Századok – 1965

Tanulmányok - Mucsi Ferenc: A szociáldemokrata párt vezetőinek paktuma a Fejérváry-kormánnyal és a választójogi tömegmozgalom kibontakozása (1905 július–október) 33

Mucsi Ferenc: A szociáldemokrata párt vezetőinek paktuma a Fejérváry-kormánnyal s a választójogi tömegmozgalom kibontakozása (1905 július-október)* Az Osztrák-Magyar Monarchia dualista rendszere 1905 — 1906 folyamán fennállásának egyik legsúlyosabb válságát élte át. A válság a Monarchia mind a két országában végbement gazdasági-társadalmi fejlődés, a korábbi erő­egyensúlyi helyzet megbomlásának következménye volt, s nemcsak a dualista rendszer megváltoztatásának szükségességét jelezte, hanem — távlataiban — az egész Monarchia válságának lehetőségét is előrevetítette. A dualizmus vál­ságának kialakulásában döntő szerepet játszott a magyar nagybirtokosság agrárius szárnyának a feltörekvő magyar és osztrák-magyar finánctőke erő-I södő gazdasági hatalmával és növekvő politikai befolyásával, valamint a mögöt­tük álló dinasztia katonai hatalmával való mind határozottabb szembefor­dulása; a magyar burzsoázia különböző, a finánctőkétől független csoportjai­nak élesedő konkurrenciaharca a magyar és osztrák finánctőkés csoportok ellen egyes nemzeti követelések (önálló vámterület, magyar nyelv bevezetése a magyar csapattesteknél) elérése végett; a Monarchiának mind a két államá­> ban az osztrák illetve a magyar hegemónia ellen fellépő elnyomott nemzetisé­> gek küzdelmének fokozódása; végül a kizsákmányolt osztályok, mindenek­előtt az ipari (és Magyarországon a mezőgazdasági) proletariátus osztály harcá­nak erősödő tendenciája is. A társadalmi ellentéteknek ez az utóbbi csoportja az egész Monarchiában a társadalmi-politikai harcokat végső soron meghatározó, alapvető tényező volt, amelynek politikai és ideológiai tekintetben tiszta jelentkezését azonban mind a két részországban, főleg pedig Magyarországon erősen gátolta az 1848-ban megdöntött feudális társadalmi formációnak számos továbbélő és a kialakuló monopolkapitalizmus rendszerébe szerves alkotó elemként beépülő maradványa a gazdasági és a politikai életben egyaránt. A demokratizmus alapvető tényezőinek (általános választói jog, a gyülekezés és egyesülés teljes szabadsága, a teljes sajtószabadság) hiánya, a földkérdés megoldatlansága, a Monarchiában élő népek nemzeti törekvéseinek gyakran egymást keresztező iránya — mindmegannyi gátja volt az alapvető társadalmi ellentmondás: a tőke és a munka közötti antagonizmus szabad kifejlődésének. Ahhoz, hogy a proletárosztályharc a lehető legszabadabban érvényesülhessen, először arra * A közölt tanulmány ,,A magyarországi munkásmozgalom az 1905—1906. évi politikai válság időszakában" című, egy esztendővel ezelőtt megvédett kandidátusi disszertációm egyik fejezte. Megragadom az alkalmat, hogy opponenseimnek, továbbá más kollégáimnak és barátaimnak köszönetet mondjak segítségükért, amelyet taná­csaikkal, bírálataikkal munkám egyes fogyatékosságainak kijavítása végett számomra nyújtottak; ezeket itt közölt munkámban már hasznosítani igyekeztem. 3 Századok 1965/1-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom