Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657

KRÓNIKA 663 osztály strukturális átalakulásának ábrázolása, vagy a szociáldemokrata forradalomelmélet tisztázása, a disszertáció keretében nem tud vállalkozni. A nacionalizmus térhódításának objektív okaival kapcsolatban egyébként megjegyezte, hogy nézete szerint a többé-kevésbé ismert általános és országos okokat, mint amilyen az európai munkásosztály gazdasági helyzetének javulása és politikai jogainak kiterjedése, illetve egyes országok gyarmati uralma és más országok vizsonylagos elmaradottsága, a tapasztalatok szerint nem lehet az egyes emberekre alkalmazni. Az általános okok nem magyarázzák meg, hogy ugyanazon állam szociáldemokráciáján belül miért maradt az egyik csoport vagy személy internacionalista, a másik pedig nem, sem azt, hogy az egyik elmaradott országban miért ütötte fel a fejét a munkásmozgalom keretében a legszélsőségesebb sovinizmus, míg egy másik hasonlóan elmaradott ország teljesen ment maradt ettől. Véleménye szerint ebben a kérdésben a szubjektív tényezők nagyobb szerepet játszanak, mint ahogyan sokan feltételezték. Hasonlóképpen vélekedett a munkásosztály strukturális változásainak hatását illetően is, s azt a nézetét hangoztatta, hogy a munkásosztály magatartásában — legalábbis rövid időszakon belül — a strukturális módosulásnál nagyobb szerepet játszottak a politikai küzdelmek. A továbbiakban a jelölt az opponensek néhány megállapításával vitázott. Kérdésesnek jelezte Erényi Tibor álláspontját, amely szerint a baloldal és a centrum nem ismerte volna fel a nemzeti kérdés feszítő erejét. Szerinte azért foglalkozott behatóan a kérdéssel, mert felismerte. A nacionalizmus reneszánszával szemben azonban a munkásmozgalom internacionalista része gyakorlatilag tehetetlennek bizonyult, s csak egyet tehetett: szembefordult a nacionalizmussal. Ha a baloldaliak akaratukat nem is kényszeríthették a történelemre, példájukkal hatottak és lelkesítettek. A Balkán-háborúk kérdésében sem értetlenségük miatt foglaltak állást a status quo mellett, hanem mert féltek a háború esetleges európai és világkövetkezményeitől. Fenntartotta azt a megállapítását, hogy az egyes szocialista vezetők saját pártjuk hibás lépéseit bírálták, s ezt Turatti, Kautsky és Vandervelde példáján igazolta. A csőd kérdésével kapcsolatban nézetét így világította meg: igaz, hogy a repedések már évek óta látszottak és növekedtek, az Internacionálé tehetetlenné válása, maga az akut csőd azonban csak 1914-ben következett be. Csak ekkor dőlt el, hogy az Internacionálé miként bukik meg, úgy-e, hogy eszmei, erkölcsi vereséget is szenved, vagy úgy, hogy a jövő igazolhatja. Dolmányos István észrevételével szemben rámutatott, hogy disszertációja hosszasan elemzi a szoeiálsoviniszta eszmék felburjánzását a német, osztrák, magyar, francia és belga pártban, majd azt a nézetét hangoztatta, hogy bár a mensevikek később súlyos hibákat követtek el, nem lenne méltányos velük szemben, ha megvonnánk elismerésünket 1914 nyarán (egy csoportjuk esetében később is) a háború elítélése tekintetében mutatott követendő példájuktól. Bernstein opportunizmusával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az opportunizmus, revizionizmus és reformizmus nem azonos fogalmak, s ezek egyenértékű és csoportos használata a történelmi irodalomban elmossa a szereplő személyek egyéni arculatát. Kautskynak a baloldallal folytatott vitájában Jemnitz szerint a háborúellenes mozgalmakat illetően Kautskynak, a korszak általános tendenciájának felismerésében az utóbbiaknak volt igazuk. A baloldal, még ha ennyiben igaza is volt, 1911 — 12-ben a munkásmozgalomnak nem tett jó szolgálatot a háború elháríthatatlanságának előzetes hangoztatásé val. A II. Internacionálé egész tevékenységének összegező értékelését illetően a szerző újból leszögezte, hogy bár az Internacionálé tevékenységében jó és rossz vegyesen érvényesült, tény, hogy hatalmas méretű tömegmozgalmat hozott létre, s ennél haladóbb mozgalom nem létezett. Az Internacionálé az antimilitarizmus gerincét adta, amely nélkül a baloldali csoportok is erőtlenebbek lettek volna. Tény az is, hogy az 1918 utáni munkásmozgalom forradalmi harcosai a régi Internacionálé legjobb hagyományaiból tanultak. Jemnitz János végül hangsúlyozta, hogy az opponensek minden további kívánságát messzemenően igyekezni fog kielégíteni, s gondolatébresztő, segítő véleményükért meleghangú köszönetet mondott. A válasz elhangzása után Zsigmond László kandidátus, a bíráló bizottság elnöke emelkedett szólásra, s az opponensekhez hasonlóan méltatta az átlagosnál magasabb színvonalat képviselő kandidátusi disszertációt. Az opponensek és a jelölt között felmerült vitás kérdésekben állást foglalva úgy vélekedett, hogy a historiográfiai összefoglalás valóban más természetű, különálló feldolgozást igényel, s azt megnehezíti az előmunkálatok rendkívül fogyatékos volta is, a nacionalizmus terjedésének objektív okaival és a munkásosztály strukturális változásainak kihatásaival azonban helyes lenne, lia a szerző a lehetőségek határain belül igyekeznék az opponensek kívánalmainak megfelelően foglalkozni. Ellenkező esetben az a veszély fenyeget, hogy a disszertáció a szerző akarata