Századok – 1966
Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 1005
1026 FOLYÓIRATSZEMLE 1026 kőzze! siettetni fogja, s ha kell, ennek érdekében kész a politikai tömegsztrájkra is". A miskolci tömegmegmozdulásnak, a Szociáldemokrata Párt hibájából, sajnos, nem balra-, hanem jobbratolódás lett a következménye. A miskolci, zömében kisipari munkásság nem a nagyszámú diósgyőri nagyipari proletariátus, hanem a kispolgári tömegek felé orientálódott. — SZECSKÓ KÁROLY Az 1918-as novemberi parasztmozgalmak Borsod megyében c., anyagban gazdag tanulmányában megállapítja, hogy a parasztmozgalmak kezdeményezői Borsodban is elsősorban az Oroszországból hazatért hadifoglyok, az ipari munkások, néhol nők voltak. A város közelében levő falvakban intenzívebb volt a parasztmozgalom, mint máshol. A nép forradalmi mozgalma elsősorban a régi államhatalom helyi képviselői, a jegyzők, papok, de rajtuk kívül a falusi kiskereskedők, gazdag parasztok és földbirtokosok ellen is irányult. Követeléseinek középpontjában a parasztság évszázados álma, a földosztás állott, még a Buza Barna-féle földreformtervezet kihirdetése előtt. A megye földbirtokosai 1918. november 16-i miskolci nagygyűlésükön kísérletet tettek arra, hogy a földreformot a maguk érdekeinek szűk keretei közé szorítsák. A falun a köztársaság eszméje terjedőben volt. A változatos elnevezés alatt különböző funkciókkal működő Borsod megyei tanácsok osztályszempontból az országos viszonyoknak megfelelően tagolódtak. A tanulmány befejező része megvilágítja a Borsod megyei értelmiség helyzetét a forradalomban. Míg a jegyzők, papok általában ellenségesen álltak szemben a forradalommal, a tanítóság aktívan támogatta, és szerepet vállalt benne. — B. B. SOPRONI SZEMLE. XIX. évf. (1965) 2. sz.: HILLER ISTVÁN Sopron a fasiszta sajtó tükrében (1944. okt. 15. — 1945. ápr. 4.) címmel a korszak helyi sajtójának alapján rajzol sokoldalú képet a város életéről: a nyilas uralom tombolásáról, népbutító (és teljesen hitelét vesztő) propagandájáról, az életviszonyok alakulásáról, a zsidóellenes intézkedésekről. — SIMKOVICS GYULA A mezőgazdasági termelés és termelőerők fejlődésének néhány vonása Sopron megyében a XIX. sz. végén című (a folyóirat 1964:1. számában megjelent cikkéhez csatlakozó) tanulmánya a mezőgazdaságban kibontakozó tőkés fejlődésnek Sopron megyében az ország többi részéhez képest gyorsabb menetét hangsúlyozva kiemeli, hogy ennek során itt a porosz út negatív hatása rejtettebben érvényesül ; a kötött forgalmú birtokok nagy aránya folytán korán jelentkezik az intenziválásra vaió törekvés. Elősegíti ezt az, hogy az agrárválság a nyugati piacok közelsége folytán itt kevésbé pusztító hatású. Statisztikai táblázatok mutatják a művelési ágak így befolyásolt változását: ennek során megszűnik az ugaros művelés ós helyette a vetésforgó terjed el; növekszik a műtrágya felhasználása, a termelési szerkezetben a takarmányféleségek lépnek előtérbe, növekszik a gépesítés. A tanulmány végül az élvonalba tartozó kapuvári Esterházy-uradalmat mutatja be. Szerző szerint a belterjesség a kisárutermelés versenyképtelenségét növeli, egyúttal kifejezi a gazdaság Ausztriától való függőségét, mely nem engedi létrejönni a saját belső talajon épült önálló mezőgazdaságot. — A Helytörténeti Adattárban GARAI LENKE Az 1930. szept. 1-i tüntetés Sopronban címmel a helyi sajtó alapján ismertéti az eseményeket: az illegális kommunista szervezkedés és a soproni munkásmozgalom néhány vezet >jének érdekes portréjával. — BORBÉLY SÁNDOR ,,Nihilista" darab a. soproni színpadon (1906) (Látványosság és politika) címen egy, az 1905 — 07. évi orosz forradalom idején írott „Láthatatlan kezek" e. rómdráipa-operett soproni előadását ismerteti. A darab a Budai Színkörből került le Sopronba: a technikai trükkökkel élénkített giccses ós reakciós rémdráma jellemzőe i mutatja a tömegeknek az oroszországi események iránti érdeklődósét kihasználni, és egyben reakciós irányban befolyásolni kívánó, elüzletiesedett színházi viszonyokat. —- CSATKAI ENDRE a soproni szőlőkben a XVIII. században pusztító (s még 1925-ben is óriási károkat okozó) katasztrofális serególyinváziók elleni régi védekezési módszerekről közöl érdekes adatokat. — KOVÁCS JÓZSEF Sopron nagy humanista polgármesterének, Lackner Kristófnak temetését és Schwanhoffer Kristóf ott elmondott, életrajzilag becses adatokat tartalmazó gyászbeszédet ismerteti. Soós—GYULA Kugler Pál Ferenc soproni szobrász (1836—1875) életét és a városhatárán is túlterjedő munkásságát mutatja be. — HÁZI JENŐ Adler Györgynek, a város első névleg is ismert, 1536 —1547 közt tevékenykedett toronyzenészónek életéről közöl adatokat. Adler II. Lajos dobosa volt, részt vett a mohácsi csatában, ott meg is sebesült; soproni évei alatt garázda magatartása miatt sok kellemetlensége volt, amit a tanács művészi képességei miatt sokáig elnézett, de mikor maga mondott fel, börtönbe csukták, honnan csak királyi közbelépésre szabadult ki: Sopronból Znaimba távozott ugyancsak toronyzenésznek. — FRIED ISTVÁN Ribay György és Sopron kapcsolatát a magyar, szlovák és cseh kulturális kapcsolatok szempont-