Századok – 1966

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1034

FOLYÓIRATSZEMLE 1051 A tanulság kettős lehet: a legáltalánosabban elfogadott ideológia nem szükségszerűen a legkevésbé támadható tényeken, tételeken alapszik, és a történeti adatok ideológiailag legelfogadottabb felhasználása, történetileg gyakran a legkevésbé hiteles. 1966. 3. sz. — CH. MORRIS: Shakespeare politikai nézetei (293 — 308. 1.) eredetileg az 1964 júliusi angol—amerikai történészkonferencia ülésén elhangzott előadás. A szerző vigyáz arra, hogy ne tévedjen sem a pszichoanalízis, sem az irodalmi kritika területére. Shakespeare-t ezúttal úgy tekinti, mint történelmi dokumentumot. Politikai nézeteit természetesen színdarabjaiból bontja ki: vizsgálja elsősorban a darab teljes hatását és figyelembe veszi a szóbeli hatást — szemben azzal a hatással, amelyet Shakespeare darabjai, mint olvasmányok gyakorolnak. (Pl. II. Richárd alakja olvasva szinte rokonszenves, romantikus mártír, előadva, az Erszébet-koriak szemével látva gyenge, neurotikus, a trónra alkalmatlan személy.) A szerző helyesen azt is hangsúlyozza, hogy Shakespeare nem akármilyen, hanem kivételes tehetségű színműíró volt. Jellemei szinte mind meggyőzőek a maguk nemében. Shakespeare felette állt minden konvencionális királytiszteleten vagy a „köznép" megvetésén. S bár az ún. politikai eszmékhez keveset adott hozzá, Shakespeare-t a szerző az első nagy angol szociológusnak értékeli. Ezt nagy olvasmányossága takarta el eddig előlünk. Shakespeare azért szociológus, mert nyilvánvaló érdeklődéssel fordul embercsoportok felé. Jellemei, alakjai soha I nem elszigetelten jelennek meg. Egy egész társadalom vagy udvar erkölcse, légköre fonja őket körül. Utolsó darabjából, a ,,Vihar"-ból politikai testamentuma is kiolvasható. Végeredményben a „természet-(termószetes) államban" és utópiában hitt, az elveszett aranykort visszaidéző társadalmi megújhodásban. — N. RAVITCH a XVIII. századi angol ós francia püspöki kar társadalmi származását mutatja be tanulmányában és megállapítja, mindkettő tükrözi az angol és francia arisztokrácia sajátos helyzetét, vonásait (309 — 325. 1.). Mindkét ország arisztokráciája monopolizálta az egyházi kinevezéseket, de míg az angol helyt adott politikai, irodalmi kiválóságoknak is, a francia nemesség kizárólagos területének tekintette az egyházi méltóságokat. Ily módon az angol egyházi kar származását tekintve képviselte az akkori értelmiségi réteget is, a francia csupán egy kiváltságos, zárt nemesi osztályt. — M. HURST: Írország és az 1872-es választási törvény (326 — 352. 1.) szembeszáll azzal az általánosan elfogadott tétellel, amely szerint az 1872-es titkos szavazati jogot biztosító törvény forradalmasítóan hatott az írországi politikai életre. A szerző szerint akár rövidebb, akár hoszszabb időtávra ez a törvény az ír nacionalizmus történetében csekély jelentőségű esemény volt. Gyakran védőeszközül szolgált az unionista elemek számára. Ch. S. Parnell és az 1867—1877 közötti évtized újszerű és alapos méltatásával is találkozunk e tanulmányban. — J. P. D. DUNBABIN cikke elemzi az 1880-as évek végén az új angol megyei tanácsok működését, megjeleníti azt a vidéki társadalmi ós politikai helyzetet, amely közepette ezek az új testületek megkezdték működésüket és leírja az első megyei tanácsi választások folyamatát (353 — 379. 1.). — R. HYAM J. C. Smuts tábornok szerepét tisztázza az angol liberális kormány 1906. évi februári döntésében, amellyel Transvaalnak felelős kormányzatot biztosított (380—398. 1.). A szerző itt ismét egy mítoszt oszlat szét, amelyet maga Smuts és Lloyd George keltett: azt ugyanis, hogy Smuts „missziójának", közbenjárásának volt az eredménye a liberális kormány fenti döntése. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy a kormány döntése a Transvaalnak nyújtandó felelős kormányzatról már befejezett tény volt, mielőtt Smuts bármelyik liberális miniszterrel tanácskozott volna. Hogy volt-e befolyása egyáltalán Smutsnak ebben az ügyben, arra a dokumentumok nem adnak végleges feleletet. Smuts állításait egy forrás sem támasztja alá; ha a miniszterelnök döntését valóban befolyásolta volna Smuts, akkor az előbbi ezt soha nem ismerte volna be, mivel határozata ez esetben nagy ellenállást váltott volna ki. Egyébként a miniszterelnök, Campbell-Bannerman személyes hatása kormányára csupán abban nyilvánult meg, hogy milyen módon adják meg a felelős kormányzatot. S ebben a kérdésben egyáltalán nem lehet lényeges Smuts befolyása. A szerző még egy lépéssel tovább megy; nem abban látja a mítosz szétoszlatását, hogy a Smuts-misszió a dél-afrikai kérdés rendezéséhez nem járult hozzá, hanem abban, hogy a liberálisok által biztosított alkotmány végeredményben nem sokban különbözött az előző kormány által javasolt ún. Lyttelton Alkotmánytól. — J. S. CONWAY: Hitler hatalomrajutásának historiográfiája (399 — 415. I.) ismerteti a Machtergreifung elméleteinek német és más (főleg angol) történészek által képviselt változatait. Ezek tükrözik szerzőik politikai állásfoglalásait, társadalmi helyzetüket, melyeknek megfelelően a rendelkezésükre álló anyagokból nagyobb súlyt adnak Hitler hatalomrajutásában a politikai légkörnek, az egyes politikusok