is fontossá, válik az irodalomtör-