Századok – 1966

Történeti irodalom - Clausewitz; Carl von: A háborúról (Ism. Perjés Géza) 990

990 TÖRTÉNETI IRODALOM Érthetően veszít a könyv érdekességéből, midőn a hatodik fejezettől a német külpolitika illetőleg a második világháború kérdéseire tér át. Ez a kérdés, mely könyvtárnyi történelmi irodalommal bír, egy rövid áttekintés során szükségszerűen veszít alaposságából, s a munka itt kevéssé tud szolgálni — még talán a magyar olvasóknak sem — az újdonság erejével. Collotti helyesen elemzi a német külpolitika célkitűzéseit, a nyugati megbékélési politikát, s újszerű a fejezet azon része is, amely a háború végleges elhatározásának időpontját próbálja kikutatni a német külpolitika döntéseiben. A harmadik birodalom katonai hódításait leíró hetedik fejezet kapcsán két magyar vonatkozású pontatlanságot kell szóvátennünk. Ha a kiadó a fordítást gondosabb szaklektorálásnak veti alá, mindkettő elkerülhető lett volna,. Egyrészt, 1940-ben Németország a második bécsi döntéssel nem általában Románia északi részének, hanem Erdély egy részének átengedésére késztette Romániát, másrészt ezzel kapcsolatban semmiféle szovjet területek kárpótlásként való átengedése nem merült fel. Az is téves, mintha a Szovjetunió elleni támadásban Magyarország ós Szlovákia Romániához ós Finnországhoz hasonlóan már június 22-től résztvett volna. Ismeretes, hogy a Barbarossa-tervben Magyarország eredetileg nem szerepelt; a hadbalópést egyébként is a magyar történeti irodalom már tisztázta. Ügyes összeállítást képez a nácik európai uralmát bemutató nyolcadik fejezet. Különösen Hitler ún. társasági beszélgetései, valamint Himmler beszéde és Frank naplója van ebből a szempontból jól kiaknázva. Itt is azonban a tervek ós elképzelések mellett az öszszesítéseken túlmenő részlet-tónyekkel még megrázóbban lehetett volna bemutatni, mit jelentett a hitleri európai új rend. Enzo Collotti a nemzetközi' ellenállási mozgalom kiváló szakértője, nem véletlen tehát, hogy a náciellenes mozgalom című fejezetben a német belső ellenállást elemezve, tudományosan is újat tud adni. Collotti tárgyalási módja a német belső ellenzék osztályhátterét, árnyalatait úgy mutatja be, hogy elkerül minden sematizálást, mely etekintetben jónéhány marxista igényű munkát jellemez. Vizsgálja a Wehrmacht helyzetét, a náciellenes ellenzék megosztottságát, a passzív és aktív ellenállók megosztottságát. Vitába száll az egyház ellenzéki szerepének eltúlzásaival, utalva arra, hogy inkább csak teológiai és morális elvekből származó aggályokról, semmint határozott náciellenes álláspontról beszélhetünk. Utal arra, hogy a szociáldemokraták sohasem tudták teljesen magukóvá tenni a kommunisták egységfront-taktikáját, foglalkozik Hitlerék konzervatív éllenzékével, s behatóan elemzi a háború alatt kialakult kis ellenállási csoportokat s az 1944. július 20. mozgalom történetét. Az 1944. július 20-i kísérlet programbeli s egyéb, társadalmi gyengeségeit, tekintélyuralmi monarchikus nosztalgiáit, tömeg- s demokráciaellenességét, szélesebb népi ellenállástól való elzárkózásukat hangsúlyozva. A Harmadik Birodalom bukása című fejezetben Collotti bírálja a mai nyugatnémet történetírás kísérleteit, melyek szerint a német belső ellenállás gyengesége a szövetségesek feltétel nélküli megadás koncepciójának az eredménye volt. Az utolsó háborús évek diplomáciai és katonai eredményeinek rövid áttekintése után a munka befejező részéből az SS és a Wehrmacht új viszonyára vonatkozó fejezeteit szeretnénk kiemelni. Enzo Collotti könyvének (melyet hasznos bibliográfiai áttekintés egészít ki) megjelentetésével a Gondolat-Kiadó hasznos szolgálatot tett a modern történelem iránt érdeklődő közönségnek. RÁNKI GYÖRGY CARL VON CLAUSEWITZ: A HÁBORÚRÓL. I-H. (Budapest, Zrínyi Kiadó. 1961-1962. 349 + 517 1.) Ha valaki a háborúról szinte végtelen irodalma alapján akarna képet alkotni, nemcsak a megjelent művek óriási mennyisége miatt állna megoldhatatlan feladat előtt, hanem azért is, mert az egyes szerzők felfogását, a háborúval szemben elfoglalt álláspontját áthidalhatatlan szakadék választja el egymástól. A háborúval szemben ugyanis lényegében véve három álláspont lehetséges: a katonáé, aki a szakmait, a mesterségbelit látja meg benne; a társadalom törvényszerűségeit kutató tudósé, akit a háború és a társadalmi élet összefüggései érdekelnek; végül az íróké, akikben a háború emberi oldalai, a