Századok – 1965

Történeti irodalom - Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája 1939–1941 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 925

926 TÖRTJÉXETI IRODALOM könyve előszavában kitűzött célt, hogy ti. szétoszlathassa azokat a legendákat, amelyek ehhez az önálló, Teleki-féle külpolitikai koncepcióhoz és gyakorlati külpolitikai tevékenységhez sok tekintetben még ma is fűződnek. A szerző már bevezetőben világosan kimutatja a vizsgált koncepció imperialista jellegét, és egyrészt a revíziós törekvésekben, másrészt a szovjetellenességben határozza meg annak alappilléreit. Ez a külpolitika a Trianonnal elvesztett területek visszaszerzését célozta, s természetes szövetségesként támaszkodott a. versaillesi békerendszer ellen harcba induló németekre. De a német birodalom külpolitikája nem egyértelműen jelentett támaszt és segítséget ezekhez a törekvésekhez: a kelet-európai térség megosztására irányuló német lépések az expanzió veszélyét egyre fokozták, s a „szentistváni" magyar birodalom teljes kiépítését eleve gátolták. Az első bécsi döntés következményei azzal a tanulsággal jártak, hogy a területgyarapításhoz nyújtott német segítség fejében súlyos követeléseknek kell eleget tenni, 8, Teleki-kormány tehát arra törekedett, hogy a revizió terén lehetőleg önerejéből érjen el újabb eredményeket, s aktív német segítség helyett csupán jóváhagyásukat ós morális támogatásukat kérje. Kárpátalja birtokbavételének körülményei realitást látszottak kölcsönözni ezeknek az elképzeléseknek; a Teleki-kormánynak a német—lengyel konfliktussal kapcsolatos 1939 őszi állásfoglalása pedig már egyenesen azt az illúziót keltette, hogy a kormány erélyesen meg is védelmezi a magyar külpolitika önállóságát a német törekvésekkel szemben. Ugy tűnt, hogy a magyar „semlegesség", amely ekkor sikerrel támaszkodhatott a másik tengelyhatalom, Olaszország semlegességére, alkalmas lesz fenntartani a Németországgal háborúbalépő nyugati hatalmak Magyarország iránti jóindulatát; megértését aziránt, hogy a magyar kormány, nehéz helyzetében, a németeknek egyben s másban kénytelen engedményeket tenni: ós biztosítani tudja, hogy a nyugati hatalmak nem teszik vitássá az eddig elért területgyarapodásokat, s talán a továbbiakban elérendőket sem, ha sikerül azokat aktív német közreműködés nélkül elérni. Juhász kimutatja, hogy a Németország jóindulatát és a nyugati hatalmak rokonszenvét egyaránt biztosítani kívánó Teleki-kormány abban reménykedett, hogy e szembenálló felek — melyek között oly nehéz lavírozni — előbbutóbb mégiscsak találkozni fognak a szovjetellcnesség közös nevezőjén; hogy a német — szovjet paktum felborid, s nem akadályozza tovább egy szovjetcllenes kapitalista egységfront létrejöttét, amelyben az ellenforradalmi Magyarország kitűnően megtalálhatná a maga helyét. Juhász Gyula könyvének egyik leginkább figyelmet érdemlő eredménye, hogy meghatározza a Magyarország által a második világháború kirobbanásakor elfoglalt semleges álláspont tényleges tartalmát és valódi értékét. Mint kimutatja, ez a — nem deklarált — semlegesség arra vonatkozott, hogy Magyarországot megóvja a nagyhatalmak konfliktusába való idő előtti belekeveredéstől és megőrizze az erőket egy későbbi, kedvezőbb időpontra, amikor a háborús felek kifulladnak, a németek meggyengülnek, s így egy intakt haderőre támaszkodó erélyes fellépés sikerrel kecsegtethet a „szentistváni birodalom" önerőből történő helyreállítására, a békekonferencián pedig majd a birtokon belüliség előnyös poziciójából való megvédésére. De a semlegességhez való ezen átmeneti ragaszkodás is csupán kényszerűségből történt, hiszen a magyar kormány, amely Kárpátokon túli viszonylatban magát érdektelennek jelentette ki, kész lett volna csapatait azonnal megindítani Románia ellen, Erdély birtokbavételére, s erre irányuló ismételt próbálkozásai csupán a német birodalom erélyes tilalmán szenvedtek hajótörést, amely el akarta kerülni, hogy a nyugati hatalmakkal szembeni frontja hátában konfliktus keletkezzék, sőt esetleg újabb frontvonal nyíljék. A szerző a történeti eseménvek sorrendiében haladva részletesen dokumentálja a magyar külpolitikai koncepció egyre súlyosabb formában megnyilvánuló kudarcát. A német politikával egyre jobban azonosuló Olaszországban egyre kevésbé lehetett ellensúlyt találni; a magyar kormány revíziós igényei, elsősorban Romániával szemben, jelentős mértékben közrejátszottak abban, hogy nem jöhetett létre a balkáni semleges államok blokkja. A németek, ahelyett, hogy legyengültek volna, hatalmas győzelmeket arattak 1940 tavaszán a nyugati fronton; a nyugati hatalmak úgyszólván teljesen elvesztették tényleges befolyásukat a dunai térségre. A magyar önállóság védelmezését célzó törekvések egyedül az 1939 őszén szomszédossá vált Szovjetunió részéről találhattak volna támogatásra. A Szovjetunió ezirányú készségét bizonyító gesztusok azonban — amelyek közül bizonyos magyar területi igények békés úton való rendezésének támogatására való hajlani lóság sem hiányzott — a magyar kormány részéről következet es elutasításra találtak, sőt, a magyar kormány épp szovjetellenes „védelmi" szempontokra hivatkozva igyekezett Erdélyre formált igényét mind a németek, mind a nyugati hatalmak előtt megalapozni. A magyar kormány szovjetellenessége, amely a magyarországi ellenforradalmi rendszer lényegéből következett, és a revíziós törekvések fel nem adása együttesen