Századok – 1965
Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721
I S3 0i 21 A NYUGAT-EURÓPAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK HÁTTERE 739 létrejötte óta ezt a lehetőséget elvesztette. Félt a francia—német közeledéstől, bár óhajtotta is. „Végső soron az angolok óhajtották a német—francia kapcsolatokat, amelyek elég szilárdak ahhoz, hogy a szovjet nyomást elűzzék, de mégsem annyira szilárdak, hogy veszélyeztethetnék az angol hegemóniát és az angolok közvetlen kapcsolatát Washingtonnal."6 4 Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy az Európai Gazdasági Közösség gyengébb tagállamai, Olaszország és a Benelux-államok kezdettől fogva óhajtották Nagybritannia jelenlétét Európában, mert ellensúlyt és támogatást reméltek nyerni benne az EGK erősebb államaival szemben. Az 1963. január 22-e óta folytatott kétoldalú tárgyalások ennek a vágynak bizonyságai. Az EGK 1962 őszén a kereskedelem alapelveiről és fokozatos megvalósításának módszereiről határozatot hozott. Ez az akcióprogram leszögezi és megerősíti az ún. nemzetekfölötti állam uralkodó szerepének fontosságát a gazdaság irányításában. Az 1964 — 1968 közötti évekre vonatkozó gazdasági program kidolgozására irányuló javaslat ennek megfelelően növelni kívánná az ÉKG ún. nemzetekfölötti hatóságainak befolyását a Közösség politikájának meghatározásában. Ennek a Benelux-államok és bizonyos fokig Olaszország is örülne, mert az EGK intézményekben való összefogással próbálnak védekezni az erősebbek (NSzK, Franciaország) túlsúlya ellen.6 5 Mindezek együttvéve egyúttal tanulságul is szolgálnak arra, hogy a nyugati tőkés integrációs szervezetekben az erősebbek befolyása megnehezíti a gyengébbek akaratának érvényesülését, kérdésessé teszi önrendelkezésüket és az egyenlőjogú partnerség helyett a kisebbik kárára egyenlőtlen helyzetet teremt. 1955 óta bizonyos fokú, noha a lényeget nem érintő változás tünetei mutatkoznak a nyugat-német—francia imperializmus és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban is. A nyugat-német és a francia finánctőke az amerikai tőkések segítségével állt talpra. Ismeretes, hogy az 1945 utáni időkben azért fogadták el az Egyesült Államok gazdasági segítségét, ismerték el kénytelenkelletlen az amerikai politikai és gazdasági hegemóniát, mert a háborúban legyengülvén, nem tehettek másként. Mihelyt azonban újból erőre kaptak, a tőkés rendszerben ható objektív törvényszerűségek működése folytán, miként a két világháború közötti időben is, most újra iparkodtak amennyire lehet megszabadulni függő helyzetükből, és az amerikaiak vezetőszerepét egyelőre ehsmervén, lehetőleg önálló politikát folytatni. Ennek megfelelően a francia és a nyugat-német finánctőkéseknek a Montanunióban érdekelt csoportjai a Hatok összefogását az Egyesült Államoktól az adott viszonyok keretein belül lehetőleg független erőcsoport kialakítására is kívánják felhasználni. Hadd idézzük újból emlékezetbe Strannernek már idézett ama nézetét, amely szerint az EGK-val és az Euratommal a bennük szövetkezett államokat vezető imperialista csoportok „szeretnék elérni, hogy Európa fokozatosan felszabaduljon az amerikai gyámságtól különösen az atomipar terén".68 Albonetti könyvéből ugyanaz derül ki, mint a Stranneréből. A mű bevezetőjének írója, Roberto Ducci olasz követ ugyanis elképzelhetetlennek tartja, hogy Európa népei vonakodjanak az integrációs összefogástól és beérnék a nemzeti államokra való széttagoltsággal, amely már elavult, mert régen „visszaesnének az Egyesült Államok csatlósainak szintjére vagy szovjet gyarmattá válnának".67 6ä Uo. 65 Mayne: i. m. — Rába: i. m. 698 — 699. 1. 66 Stranner : i. m. 46. 1. 67 Albonetti: i. m. 21. 1. 5 Századok 1965/4-5.
