Századok – 1966
Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 1005
FOLYÓIRATSZEMLE 1025 kának. Éppen ez az oka, hogy a század végére mint neveléspolitikus egyre inkább háttérbe szorul, s ekkor fordul teljes figyelmével a neveléstudomány kérdései felé. A cikk a továbbiakban Kármán neveléstudományi koncepcióját ismerteti. — Sz. M. TÁRSADALMI SZEMLE. XX. évf. (1965) 10. sz.: LŐRINC TAMÁS A húszéves ENSz címen méltatja a világszervezet tevékenységét és ismerteti a keretében folyó nemzetközi harc jellegét. 12. sz.: NEMES DEZSŐ A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának irányelvei és a Kommunisták Magyarországi Pártjának tapasztalatai c. írásában áttekinti a kommunista párt stratégiai és taktikai vonalát 1919-től 1935-ig. Megállapítja, hogy a Tanácsköztársaság megdöntése után elfogadott hibás stratégiai elvet, mely szerint Magyarországon a szocialista forradalom volt napirenden, a párt csak a kongresszus után cserélte fel a demokratikus forradalomra irányuló h"lyes stratégiai vonallal. Emiatt az 1933 után alkalmazott új taktika felemás maradt, nem vezethetett kielégítő eredményekre. — ERÉNYI TIBOR a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulásának 75. évfordulója alkalmából méltatja a magyar szocialista mozgalom nagy hagyományait. Megállapítja, hogy a reformizmus bírálata nem jelenti e mozgalom előremutató, a jövőt szolgáló megmozdulásainak, hagyományainak elvetését. — O. M. Helytörténeti és helyismereti folyóiratok BORSODI SZEMLE. IX. évf. (1965) 3. sz.: KUN LÁSZLÓ A népi demokratikus ' forradalom kibontakozásának néhány sajátossága Miskolcon c. tanulmányában az 1943. szeptember 9-i spontán vasgyári béketüntetés, a Független Kisgazdapárt 1943 szeptemberi miskolci területi érte-I kozlete, a német megszállás és nyilas hatalomátvétel hatásának, a MOKAN-Komité politikai, gazdasági és részben katonai tevékenységének elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy Miskolc—Diósgyőrött „a népi demokratikus forradalom , erői ... a felszabadulás előtt kibontakozóban, gyülekezőben voltak, s így 1944 no• vemberének második felére a forradalmi válság objektív feltételei kialakultak a városban". A forradalom realizálását azonban megakadályozták Miskolcon a front távolsága, továbbá a kommunista párt ideológiai felkészültségének hiányai. A közvetlenül a proletárdiktatúrára irányt vevő ,,baloldaliság"-ot azonban a Kommunista Párt néhány hónap alatt központi segítséggel leküzdötte. — SZŐKEFALVI NAGY ZOLTÁN—ZÉTÉNYI ENDRE Egy XVIII. századi magyar meteorclógus: Benkő Sámuel miskrlci orvos címmel a nevezetes magyar polihisztor 22 évre kiterjedő meteorológiai ós orvosmeteorológiai munkásságát méltatja. — LEHOCZKY ALFRÉD A századeleji munkásmrzgalom néhány sajátrssága Borsod megyében c. cikkében azzal a szembetűnő ellentéttel foglalkozik, amely Borsod megye ipari fejlettsége és munkásmozgalmi elmaradottsága között fennáll. A főbb okokat a munkásság abszolút többségét, 74%-át kitevő ún. középső réteg befolyásában, a lakóhely (telepi és vidéki), ipari terület (Miskolc— Diósgyőr, közép-borsodi és az ózdi iparvidék) szerinti erős megosztottságban, a szociális demagógia hatékonyabb alkalmazásában jelöli meg. Deák Gáborral polemizálva felveti a borsodi forradalmi munkásmozgalom periodizációjának kérdését, általános jellemvonásként jelölve meg a borsodi mozgalmaknak az országostól való elmaradását. — H. SZABÓ BÉLA Bereczki, Buday, Váry с. cikkében a gyümölcstermesztés hazai történetébe beágyazva méltatja a három nagy pomológus munkásságát. Bereczki (Badinszki) Máté (1824—1895) főképp a magyar almafajták szakszerű leírásával, Budai József (1851— 1939) gyümölcsnemesítéseivel, Váry József (1869 —1945) pedig mint a hazai származású gyümölcsök legkiválóbb fajtagyűjtője írta be nevét a magyar és a nemzetközi gyümölcsészet történetébe. 4. sz.: LEHOCZKY ALFRÉD „Vörös csütörtök" — Borsod megyében (1907. okt. 10.) c. cikkében a választójogi sztrájk Borsod megyei lefolyását ismerteti. Bár ez a hatósági terror következtében nem érte el az ország többi nagyvárosa megmozdulásainak színvonalát, hivatalos adatok szerint Miskolcon mégis 255 vállalat 965 munkása, Ózdon 221, Bánszálláson pedig 411 munkás szüntette be a munkát. A miskolci megmozdulás fő eseménye a Korona-szálló udvarán megtartott népgyűlés volt, amelyen mintegy 5 — 6000 fő vett részt, munkások mellett földmunkások, sőt polgárok, kereskedők, kisiparosok is. A Reisinger Ferenc által felolvasott határozati javaslat kimondta, hogy a miskolci népgyűlés ,, . . . az ország veszedelmes közállapotát orvosló általános egyenlő titkos választói jog törvénybeiktatását minden rendelkezésre álló esz-