Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

ш KRÓNIKA önkéntességet megsértették, a kérdéseket főleg szervezési, adminisztratív oldalról közelítették meg.) A nehézségeket fokozta, hogy a honvágyat és a belső viszályokat az angolok igyekeztek kihasználni és egyes helyeken sikerült is a hafigolyok egyrészét a párt ós a szovjethatalom ellen hangolni. Ilyen körülmények között helyes volt az 1919 áprilisi párttisztítás, melynek következtében igaz, hogy 3700-ról 2500-ra csökkent a tagok száma, de igen megjavult az agitáció és tömegmunka; a Vörös Hadsereg internacionalista alakulatainál is pártsejtek alakultak s őszre már ismét 6300 tagot számlált a párt. A szeptemberben összehívott III. kongresszus a helyzet alapos megvitatása és a feladatok kijelölése után egy 11 tagú Területi Bizottságot választott, melynek elnöke Gábor József lett, s melyben rajta kívül még 7 magyart találhatunk. Megindult a rendszeres pártoktatás, három hónapos pártiskolákat szerveztek, aktív agitációs munkát fejtettek ki. Ahogy javult a hadihelyzet, és a foglyok újabb és újabb csoportjai tértek haza, csökkent a kommunista szervezetek száma is, mig 1921 tavaszán az utolsó pártcsoportok is megszűntek. A dolgozat második fejezete a magyar internacionalisták szerepét ismerteti a Szovjet-Turkesztán megvédéséért folytatott harcokban. Érdekes szerkezeti megoldást választva nem időrendi sorrendben tárgyalja a hadműveleteket, hanem a fő forontszakaszok elemzése képez egy-egy alfejezetet és csak ezen belül ragaszkodik az események időrendbeli egymásutániságához. 1917 októberének forradalmasító hatásaként a magyar hadifoglyok ezrei léptek be a Vörös Hadsereg és a Vörös Gárda kötelékeibe. Az egész Turkesztánban meginduló harcokban igen jól megállták helyüket a magyar katonák, amit bizonyít többszöri kitüntetésük és az, hogy sokan közülük a hadseregen belül vezető beosztásba kerültek. Az általános politikai és hadihelyzet bemutatása után a szerző gazdag levéltári anyag, visszaemlékezés, valamint szovjet irodalom alapján rátér az egyes frontszakaszok harcainak tárgyalására. Betekintést kaphatunk szinte az egész turkesztáni polgárháború történekébe, melyeknek csak részeként kerülnek megvilágításra a magyar egységek küzdelmei. A Káspin-túli területekért vívott harcok legnehezebb éve az 1919-es volt, amikor az angolok támogatásával a belső ellenforradalmárok az egész említett vidéket elfoglalták. A hibák ós vereségek okainak kimutatása után a jelölt részletesen ismerteti, hogy melyik osztagban hánv hadifogoly harcolt. E frontszakaszon a döntő fordulat 1919 végén állott be, amikor a szeptemberi Szovjet-Oroszországhoz való csatlakozás után átszervezték az egész hadsereget, s a hadműveletek irányítói olyan ismert vezérek lettek, mint Frunze, Kujbisev. Az aktyubinszki fronton már 1918 elején megalakult a 3. Internacionalista ezred. Mivel ezen a szakaszon állt vagy bukott Szovjet-Oroszország és Turkesztán kapcsolata, Kolcsak ós Dutov támadásai 1918 — 1920-ban újra és újra megújultak. A rossz anyagi viszonyok, a lőszerhiány, az elesettek magas számának ellenére a német, cseh, magyar, román katonák hősiesen kitartottak. A magyarok e frontszakaszon önálló zászlóaljat képeztek, a gépfegyveres és a lovas-felderítő osztag teljesen magyar volt, emellett Sipkó Lajos a front főparancsnok helyettese, Fremó Gyula pedig a Forradalmi Katonatanács tagja volt. A legerősebb belső ellenforradalmi fészek hosszú időn keresztül a Forgana megyei Baszmacs-mozgalom volt, amely rövid megszakításokkal 2 évig nyugtalanította bandáival a szomszédos vidékeket. A helyi lakosság és bányászok mozgósításával — akik között többezer magyar munkás is volt — lehetett csak az angolok által támogatott ellenséget leverni. Sok magyar harcolt a Szibéria ós Turkesztán között meghúzódó szemirecsji fronton is. Az utolsó harcokat a buharai hadműveletek jelentették Turkesztánban. A magyarok itt is jól megállták helyüket; a vízhiány és a pusztaság viszontagságai által megviselt hadsereg egyik legkiválóbb egysége a Varga Gyula parancsnoksága alatt álló 2. internacionalista zászlóalj volt. A különböző csapatokban az internacionalisták közül a magyarok voltak a legtöbben (pl. helyőrségekben). Mint a szerző megállapítja, nemcsak a harcokban, hanem a népgazdaság helyreállítására létrehozott Internacionalista Munkahadsereg szervezésében is élenjártak egészen 1920 novemberéig, amikor a Turkesztáni Köztársaság Népbiztosi Tanácsa hazairányította a magyar hadifoglyokat is. A szerző dolgozatát hosszú „Zárszó''-val fejezte be, amelyben a harcokban résztvevő magyarok tevékenységének politikai jelentőségét méltatta a magyar kommunista mozgalom és a szovjet—magyar barátság szempontjából. A vitában először Balogh Sándorné, a történettudományok kandidátusa mondta el opponensi véleményét. Kiemelte a téma fontosságát, aktualitását, s hogy amire vállalkozott a disszertáns, azt igen alaposan, gazdag forrásanyagra építve oldotta meg. A legsike-