Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

KRÓNIKA 669 rültebb résznek a második fejezetet tartotta, noha több apró pontatlanság található az adatokban. Nem tartotta helytállónak szerző azon megállapítását, hogy Magyarországnak Oroszországgal „azonos földrajzi, gazdasági" viszonyai voltak, s hogy ezek döntően segítették a hadifoglyok körében végzett forradalmi munkát. Helytelen szerinte Turkesztán vonatkozásában „föderatív" köztársaságról beszélni, mert a korabeli szóhasználattól függetlenül Szovjet-Turkesztán az Orosz Szövetséges Köztársaságon belül autonómiát élvezett. Nem látja bizonyítottnak sem a helybeli lakosság rétegződésére, sem a magyar hadifoglyok létszámára felsorakoztatott adatokat, mivel pl. az utóbbiak a forrásokban mint a Monarchia katonái szerepelnek, akik lehettek még csehek, szlovákok, románok is. Mindezen hiányosságok ellenére is véleménye szerint a disszertáció színvonalas munka, s könyvalakban is nagy érdeklődésre tarthat számot, és ezek alapján a Bírálóbizottságnak elfogadásra ajánlotta. A disszertáció másik opponense, Zsilák András, a történelemtudományok kandidátusa kifejtette, hogy milyen lényeges lett volna már korábban is feltárni az internacionalisták szerepét a polgárháborúban. Ezt a mulasztást részben pótolni igyekszik Sziklai Sándorné alapos, lelkiismeretesen kidolgozott disszertációja. Igen jónak tartja a dolgozat szerkezeti felépítését, noha gyakran ismétlésekre kényszerül a szerző, mivel ugyanazon eseményeket ismerteti a Külföldi Munkások és Földművesek Kommunista Pártja tevékenységének és a II. fejezetben az internacionalisták hadseregbeli szerepének elemzésekor. A forrásoknak sokszor kritikátlan elfogadása viszont gyakran szembeötlő ellentmondásokat idéz elő, és a jelölt nem ellenőrizte megfelelően a turkesztáni hadifogoly-mozgalom történetével foglalkozó nem nagymennyiségű irodalomból felhasznált tényanyagot sem. A hadifoglyok létszámának adatait helytállónak tartja, s jó az a törekvés is, hogy az internacionalisták hősiességét részletes leírásokkal érzékelteti, érzése szerint azonban Sziklai Sándorné nem minden esetben tudott mértéktartó lenni, és túlbecsülte szerepüket. Ez megmutatkozik a magyar hadifoglyok tevékenységének értékelésénél is, mert tény, hogy az internacionalisták közül magyarok vettek részt legtöbben a turkesztáni harcokban, de vitatja, hogy ennek oka a hadbainduló katonák forradalmi hangulata lett volna. Figyelmen kívül hagyja ugyanakkor a szerző azt is, hogy a magyaroknak a polgárháborúban való tömeges részvételében bizonyos szerepet játszott a Csehszlovák Hadtest tevékenysége is. Ha e tényezőket nem vesszük figyelembe, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy a magyarok valamiféle eredendő és más országokat túlszárnyaló forradalmisággal rendelkeztek volna. Végeredményben e szemléletbeli hibák ellenére is kérte a bírálóbizottságot, hogy az értekezést vitathatatlan érdemei alapján fogadja el. Ezután Schiff Lajos, a dolgozatban leírt harcok egyik résztvevője szólalt fel és mondta el az egyik magyar osztag néhány vállalkozását, kiemelve Sziklai Sándor jelentőségét. Dolmányos István kandidátus hozzászólásában a történelmi háttér differenciáltabb ábrázolását és néhány probléma részletesebb kifejtését hiányolta, pl. : hogyan közeledett a szovjet hatalom a helyi lakossághoz, vagy a muzulmán nacionalista mozgalom értékelése. Kifogásolta, hogy a külföldi hatalmak tevékenységének tárgyalásánál úgy tűnik, mintha a belső ellenforradalom csak az angolokra támaszkodott volna, pedig figyelembe kellett volna venni a török kérdés kihatását is e vonatkozásban. Végül hiányolta némely új nyugati és török munkának a felhasználását is. A disszertáció szerkezeti megoldásának helyességét vitatta felszólalásában Györkéi Jenő. Szerinte az, hogy a párt és a harcok történetét külön fejezetben tárgyalja a szerző, elvileg sem jó, és rengeteg ismétléshez vezet. Számításai szerint a disszertáció adatai a magyar hadifoglyok létszámát illetően nem pontosak, és néhány időpont megjelölése is pontatlan. Meggyőződése, hogy a hadifoglyokat nem azért szálította a cári kormány Turkesztánba és Szibériába, hogy az orosz munkások forradalmi megmozdulásaitól távoltartsa őket, mint azt Sziklainé állítja; a döntő ok ez esetben az volt, hogy e vidékeken a mozgósítás után üresen álltak a korábban már kiépített nagy katonavárosok. Nem fogadható el az az állítás sem, hogy a februári forradalom nem hozott változást a hadifoglyok életében, hiszen akkor vált lehetővé a bolsevikok agitációs munkája a táborokban. Karóczkai András, a turkesztáni harcok másik jelenlevő katonája, méltatta Sziklai Sándorné témaválasztását ós a különböző nemzetiségű katonák barátkozására említett néhány példát. Sziklai Sándorné válaszában először a forráskritikai megjegyzésekkel foglalkozott. Elismsrte, hogy gyakran nem kezelte elég körültekintéssel a tényeket, és emiatt túlzásnak tűnik a magyar hadifoglyok szerepének leírása is. Újabb adatokkal bizonyította azonban, hogy a monarchiabeli kommunisták nagy része magyar és osztrák volt, s fenntartotta a Szovjet-Turkesztánban harcoló internacionalistákra s ezen belül a magyarokra tett létszámmegállapításait. Nem tartotta túlzásnak Balogh Sándorné megjegyzése elle-18 Századok 1965/3