Századok – 1965

Történeti irodalom - Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája 1939–1941 (Ism. Tilkovszky Lóránt) 925

927 TÖRTJÉXETI IRODALOM vezettek el az önálló magyar külpolitikai koncepció egyre súlyosabb vereségeihez s végső bukásához. A magyar kormány erőszakossága, amely Erdély miatt a délkelet-európai nyugalom felborulásával fenyegetett, rábírta végül is a német kormányt, hogy a Romániával szembeni magyar követeléseknek részben eleget tegyen. De az észak-erdélyi területgyarapodás nem önálló magyar akció, hanem német—olasz döntőbírói diktátum eredménye lett, amelynek ellenében minden eddiginél súlyosabb számla került német részről benyújtásra. E második bécsi döntés legsúlyosabb következménye azonban az volt, hogy az egész Erdély iránti igényét fenntartó magyar kormány és az észak-erdélyi területek elvesztésébe bele nem nyugvó román kormány között fokozottabbá válik a végzetes versengés a németek megnyeréséért. Román részről kérik, hogy német ,,tancsapatok" érkezzenek, amelyek a valóságban a román olajmezők biztosítását látják el, magyar részről pedig már korántsem teszik a „nemzeti becsület" kérdésévé, mint a lengyel konfliktus idején, a német csapatok magyarországi átvonulását, hanem mindössze titkolni igyekeznek azt. A magyar kormány a szlovákokat és a románokat megelőzve önként siet elsőnek csatlakozni a német—olasz—japán háromhatalmi egyezményhez, előnyöket kívánván magának biztosítani a vetélytársakkal szemben az ,,Üj Európa" határainak elrendezésénél. Elhatalmasodik az a káros gyakorlat, hogy a magyar kormány önként tesz gesztusokat, ajánl'fel engedményeket a németeknek a legkülönbözőbb területeken, bizonyítani akarván, hogy ő a leghívebb, legodaadóbb, s ezért majdan leginkább jutalmazandó szövetséges; s egyben remélve, hogy ezek az önkéntes felajánlások elejét veszik ennél súlyosabb német követeléseknek. A Teleki-féle külpolitikai koncepció összeomlásának döntő mozzanata a németekkel közösen végrehajtott támadás Jugoszlávia ellen 1941 tavaszán. A szerző igen gondos elemzés alapján világítja meg, hogy a magyar kormány mint próbált Jugoszlávián keresztül még egy utolsó ablakot nyitvatartani a nyugati hatalmak felé, miközben a németek azt várták ettől az általuk is ösztönzött közeledéstől, hogy magyar közreműködéssel fogják tudni csatlakoztatni Jugoszláviát is a hármaspaktumhoz. Kitűnően érzékelteti, hogy a Jugoszláviában végbement váratlan belpolitikai fordulat, az olaszok görögországi frontja megsegítésének szükségessége mint késztették Németországot az újabb agresszió elhatározására, s az újabb területszerzés elszalaszthatónak nem tartott lehetősége mint győzte le a magyar kormányban a németekkel való katonai együttműködéssel szemben táplált aggályokat. Ekkor kezdetét veszi már a Szovjetunió elleni német támadás előkészületeinek időszaka is. Juhász ebben a vonatkozásban is igen érdekesen tárja fel a német taktikát, amely nem szólít fel részvételre, hanem bevárja az önkéntes felajánlkozást, amelyet a revíziós törekvések sugallta versengő „érdemszerzési" vágy valósággal tálcán kínál. A németeknek nem kell többet tenniük, mint egy megrendezett provokációval a magyar kormány hadbalépésének „megadni a lehetőségét". Ez már a Bárdossy-kormány idején játszódik le; — Teleki nem kívánta túlélni koncepciója teljes bukását; öngyilkos lett még a jugoszláviai agresszió, az örök barátsági szerződés meggyalázása küszöbén. Juhász Gyula könyvének nagy érdeme, hogy nem tér ki Teleki egyéni felelősségének boncolgatása elől, és megpróbál Teleki egyéniségéről, karakteréről is bizonyos jellemzést adni. Eszerint Teleki az ellenforradalmi rendszer prominens képviselője, a magyar revíziós törekvések egyik legfőbb előmozdítója, aki külpolitikai koncepciójában az önálló magyar imperializmus érdekeit juttat ja kifejezésre, de nem tudja azokat érvényesíteni a csatlós-imperializmus egyre erősödő híveivel, így a türelmetlen és erőszakos katonai vezetéssel szemben, amely a németekkel való szoros együttműködésben látja a mindennek elébehelyezett revíziós igények elérésének lehetőségét, s amely Horthy támogatását élvezve olyan pozíciókkal rendelkezik az államvezetés minden terén, hogy kritikus pillanatokban a tulajdonképpeni kormány intencióit is lekeresztezheti, vagy azt többé-kevésbé befejezett tények elé állíthatja. Ez annál inkább lehetséges, mert magában Teleki bensejében is lejátszódott az önállóság megőrzésének ós a kínálkozó revíziós lehetőségek kihasználásának konfliktusa, s maga is hajlik arra, hogy az előbbi rovására engedményeket tegyen az utóbbinak, ha elkerülhetőnek véli a súlyosabb következményeket. Az ellenforradalmi rendszer azon kevés magyar politikusa közé tartozott, akinek volt — természetesen a maga burzsoá, ellenforradalmi módján meghatározott — lelkiismerete, amely e sajátos normák alapján is vádolni tudott, s amely a kudarcból, melyben maga is felelős volt, öngyilkossággal vonta le a következtetéseket. Teleki jellemzésének e kötetben van azonban néhány fogyatékossága. így mindenekelőtt az, hogy Teleki pályafutását ismertetve — valószínűleg forrásának (Matolay Géza: Gróf Teleki Pál. Bpest. 1941) érthetően egyoldalii beállításától befolyásolva — tel-