Századok – 1965
Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 657
КВ0ЭТКА 657 látjuk — a jogügyi operátumba tartozott. Elismerte azonban, bogy a városokban lakó nemesek helyi adózásának ügye — amely már az adóügyi operátumba tartozott —, nem lebecsülendő fontosságú, s egy ilyenirányú átfogalmazást indokoltnak tartott. Rámutatott arra, hogy Csizmadia Andor opponens a nemesi liberális reformpolitika egyik alapvető, feloldhatatlan ellentmondására utalt azzal a megállapításával, mely szerint a liberális mozgalom a feudális törvényhozó apparátus segítségével akart olyan reformokat megvalósítani, amelyek a feudalizmus felszámolását célozták. A jelölt indokoltnak tartotta Révész Imre akadémikusnak a pesti irodalmi élet részletesebb ábrázolására irányuló igényét. Nem tartotta kizártnak annak lehetőségét sem, hogy a Pesten jogászkodó Kossuthnak esetleg közvetlenebb kapcsolata volt az itteni irodalmi élettel. Erre azonban mindmáig nincs adat. Révész akadémikusnak és Arató Endrének azt az észrevételét, hogy a zempléni fiatalok között nem annyira Kossuth, hanem az európai liberális irodalomban jól tájékozódott Lónyay Gábor volt a vezető egyéniség, Barta István magáévá tette. Arató Endrének a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó fejezet hiányára vonatkozó megjegyzésére utalva Barta István kifejtette, hogy mivel megfelelő helyeken érinti a kérdést, szerkezeti meggondolásból egy külön fejezet beiktatása ebben a munkában — nem lenne célszerű. A nemzetiségi ellentétek jelentőségéről szólva elismerte, hogy azok nem csupán csírájukban voltak már meg a megvizsgált időszakban, hanem mindkét oldalon feltűntek a nacionalizmus regresszív vonásai. A eári Oroszországtól való félelem kérdésével kapcsolatban helyesnek találta Arató Endre olyan irányú észrevételét, hogy a liberális nemesség félelme alaptalan volt, de figyelembe kell venni, hogy ez a félelem megvolt, hatott — s mint Tilkovszky Lóránt könyvéből ismeretes — az 1831-es felkelés idején külön gondot okozott a kormánynak és a nemességnek. így Arató Endrével egyetértve, amikor a félelem alaptalanságát történeti tényként hangsúlyozzuk, a kérdés másik oldalát is megfelelő súllyal figyelembe kell venni. S bár az időbeli egybeesés indokolttá tenné, meg kell állapítani azt is, hogy nem bizonyítható, miszerint az orosz— török háború fejleményei az operátumokkal foglalkozó bizottság állásfoglalásaira kihatottak volna. Az 1828/30-i országos bizottság munkálatairól szólva elmondotta, hogy az 1791-iekkel szemben részleteredményekben lehet jobban méltányolni, de a viszonylagos előrelépések ellenére is kevésbé felelt meg a maga kora szükségleteinek, mint amilyen mértékben az 1791-i operátumok kifejezték a maguk korának igényeit. Megszívlelendőnek tartotta Arató Endre azon megjegyzését, hogy a haladó vonások mellett jobban rá lehetne mutatni Kossuth korai magatartásának feudális nemesi vonásaira is. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a polgári funkciót betöltő nemességnek a feudális-konzervatív erők elleni harcát az osztályharc fogalma alá lehet-e foglalni, Barta István hangsúlyozta, hogy a kérdést inkább problémaként vetette fel s indokoltnak tartja, ha Arató Endre az ilyen típusú harcok nemzeti jellegét hangsúlyozza, a vele összefonódott haladó jelleg mellett. Válasza végén Barta István köszönetet mondott opponenseinek és mindazoknak, akik immár háromévtizedes történész pályáján elindították, s akik munkájában támogatták. A bírálóbizottság egyhangúlag javasolta a Tudományos Minősítő Bizottságnak, hogy Barta István részére a történettudományok doktora fokozatot ítélje oda. Stier M. —Szász Z. BESZÁMOLÓ H. HARASZTI ÉVA, JEMNITZ JÁNOS, L. NAGY ZSUZSA ÉS SZIKLAI SÁNDORNÉ KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL H. Haraszti Éva: ,,A chartista mozgalom kialakulása és első forradalmi időszaka" című kandidátusi disszertációja a chartista mozgalom előtörténetét és történetét tárgyalja 1840-ig, tehát azt a korszakot, amelyet — szemben a mozgalom későbbi szakaszaival — mindezidáig még senki sem tett részletes tanulmányozás tárgyává. A szerző a mozgalom gazdasági és társadalmi feltételeit, azt követően a chartizmust megelőző angol reformelméleteket és törekvéseket boncolja, majd részletesen tárgyalja magát a chartista mozgalmat 1838-ig, végül pedig az 1839-i év, a chartizmus sorsdöntő esztendejének eseményeit ismerteti. Mintegy függelékként, befejezésül historiográfiai összefoglalót nyújt a rendkívül bőséges és szerteágazó irodalomról. A chartista mozgalmat kiváltó okokat vizsgálva a szerző megállapítja, hogy a piacbővülés által kiváltott ipari forradalom, ami együttjárt a bekerítések fokozódásával
