Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
440 ANDICS ERZSÉBET так legfőbb vezetőit, ezeket is csak „egyelőre".67 Ez ténylegesen azt jelentette, hogy ezek a személyek nem térhettek vissza otthonukba, illetve amennyiben osztrák területen rekedtek, külön pontban biztosították számukra a jogot kivándorlásuk kérelmezésére.6 8 Az Olaszországban gyakorolt amnesztiával a bécsi kormány bizonyos mértékig elkötelezte magát hasonló magatartásra a többi tartományban is. Schwarzenbergék erre — mint fentebb láttuk — kezdettől fogva gondoltak, ez felelt meg az általánosan elfogadott politikai gyakorlatnak is, annak a követelménynek, hogy a kormány politikája, legalábbis alapelveiben, egyöntetű legyen a birodalom minden részében. Az olaszoknak adott „Generalpardon"nal az osztrák kormányzat mintegy elveszítette a hazai és a külföldi közvélemény előtt a morális alapot, hogy a magyarországi „rebelliseket" másként bírálja el, mint tette ezt az itáliaiakkal. Ezzel nyilvánvalóan Schwarzenberg is számolt; nevezetesen ezt látszik tanúsítani megnyilatkozása az osztrák minisztertanácsnak azon a július 28-i ülésén, amelyen a piemontiak amnesztiakövetelését elfogadták. Itt ismét szóba került Magyarország. Az osztrák miniszterelnök a jegyzőkönyv tanúsága szerint ez alkalommal szükségesnek látta rámutatni arra, hogy „őfelsége Magyarország pacifikációja után ugyancsak abba a helyzetbe kerülhet, hogy ilyenfajtakorlátozottamnesztiát engedélyez."69 Ez az álláspont nyert hivatalos megszövegezést Schwarzenberg Magyarországra vonatkozó augusztus 15-i tervezetében és az osztrák minisztertanács augusztus 16-i egyhangú határozatában. Amellett a forradalmárokkal szembeni kormányintézkedések kérdése a Monarchiának ebben a két tartományában, nemcsak politikailag, hanem időben is közvetlen kapcsolatba került egymással. Hiszen az itáliai amnesztia proklamálása augusztus 12-én és ennek folyományaként a milanói békeszerződés ratifikálása az osztrák kormány részéről augusztus 14-én közvetlenül megelőzte és kétségtelenül befolyásolta is a magyar kérdésben elfoglalt hasonló álláspontjukat. Több ennél: az osztrák minisztertanács augusztus 16-i ülésén, tehát azon a kormánytanácskozáson, amelynek második napirendi pontja Schwarzenberg Magyarországra vonatkozó tervezetének a megtárgyalása és elfogadása volt, első napirendi pontként azoknak a feltételeknek a megbeszélése szerepelt, amelyeknek az alapján Radetzky felhatalmazást nyert tárgyalásokba bocsátkozni a velenceiekkel a város megadásáról. Ezen a tanácskozáson a piemontiakkal való megegyezés alapján a forradalmárok számára biztosított szabad elvonulást a felkelésben résztvett volt császári tisztek számára oda módosították, hogy azokat, akik egy bizottság előtt tisztázzák, hogy az Ausztria elleni katonai ténykedésen kívül más nem terheli őket, minden további következmény nélkül elengedik.70 Ezt a módosítást — mint arra a jegyzőkönyv rámutat — további engedményként határozták el a város kapitulációjának meggyorsítása érdekében, amelynek sürgős szükségességét a minisztertanács ezen az ülésén is erősen hangsúlyozta. „A minisztertanács ezzel kapcsolatban mérlegelte a körülményeket — olvassuk a jegyzőkönyvben — , azt, hogy Velence 67 „Egyelőre való kizárásról", az amnesztia érvénye alól („einstweilige Ausschliessung", „sie ja nur per ora ausgeschlossen werden") ir Schwarzenberg Brucknak az osztrák minisztertanács júl. 28-i határozatát hírüladó mindkét, mind a hivatalos mind a bizalmas levelében. Közli Le Relazioni Diplomatiche . . . 453 — 456. 1. 68 Lásd Bruck—Schwarzenberg 1849. aug. 6. Közli uo. 481. 1. 69 Közli uo. 455—456. 1. Lábjegyzet. 70 Hasonló pont, mint tudjuk, a Magyarországra vonatkozó tervezetbe is bekerült
