Századok – 1965

Tanulmányok - Mucsi Ferenc: A szociáldemokrata párt vezetőinek paktuma a Fejérváry-kormánnyal és a választójogi tömegmozgalom kibontakozása (1905 július–október) 33

34 MUCSI FERENC volt tehát szükség, s ez a munkásosztálynak elsőrendű érdeke volt, hogy ezek az akadályok elháruljanak a fejlődés útjából, hogy a Monarchiának mind a két államában érvényesítsék a demokratikus szabadságjogokat, a dinasztia katonai-feudális előjogait a minimálisra szorítsák vagy teljesen felszámolják, megtöijék a nagybirtokosság hatalmát, biztosítsák a Monarchia minden népének szabad fejlődését. Az osztrák és a magyar uralkodó osztályoknak az új század első éveitől kezdődően éleződő ellentétei 1905-ben súlyos belpolitikai válságban robbantak ki Magyarországon, ami egyszersmind a Monarchia dualista rendszerének válsága is volt. Az agrárius nagybirtokosság és a monopolista szervezeteken kívül álló burzsoázia blokkja: az ellenzéki pártszövetség (koalíció), amelyben a. vezetés — gazdasági túlsúlya következtében — az előbbi csoport kezében volt, a januári parlamenti választásokon többséget szerzett; az 1867-es kiegyezést, a dualizmus rendszerének változatlan megőrzését hirdető szabadelvű párt 30 évi kormányzás után megbukott. A győztes ellenzéki koalíció parlamenti felirat formájában közös programot dolgozott ki, amelyben a koalíció balszárnya — „nemzeti" törekvéseinek érvényesítése végett — háttérbe szorította egyes demokratikus követeléseit, míg a koalíció reakciós erői a demokratikus követelések elejtéséért cserében elfogadták az önálló vámterületet és a katonai követeléseket. Az így kialakult nacionalista blokk akadályává vált a demokratikus követelések megvalósításának, s azzal a perspektívával fenyegetett, hogy céljának elérése: a dualista rendszernek a magyar nemzeti szempontokat — hatalmi törekvéseiket — jobban respektáló átformálása után a néptömegek felszabadító törekvéseinek még a fennálló rendszernél is erősebb akadályává válik. A dualizmus rendszerének változatlan megőrzését hirdető politikai csoport (Tisza és a szabadelvű párt) választási veresége után az aktív politikai küzdelmek színteréről átmenetileg visszavonult, s a kialakuló válságban a dinasztia került közvetlenül szembe a koalícióval. Minthogy a dinasztia érdekei nem engedték meg, hogy a hadsereget, legfőbb támaszát, „nemzeti inspirációktól" vezettetve megosszák, a király ellenezte a győztes ellenzéki koalíció kormányalakítását mindaddig, míg az le nem mond katonai követeléseiről. Ez az ellentét vezetett 1905 nyarára cda hogy a király parlamenten kívüli kormányt nevezett ki (Fejérváry), amely a néptömegek, főleg a szervezett munkásság körében rendkívül népszerű általános választói jog eszméjének felhasználásával a „nemzeti" követelésekkel demokratikus törekvéseket szegezett szembe, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a demokratikus reformokat elutasító koalíciót katonai követeléseinek feladására bírja. A koalíció válaszul a kormány kinevezésére „nemzeti ellenállást" hirdetett, az imparlamentáris kormány rendelkezéseinek bojkottját, az adófizetés és az újoncmegajánlás megtagadását. Magyarországon ebben az időben a néptömegek nagy része teljes politikai jogfosztottságban, rendkívül kedvezőtlen gazdasági viszonyok között élt. Jórészük a politikai életben zajló harcoktól távol, annak menetére semmiféle befolyással nem bírt, arra nem is törekedett, s ha tudott róla egyáltalán, azt „úri huncutságnak" nevezte, amelytől jobbnak tartotta, ha minél távolabb marad. Ennek ellenére bizonyos hányadukra — főként a kispolgár tömegekre, de a városi és a falusi munkásság egyes rétegeire is — a függetleni, ségi pártnak, nem utolsó sorban nacionalista demagógiája révén, volt befolyása. A (városi és falusi) munkástömegek körében azonban elsősorban-