Századok – 1965
Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399
410 BART A ISTVÁN ,,a nyomozó törvények kínpadjairól és az emberi értelmet örökös gyermekségre kárhoztató könyvbírálatról" szóló törvény stb. „De én a múltnak vak imádója nem vagyok — tér vissza Kossuth ismét eredeti gondolatmenetéhez áldom boldogító tetteit a hajdankor hőseinek, hajlandó vagyok mentegetni botlásaikat, de legörömestebb hagyom nyugodni a holtakat. Jelen és jövendő az emberi cselekvés mezeje, a múlt csak tapasztalást tanít. Nem osztozom regényes vágyaiban azoknak, kik a középkornak képzelt boldogsága után ásítanak, én mentsen Istent ! kiáltok, s csak azért hivatkozom a rég elmúlt napokra, mivel a nemzeti charakternek ollv jelenségeit mutatják, mellyeket a jövendő szép kifejlése zálogának elfogadni szívem igen hajlandó." A magyar tehát mindig hajlandó volt alkotmányának korszerűsítésére, s ez az az ok, amiért Kossuth erősen hiszi: „pitymallani kezd a magyar újonszületés napjának hajnala!" Csírázik már az 1790-ben elhintett mag, a király szólította fel a nemzetet, hogy az operátumok megvitatásával „munkálódjanak a hon javán, tegyék le talpkövét a magyar nagyság, a nemzeti boldogság jövendő kifejlésének". Az ő szavára sereglett össze az országgyűlés, amely Kossuth szerint „nevezetes időszakot képez honunk évrajzaiban, nevezetest még akkor is, ha a legyőzendő akadályok sokasága, mellyeknek legnagyobb része mi magunkban fekszik, nem engedné is hirtelen valósultát látni azon forró reményeknek, miket hő keblökben sokan, igen sokan táplálnak. Olly időket élünk, hogy egy helyes szó sem vész el hasztalan, s bár gyakran visszhang nélkül látszassanak is korunk felkentjeinek a százados gyökerű előítéleteken felülemelkedett szavai elhangzani, nyugosztalja nemes keblöket azon meggyőződés, hogy egy szó sem vesz el hasztalan, s bárha nem kóstolhatják is gyümölcsét intézeteik lassú ápolást kívánó szép csemetéjének, örülni fognak fejlő virágának, s azon vigasztaló érzés követendi sírjokba, hogy a maradék áldva emlegetendi nemes szorgalmokat ! !" Az országgyűlés résztvevőihez, a törvényhozókhoz intézett lelkes buzdítást a feladat részletezése követi. A feladat: „a közigazgatásnak és a status intézkedésnek minden ágaira kiterjedő úgynevezett országos rendszeres munkák", az operátumok megvitatása,1 5 s belőlük új korszerű törvénykönyv alkotása. Kossuth remek jellemzését adja annak a korszakos jelentőségű forrongásnak, amelyet az operátumok napirendre tűzése a megyék közéletében és a nemesség politikai gondolkodásában előidézett. „Miután — írja — Felséges Urunknak személyes atyai szándéka — némelly sötétség szülte tanács ellenére — előzőleg hozzájárult a nemzetnek azon közkívánatához, hogy az országos fölvétel előtt azon rendszeres munkák a vármegyék s egvéb törvényhatóságok gyűlésein (ezen remek municipalis intézetekben, ahol minden magános polgár a nemzet felségjogainak gyakorlásában közvetlen részesül, s mellyekben rejtezik a nemzetek által tapogatózva keresett garantia valahai létesítésének magva) megvitattassanak,16 ezen közérdekű tárgyak nemcsak a közönséges gyülekezetekben, hanem a házi társalkodás magános körében is sok elmesúrlódásra nyújtottak idvességes alkalmat, kiemelték a nemzetet azon tespedésből, mellynél fogva sokan, igen sokan megszokták a bokros pipafüst környezete kandallótól a szérűskertig terjedő körön kívül fekvő dolgok felől éppen nem aggódni, 15 Az operátumoknak az országgyűlési megvitatást megelőző megyei megvitatásával a kötet korábbi fejezetei bőségesen foglalkoznak. 16 Itt fogalmazza meg Kossuth először később közismertté vált s haláláig vallott nézetét a megyei rendszer alkotmányos jelentőségéről.
