Századok – 1965

Tanulmányok - Barta István: Kossuth ismeretlen politikai munkája 1844 elejéről 399

KOSSUTH ISMERETLEN" POLITIKAI MUNKÁJA 409 tartotta, vagy kezdetben is terjedékenyebb alapokra építette volna. Tilt a tisztelet feszegetni, mennyire tökéletes azon alkotvány, melly a nép egy kis osztályának kiváltságán épül. Meglehet, hogy a szabadságok mellyekkel mi magyarok dicsekszünk, talán éppen ellenkezésben állanak a szabadsággal, mert a szabadság egy és közönséges, ennek nincs többesszámja. (Ezzel a gondolattal találkoztunk már a zempléni sajtóbeszédben.) Meglehet, hogy akinek szabadságai vannak, annak szabadsága nincs, — meglehet, hogy ahol egy részen praerogativák és privilégiumok léteznek, — minthogy a privilégium kiváltság a törvény alól, — ott más részen szolgaság és megszorítás találtatik. Ezt mind feszegetni nem akarom. Szabad legyen mégis kérdenem: elfogultság nélkül állíthatnók-é a 19-ik században, hogy azon alkotványon, melly 10 milliónyi nép közül csak hatszáz ezeret nevez nemzetnek, — mellynek törvényei a népet ,,misera plebs contribuens"-пек szóllitják, kire nézve gondja tovább nem is terjedhet, hanem hogy — diplomatiai szállás formája szerint — a szegény adózó nép megmaradhasson, s csak megmaradhasson! — hogy mondom, ezen alkotványon a tulajdoni jognak mindenkori sérthetetlensége, s az ősi hagyománynak tiszteletben tartása mellett javitni, módosítrii nem kell?" A kitörés erős, s súlyát a kortárs nemesi olvasó előtt aligha eny hítette volna a tulajdoni jog és az ősi hagyomány tiszteletben tartásának emlegetése, ami különben is állandó szokása volt később is a változások barátainak. Mint ahogy az sem enyhítette, hogy Kossuth a továbbiakban ismét arról beszél, hogy ,,a zabolátlanságnak sötét századjaiban" nyilván szükségesek voltak azok az intézmények, amelyek „a védlő hatalmasnak a védlettek fölött önkényes akaratot engedtenek". „Szünetlen hadilábon állott a világ — mondja Kossuth — s hadi törvénynek is kellett uralkodni, melly a vezérnek a vezérlettek fölött önkényi just ád, s ezeket vezérjök intéseinek vak eszközévé rendeli, — de immár ezen idők elmúltak, s vélök együtt elavultanak az ó intézetek is. Kivált az utolsó félszázad alatt óriási lépésekkel fejlődtek ki a társasági viszonyok; a nemzetek politikai létele egészen megváltozott alakban tűnik elő, az új kor új szükségeket, ezek új intézkedéseket kívánnak, s aki nem hunyja bé szemét a világosság előtt, ki a szűkkeblű önzés szorító korlátjait álthágva, magát a nemzeti egyetem láncszemének tekinti... elösmerni kéntelen, hogy az idő, a megkérlelhetetlen, előhaladásra kisztet, s hogy a régi mellett veszteglés többé oly lehetetlen, mint amelly képtelenség kívánni, hogy Dunánk hullámai folyni megszűnjenek, vagy föl s visszafelé follyanak." Amit a „nemzetek közönséges óhajtása" követel, annak meg kell valósulni, s meg is fog valósulni; lehet, hogy nem holnap, vagy holnapután, de „amilly bizonyos, hogy multat visszaidézni, jövendőnek megálljt kiáltani nem lehet, olly bizonyos, hogy egykor csakugyan feltűnik a nemzetek különböző helyzetéhez idomzott valósulásnak ama köz ünnepe. Váljon a tavaszi reggel szelid mosolygású alakjában, vagy zordon szélvésszel tünik-é fel? egyedül attól függ, ha elértik-é korunk kívánatit a hatalomnak azon sáfárjai, kik magokat nemzetek gyámjainak nevezik, mert minden hatás visszahatást szül, erőszakos ellenzés indulatokat hevít, pedig — mondja Kossuth Schillerrel — der schrecklichste der Schrecken ist der Mensch in seinem Wahn." íme, már harmadszor a véres forradalommal való fenyegetés ! Talán ennek az enyhítésére következik ismét egy bekezdés arról, hogy „a hazájához s királyához tántoríthatatlanul hív magyar nemzet" mindig kész volt „a kor szüksége parancsolta javításokra", törvényileg kárhoztatta a vak babonát, a boszorkányhitet, eltörölte az örökös rabszolgaságot, bevezette a vallási türelmet, előbb mint Európa legtöbb nemzete, hiányzik törvénykönyvéből