Századok – 1965
Krónika - Beszámoló Barta István doktori disszertációjának vitájáról (Stier M.; Szász Z.) 650
KRŐMKA 655 az érdekegyesítés útjára. Az opponens elismeréssel szólt az operátumok elemzéséről, az 1791-i munkálatokkal való egybevetéséről; Pestnek az ország központjává való fejlődését tárgyaló részekről. Rámutatott arra, hogy új eredménynek tekinthető Kossuth országos összeírásokban való részvételének bemutatása, s nagy felfedezés a Kossuth ellen emelt sikkasztási vád iratanyagának felkutatása és a vád körülményeinek mértéktartó elemzése. Ezzel és sok más tényanyagon alapuló megállapításával Barta István helyreigazította Kossuth életrajzíróinak nem egy ténybeli pontatlanságát, méltányolva természetesen mindazokat a helyes megállapításokat, amelyeket e művek tartalmaznak. A mű főbb eredményeinek értékelése után Arató Endre rátért a disszertáció vitás kérdéseinek vizsgálatára. Kifogásolta egy, a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó fejezet hiányát. A jelölttel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzetiségi ellentétek a tárgyalt korszakban már nemcsak csíraformában jelentkeztek, hanem azok már a kibontakozás útján (magyar—horvát viszályok, szlovák nyelvharc) voltak. Kifogásolta, hogy bár a dolgozatban sok fény derül a magyar nacionalizmus feudális mozzanataira is, a szerző mégsem hangsúlyozza ezt kellően. Ehhez a kérdéshez kapcsolható a liberális nemességnek a cári kormánytól való félelme is. A disszertáció nem utal arra, hogy ez a félelem tulajdonképpen indokolatlan volt, hiszen s cári birodalom a XIX. század első felében nem gondolt a Monarchia szlávlakta területeinek meghódítására. A liberalizmus kérdésével kapcsolatban. Arató Endre a nyugati és a magyar liberalizmus egybevetéséhez fűzött észrevételeket. Szerinte ugyanis ,,a nyugateurópai liberalizmusnak két szakaszáról beszélhetünk. Az egyik a francia forradalmat megelőző időszak, amikor a felvilágosodás a társadalmi változást készítette elő, a másik a polgári forradalom utáni periódus, amikor a munkásmozgalommal szemben jelentkező liberális nézetek a haladó erők leszerelését szolgálták. A magyar liberalizmus egyikhez sem, ill. mindkettőhöz hasonlítható. Kétségtelen, hogy a magyar liberális reformmozgalomban megfigyelhető a társadalmi átalakulás törekvése, de jórészt a forradalom, persze nem a szocialista átalakulás megelőzéséről volt szó. A hasonlóság a második szakasszal abban is megfigyelhető, hogy a liberális nemesség a parasztsággal, a nyugat-európai polgárság pedig a munkásosztállyal szemben alakította ki a liberális ideológiát. Tehát nemcsak arról volt szó, „hogy a feudalizmust megdöntő nyugati eszmeáramlat ... a forradalom megelőzésének receptjévé szelidült" (60. 1.); hanem a magyar liberalizmus nyugati mintája már ebben az időszakban ugyanezt a célt szolgálta, csak nem a polgári, hanem a szocialista forradalom megelőzését. Kifogásolta továbbá azt is, hogy a disszertáció a magyar felvilágosodást nem tekinti a liberalizmus elődjének. Rámutatott arra, hogy az érdekegyesítés eszméje már a századfordulón jelentkezik. Célszerű lett volna a liberalizmusra vonatkozó bevezető fejezetet összekapcsolni az operátumok tárgyalása során jelentkező konkrét nézetek vizsgálatával. Más vonatkozásban az opponens hangot adott olyan irányú észrevételeinek, hogy az 1828 — 29. évi orosz—török háború feltehetően közrejátszott a konzervatív nézeteknek a deputáció munkájában megmutatkozó előretörésében. Bár alapvetően helyesnek találta a munkálatok konzervatív jellegéről adott képet, mégis kiemelte, hogy ha Barta István jobban tekintetbe vette volna az értékelésnél a vitákat, a liberális különvéleményeket, abban az esetben a kép valamelyest pozitívabb lenne. A munkálatok elkészítése során ugyanis progresszív eszmék egész sora merült fel. Pl. a jobbágytelki haszonvétel szabad adás-vételének javaslata, az egységes mértékrendszer megteremtésének kérdése, a zsidók emancipációja, a gyakorlati nevelés, az egyházi bíróságok hatáskörének a büntetőtörvénykönyv polgári szellemben való megváltoztatásának problematikája. Az ifjú Kossuth értékelésével kapcsolatban Arató Endre hangsúlyozta a zempléni tevékenységben tükröződő nemesi felfogás mozzanatait, s azt, hogy ebben az időben Kossuth nem annyira alakította a liberális nemesség arculatát, hanem inkább ő nőtt fel ahhoz, főként az ellenzéki vezér Lónyay Gáborhoz. Hangsúlyozta, milyen jelentőséggel bír az a kérdés, hogy Kossuth miként jutott el az örökváltság paraszti kárpótlásának gondolatától több állomáson keresztül a teljes állami kártalanítás elvéig. Végezetül egy olyan megállapításra hívta fel a figyelmet, amelyen a történettudomány művelőinek érdemes elgondolkozni. Ez a kéfdés az árutermelő birtokos nemességnek a feudalizmust konzerválni kívánó erők — a maradiak, az arisztokrácia, a klérus, az udvar — elleni harcával kapcsolatos. Ezt a küzdelmst Barta István úgy értékelte, hogy „ellentmondásos módon az osztályharc funkcióját is teljesítette, . . . ugyanakkor a parasztsággal mint kizsákmányolt osztállyal állt szemben". Arató Endre elismeri a kérdés rendkívüli bonyolultságát, azt is hangsúlyozandónak tartva, hogy „ezekben az esetekben elsősorban nem társadalmilag egymásnak alárendelt, hanem egymással nemzeti vonatkozásban szemben álló osztályokról van szó". 17*
