Századok – 1965

Krónika - Beszámoló Barta István doktori disszertációjának vitájáról (Stier M.; Szász Z.) 650

656 KRÓNIKA Opponensi véleményét Arató Endre azzal fejezte be, hogy Barta István vizsgált munkája messzemenően megfelel a doktori fokozat követelményeinek és méltóan csatlakozik a szerző korábbi munkásságához. Javasolta Barta István számára a doktori fokozat odaítélését. Szabad Oyörgy hozzászólásában rámutatott, hogy Barta István magas színvonalú értekezésében — véleménye szerint — végképp lehetetlenné tette a Kossuthról alkotott leegyszerűsítő ítéletek egyik legfontosabb elemének továbbéltetését történet tudomány unvunkban, annak bizonyításával, mennyire vértezetten, az egykorú gazdasági, társadalmi és politikai valóság ismeretével indult pályájára a fiatal Kossuth. Kiemelte az értekezés érdemeit, különösen az operátumok vitatásának, a reformellenzék kialakulására ható eszmei tényezőknek, a pályakezdő Kossuth zömben eddig ismeretlen műveinek és általában a történeti feldolgozásokban eddig olyannyira mellőzött megyei politikai küzdelmeknek a feltárásában és remek elemzésében. Ugyanakkor indokoltnak mondta a francia felvilágosodás és a kibontakozó liberalizmus Kossuthra gyakorolt eszmei hatásának még konkrétabb vizsgálatát, az „érdekegyesítő" politikai koncepció előtörténetének áttekintését, jelzését annak, milyen széles köre a majdani reformellenzéknek vett részt az 1828-as összeírás munkálataiban, s végül annak felemlítését, hegy Kossuthnak most feltárt 1833-as állásfoglalására a kötelező örökváltság elve mellett már hatással lehetett Wesselényinek a „Balítéletekről"-ben kifejtett és az önkéntes örökváltság követelését meghaladó indítványa. Szabad György befejezésül — az élete alkonyán a történész munkáját értékelő Kossuthot idézve — szólt arról, hogy Barta István éppen Kossuth életművének feltárásában szerzett elévülhetetlen érdemeivel bizonyította, hogy nemcsak az Összes Művek immár tíz kötetének páratlan szorgalmú „anyaghordó"-jaként, hanem a múlt valóságát biztos kézzel rekonstruáló ,,építész"-ként is kiérdemli a történész legigényesebb értelemben vett nevét. Vas Zoltán író — mint mondotta — amatör Kossuth-kutatóként szólt a témához. Hozzászólásában Barta István eddigi munkásságátértékelte, rámutatva arra, hogy a hatalmas anyagot felölelő Kossuth-iratok publikációja nélkülözhetetlen mind történetírásunk, mind modern irodalomtudományunk számára. Megemlítette, hogy saját munkájához is rendkívül nagy segítséget jelentének Barta István forráskiadványai. Barta István válaszában köszönetet mondott opponenseinek alapos, körültekintő és sok segítséget jelentő munkájukért. Rámutatott arra, hogy a disszertáció alapkoncepciójával mindhárom opponens egyetértett. A koncepció egyik alappillére az, hogy a polgári átalakulás ideológiája az 1791-i reformmunkálatok átdolgozásának 1831 — 32-ben történt megyei megvitatásához kapcsolódva bontakozott ki és vált pártprogrammá, mint az európai liberalizmus hazai változata. A másik, hogy a reformmozgalom vezére, Kossuth — az eddigi szakirodalom megállapításaitól eltérően — a megyei politikai harcban edződik az akkori legmagsabb szintű reformerré. Az előbbi térben és időben rögzíti a magyar liberalizmus elindulását és kibontakozását, az utóbbi viszont egy korszerű Kossuth életrajz alapvetése. Az opponensek által méltatott forráskiadói tevékenység kapcsán rámutatott arra, hogy a szakemberképzés és a tudományos kutatás számára milyen nagy jelentőséggel bír a szakszerű forráskiadás. Arató Endrének a liberalizmussal kapcsolatos észrevételeivel szemben kifejtette, hogy nem tekinti egyértelműen negatívnak a forradalom utáni nyugati liberalizmust, mert annak nem csupán a munkásmozgalom fellendülését gátló célzata volt, hiszen reformok sorozata mellett például megdöntötte a Bourbonrendszert. Kossuthék nemzedéke nem a munkásmozgalommal szemben fellépő burzsoáziáért, hanem a francia forradalom eszmei örökségéért lelkesedett. A döntő minőségi változás a nyugati liberalizmusban csak az 1830-as években következett be, ráadásul Magyarország a polgári forradalom előtt állt, s a főkérdós az átalakulás megvalósítása volt. A magyar liberális ideológia valóban a forradalom megelőzését szolgálta, ugyanakkor azonban ez nem a parasztsággal szemben alakult ki, hanem objektíve hasznára volt az elnyomott osztályoknak is. A magyar felvilágosodás és a liberalizmus közötti összefüggésre utalva Barta István kifejtette, hogy a felvilágosodást nem azonosítva a liberalizmussal, mind európai, mind pedig magyar vonatkozásban azt közvetlen előzménynek tekinti. Az operátumok bizottsági tárgyalásairól szóló fejezetre tett opponensi megjegyzések kapcsán egyetértett Csizmadia Andorral, hogy esetleg jogtörténészek közreműködésével — az 1791-i és 1828-i munkálatok elemzésével — önálló értekezéssé lehetne fejleszteni. így azután további finomításokra is sor kerülhet. Csizmadia Andorral szemben azonban továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az adóügyi munkálatokat nem ítéli alkalmasnak társadalmi reformkérdések felvetésére. Az adóproblóma kulcskérdése, a nemesi adómentesség ugyanis nem az adóügyi operátumba, hanem — mint később