Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

662 KRÓNIKA álláspontjára helyezkedett, a baloldal és a centrum pedig — bár foglalkozott a kérdéssel - nem ismerte fel a nacionalizmus jelentőségét, feszítőerejét, és így nem is tudott ellene hatásosan fellépni. E magatartás példájaként megemlítette a nyugati szocialisták álláspontját a Balkán-háborúk kérdésében. Altalános természetű megjegyzéseit az opponens egy elvi összegező fejezet beiktatására irányuló óhajával zárta. A részletekre vonatkozó megjegyzései sorában Erényi Tibor kérte az általános sztrájk fogalmának meghatározását, az osztrák és a magyar szociáldemokraták álláspontjának ismertetését az anneksziós válsággal kapcsolatban, az MSzDP adatainak részletesebb számszerű ismertetését, a szociáldemokraták demokrácia-fogalmának értelmezését, Jaurès tevékenységének erőteljesebb bírálatát. Végezetül Erényi Tibor ismételten felhívta a bíráló bizottság figyelmét a disszertáció értékeire : Jaurès és Kautsky politikai arcélének vázolására, Bernstein működésének újszerű megvilágítására, s mindenekfelett a munka szigorúan történeti, belülről látó és láttató okfejtésére, ami ugyanakkor szerencsésen elkerüli a mindent megértés és megbocsátás buktatóját. Az opponens javasolta a kandidátusi fokozat megítélését a szerzőnek. Dolmányos István kandidátus mint opponens megállapította, hogy az úttörő jellegű disszertáció témaválasztása azért is szerencsés, mert a II. Internacionálé történetéből azt a tárgykört ragadja ki, amely a legtöbbet nyújthatja a ma emberének. Leszögezte, hogy a szerző kitűzött feladatát átlagon felüli felkészültséggel, rendkívül széles irodalom- és forrásanyag alapján oldotta meg. Végigkísérve a disszertáció mondanivalóját, Dolmányos István hangsúlyozta, hogy az gondolatilag gazdag és újszerű. A szerző eredményesen alkalmazta a dogmatizmus nyűgétől megszabaduló marxista történetírás módszereit, a mozgalmat és az események szereplőit történetileg és ellentéteikben mutatja be.1 Ténygazdagsága, alapossága, mérsékelt és körültekintő előadásmódja meggyőzően vonja az olvasót a forradalmi álláspont oldalára. A jól tagolt, világosan, színesen megírt munkát tartalmilag és formailag egyaránt kitűnőnek tartotta. Megállapítása szerint a munka mondanivalójának lényegét nem érintő kritikai megjegyzései sorában elsőként azt kifogásolta, hogy bár a bemutatott bőséges anyag szerint a II. Internacionálé csődje már évek óta érett, erre a szerző értékelő fogalmazásaiban nem mutat rá elég határozottan. A csődöt — kissé formálisan — az egyes pártok esetében egy-egy naphoz köti, s így azt a látszatot kelti, mintha ezt megelőzően ezekben a pártokban minden rendben lett volna. Ezzel, s néhány pontatlan megfogalmazással idealizálja a II. Internacionálé uralkodó áramlatát, végkövetkeztetésével pedig azt az illúziót kelti, mintha az internacionálé történetének utolsó négy évét annak legjobb hagyományai jellemezték volna. Dolmányos István megfigyelése szerint a szerző nem veszi észre a nacionalista magatartást abban a jelenségben, hogy az egyes pártok képviselői más pártokban meglátták és bírálták a hibákat, a magukéban pedig nem. Az opponens meggyőződése szerint Jemnitz megfogalmazásai bizonyos esetekben eltorzítják a II. Internacionálé áramlatainak valódi viszonyát is. A jobboldalt kissé tehermentesíti a háború kirobbanásakor, nem részletezi a szociál-soviniszta nézeteket, Bernsteinnel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy bár a revizionizmus „leglángolóbb híve" volt, nem volt opportunista, a mensevikek magatartását több ízben nem bírálja, vagy pozitívumaikat túlértékeli. A centrum megítélésénél feleslegesen hangoztatja, hogv Kautsky hitt abban, amit hirdetett, mintha egy áramlat megítélésénél az lenne a döntő, hogy hirdetői hisznek-e benne, vagy sem, nem pedig az, hogy mit eredményezett. Kautskyt, Bebelt és Adlert a disszertáció — az opponens nézete szerint — általában túlzott mérséklettel bírálja. Ugyanakkor a baloldal hibáinak helyes elemzése mellett a szükségesnél kisebb hangsúlyt ad alapvető meghatározójukra: forradalmi meggyőződésükre, ami fővonalukat történelmileg igazolta. Helytelen pl. egyoldalúan azt állítani, hogy Kautskyval szemben nem volt igazuk az 1911-i leszerelési vitában, vagy 1914-ben a háború közeli lehetőségének megítélésében, mivel a döntő kérdés mégis csak az volt, hogy a háborúval szemben helyes álláspontra helyezkedtek, míg Kautsky nem. Részletmegjegyzései között az opponens szóvátette a nemzeti kérdés és a háború kapcsolatának, a különböző áramlatok tömegbázisának, az általános sztrájknak problematikáját, mint amelyek előnytelenül hiányoznak a dolgozatból. Javasolta az Internacionálé nemzeti programjának ismertetését, egy feladatmegjelölő, a historiográfiát is magábafoglaló bevezető és egy záró, összefoglaló fejezet csatolását. Befejezésül az opponens hangsúlyozta, hogy a munka a magyar történetírás nemzetközi szempontból is jelentős teljesítménye, s a disszertációt elfogadásra ajánlotta. Jemnitz János válaszában az opponensek némely kívánságát általánosságban ugyan jogosnak, de egyazon disszertáció keretében kissé túlméretezettnek jelezte. Úgy érezte, hogy olyan feladatok jelenlegi megoldására, mint amilyen a kérdés historiográfiájának polemikus feldolgozása, a nacionalizmus objektív alapjainak feltárása, a munkás-