Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
412 BART A ISTVÁN ellenben, bár a személyesített erény és lángész lakja is kebelét, csak azért, mivel ez vagy amaz atyának gyermeke, azon nemzeti jogok gyakorlására örökre alkalmatlannak nyilatkoztassák." Ügy véli, hogy „a jó törvényeken alapult szabadság a szabadságra mihamar éretté teszi az embereket" s ezért nincs ember, aki a szabadságra érett ne lenne. Ha pedig mégsem lenne, igyekezzünk neveléssel azzá tenni, „mert a mennyekre mondom, ha csak m.iveltsége hijánya tartóztat hátra, hogy a népet örökre csakugyan meg nem tagadható jogai gyakorlásába visszahelyezzük — mondom visszahelyezzük! — úgy nehéz vétek súlya nyomja váltainkat, mert mióta ez ellenvetést emlegetjük, elég idő vala azt elhárítani, több mint elég időnk a fejünkre nőtt ivadék szívébe azon emberi méltóság érzetét csepegtetni, melly embert emberré, társaságot nemzetté méltathat." Ha visszagondolunk arra, hogy néhány évvel korábban, az „éhségmentő intézetekről" 1828-ban írt fogalmazványában18 még maga Kossuth is a népnevelést tekintette a politikai jogoknak a parasztságra való kiterjesztése előfeltételének, akkor fel tudjuk fogni, hogy az azóta, de különösen a parasztfelkelés óta eltelt idő micsoda előrelépést jelent Kossuth nemzedékének szemléletében. De miért is nem tettünk meg mindent a nép nevelésére? — kérdi Kossuth. — Hiszen csak a török despotizmus félhet a tudás világosságától, a „szabadságára büszke magyar" nem. „A magyar szabad nemzetnek nincs a setétség rendszerére szüksége, s kérem a magyarok Istenét, hogy ne is legyen, nékem legalább hunyjanak el inkább szemeim, mintsem hogy ezt lássam valaha." Ne várjuk a kormánytól a kezdeményezést a népnevelésre. „Mikor szűnünk meg immár mindent mástól várni? Mikor kezdjük érezni, hogy ten ereinkben elég erő vagyon a nemzeti boldogság pályáján nagy léptekkel előre haladni? Mikor indulunk meg ön értelmünkben a tervet, ön keblünkben az akaratot, ön karjainkban a valósítást fellelni?" Iskolát minden földesúr, minden község, minden megye állíthat, s ha az oktatásügy fellendítését az erre vonatkozó operátum országgyűlési megvitatásától tesszük függővé, úgy még egy félszázad múiva is „azon ellenvetés lesz hallható: még népünk nem érett a szabadságra". A másik gyakori ellenvetés a gyökeres reformmal szemben az, hogy „a nemesi kiváltságokat biztosító sarkalatos törvények, mint polgári alkotványunk alapjai, változtatást nem szenvedhetnek, sőt még csak kérdésbe sem vétethetnek". Való igaz, ilyen rendelkezéseket a törvények is tartalmaztak; korábban a megyék külön is belefoglalták követi utasításaikba: ezt a tilalmat, erre az országgyűlésre azonban a haladó megyék egyrésze mellőzte már. Kossuth maga nem akar felelni erre az ellenvetésre, de idézi Temes vármegye utasításából azt a mondatot, amely kijelenti, hogy az ősöknek nem volt joguk a későbbi törvényhozás kezét megkötni abban, hogy a haza boldogsága érdekében új, üdvös törvényeket hozzon. Valóban nevetséges — mondja Kossuth — azzal érvelni valamely hasznos javaslattal szemben, hogy az ellenkezik Werbőczivel. „Mellvik Isten ütötte fel Werbőczynek régi könyvére az örökkévaló igazság azon díszjelét, melly csak örök természet örök könyvét illetheti ? Engedelmesség a törvénynek ! ez minden magános polgár mulaszthatatlan kötelessége. De a törvényhozóra nézve a múlt ezeredek minden törvénykönyvei csak olly tekintetbe jöhetnek, mint egy virág, mellynek kelyhéből azt, ami méz, a szorgalmas méhecske gondosan kiválogatja. Legyen szabad azonban ezen ellenvetést egy más szempontból tekintenem. Werbőczy Hármaskönyve l-ő rész 9-ik címjét s az odaszóló törvényeket változhatatlanoknak tartom én is annyiban, hogy a nemeseknek ottan biztosított 18 Kiadva Régi Okiratok és Levelek Tára 1905. évf.
