Századok – 1965
Tanulmányok - Mérei Gyula: A nyugat-európai tőkés integrációs törekvések politikai és gazdasági háttere 721
740 MÉB.EI GYULA Albonetti maga könyve több helyén iparkodik ugyan bizonygatni, hogy az EGK nem jelenti valamiféle harmadik erő létesítését a Szovjetunió és az Egyesült Államok befolyásának kiegyenlítése és az USA-tól független politika folytatása végett,6 8 idézi azonban Adenauernek a felfogását, amelyet ebben a vonatkozásban feltétlenül hitelesebbnek kell tekintenünk Albonettiénál. Adenauer nézete szerint ugyanis Németország újraegyesítésének kilátásai jobbak lesznek, „ha a gazdaságilag és katonailag messzemenően független, föderált Nyugat-Európa közvetlen tárgyalásokat kezdhet a Szovjetunióval. Ilyen Európa — jóléte és hatalma révén — nagy vonzóerőt gyakorolhatna a keleti blokk államaira, és a Szovjetuniót talán megegyezésre bírhatná."69 Albonetti művének összefoglalója talán még világosabban igazolhatja, hogy a francia—nyugat-német finánctőkés összefogás legalábbis tendenciájában a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti harmadik erő létrehozását óhajtja. „Európa hívei sohasem titkolták, hogy a kontinens egyesítése kifejezetten politikai cél. Ez abban a követelményben foglalható össze, hogy Európából olyan hatalmat alakítsanak ki, amely kiállja az összehasonlítást az Egyesült Államokkal, Szovjetoroszországgal és holnap Kínával, Indiával is."7 0 Az 1963. január 22-én Párizsban aláírt francia—nyugat-német együttműködési szerződés további lépést jelentett az Angliától és bizonyos mértékig az Egyesült Államoktól függetlenülni vágyó francia és német külpolitika útján. Az önállósodási törekvés azonban más irányú a franciáknál és más rendeltetésű a nyugat-németeknél, és egyes vonatkozásokban a célok össze is ütköznek egymással. A Bonn — Párizs tengely politikai alapja a szovjetellenesség és a munkásellenesség mellett francia részről az uralmon levő monopolista csoportok és az őket képviselő de Gaulle ama törekvése is, hogy magukhoz ragadják a hegemóniát a nyugat-európai kontinentális tőkés államok fölött, és visszaszerezzék világhatalmi pozíciójukat. De Gaulle „harmadik erő" koncepciója ezt a törekvést szolgálja. Francia vezetés alatt szeretné létrehozni Párizsban az EGK államainak közös politikai titkárságát a tagállamok teljes politikai, gazdasági és katonai együttműködésének a biztosítása végett. A franciák célja európai hegemonisztikus és világhatalmi törekvéseik elérésére Anglia és az Egyesült Államok európai befolyásának csökkentése. E célok érdekében állta útját Franciaország az Egyesült Államok ellenzésével nem törődve Anglia belépésének a Közös Piacba és, ugyancsak nem hederítve az amerikai—angol tiltakozásra, önálló atomütőerő megteremtésén fáradozik. Az önálló atomütőerő megteremtéséhez azonban rászorul a nyugat-német tőkére és technikai segítségre. A francia finánctőke csak a némettel szövetségben tudja megvédeni volt gyarmatain pozícióit, és meggátolni azt, hogy az angol vagy az amerikai finánctőkés csoportok kiszorítsák onnan (például a 18 volt afrikai gyarmat esetében). A Bonn —Párizs tengely gazdasági alapja egyes, a politikai uralmat kézbentartó francia és nyugat-német monopolista csoportoknak a második 68 Uo. 77., 78., 87., 109. 1. De Gaulle 1960. V. 31-i, a televízióban elmondott beszédében meghirdette a L'Europe des Patries elvet. Ez az államföderációs elgondolás aggodalmat keltett a ITatok többi öt államában, „dass ein solches Vorhaben die Schaffung einer dritten europäischen Macht, deren Förderung und Belebung Frankreich übernehmen würde, bezweckte". Albonetti: i. m. 227. 1. 69 Uo. 95. 1. 70 Uo. 246. 1. t
