Századok – 1965
Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 343
346 KRÓNIKA a bel- és külpolitika alakulásában. Különösen értékes a dolgozatban az angol—magyar kapcsolatok részletes bemutatása, valamint annak meggyőző ábrázolása, hogyan vált az erdélyi revízió ügye a német katonai tervek függvényévé. így pl. a német hadigépezet nyugati offenzívájának hatása alatt a Teleki-kormány lemondott az önálló revízió gondolatáról. Sokáig vitatott kérdés volt történeti irodalmunkban a jugoszláv — magyar örökbarátsági szerződés megítélése. Szerző tárgyi dokumentumok meggyőző erejével bizonyítja: a szerződós Ribbentrop teljes egyetértésével találkozott és ugyancsak a német külpolitika szerves része volt. Ugyanakkor a szerző finom elemzéssel bemutatja, hogyan vált később a jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés a német törekvések gátjává. Említést érdemel, hogy a kritikus korszak szereplői, Teleki, Csáky, Bárdossy hús-vér figurákként állnak előttünk, s talán csak Horthy alakja nem szerepel valóságos helyének megfelelően. Opponensi véleménye keretében — ismételten hangsúlyozva, hogy igen kiváló, különösen magas színvonalú disszertációról van szó — csupán néhány kritikai észrevételt fűzött a dolgozathoz. Elsőként a „diplomáciatörtóneti szemlélet" túlságos érvényesülését kifogásolta, vagyis azt a körülményt, hogy néhány esetben a diplomácia mindennapi manőverezésén keresztül közelíti meg a nagyobb történeti folyamatokat. Hiányossága a dolgozatnak, hogy a külpolitikai koncepciók vizsgálata nem terjed ki a demokratikus erők állásfoglalásának és külpolitikai törekvéseinek, a kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a kisgazdapárt stb. elképzeléseinek elemzésére. Ugyancsak hiányolhatok a historiográfiai fejtegetések, irodalmi polémiák. A szerző a vitát kerülve fejti ki álláspontját, s ezt annál is inkább szóvá kell tenni, mert eléggé elterjedt jelenség történeti irodalmunkban. Berend T. Iván végül egyes kérdések kapcsán az olasz orientáció elemzését hiányolta még, majd Juhász Gyula számára javasolta a kandidátusi fokozat megítélését. Korom Mihály, a történettudományok kandidátusa opponensi véleményében kiemelte a dolgozat szerencsés tárgyválasztását. A Teleki-kormány bel- és külpolitikájának minden részletig terjedő feldolgozása még nem történt meg, holott a részletekig menő tisztázás már csak azért is fontos, mert éppen ehhez az időszakhoz fűződik a legtöbD legenda, tévhit, torzítás, tudatos hamisítás. Szerző gazdag forrás- és levéltári anyagra épülő igényes disszertációja ebben a zűrzavarban teremt rendet jó történetírói képességgel, feldolgozó készséggel ós marxista felkészültséggel. Amennyire az elismerés hangján kell szólni a forrásanyag szakértő kezeléséről, annyira kifogásolható a historiográfiai feladatok bizonyos fokú elhanyagolása. Különösen szembetűnő, hogy szerző a jelzett időszakkal kapcsolatban megjelent egyéb munkák megállapításaival nem vitatkozik, jóllehet véleménye több esetben eltér azok megállapításaitól. Szerző jól érzékelteti a „két vas tűzbentartásának" politikáját, ezen a téren azonban néhány hiányosságot is meg kell említeni: alaposabb elemzésre szorult volna a fegyveres semlegesség problémája és a finn—szovjet háborúval kapcsolatos Teleki-féle elképzelések is. A disszertáció harmadik ós negyedik fejezete a második bécsi döntéssel és következményeivel foglalkozik, s meggyőző erővel ábrázolja, hogyan lépett a Romániával szembeni területi revízió „saját megoldási" formája helyébe a hitleri megoldás, és miként vezetett ez az agresszív katonai egyezményhez való csatlakozás eredményéhez. Felmerül a kórdós, mórt nem foglalkozott bővebben a szerző a szovjet—magyar viszony akkori alakulásával. Az események azt mutatták, hogy a Szovjetunió Magyarországgal kapcsolatosan az agresszív tengelyhatalmaktól való leválasztás politikáját folytatta, s többször kifejezésre juttatta: nem kíván beleavatkozni a magyar—román határvitába, sőt megérti a magyar területi követelés bizonyos részét, s amennyiben a magyar minisztertanácsi jegyzőkönyveknek hinni lehet, lehetségesnek tartotta az egyidejű, közös katonai fellépést az elsősorban szovjetellenes célzattal Németország barátságát kereső Romániával szemben. Ami az angol—magyar kapcsolatok 1940 tavaszán bekövetkezett alakulását illeti, Korom Mihály annak a felfogásának adott hangot, hogy a magyar uralkodó osztály angol orientációs szárnya a Churchill vezette ellenzék győzelme után is a Chamberlainféle kapituláns politika továbbélésében reménykedett, és erre szeretett volna építeni. A disszertáció legsikerültebb részének a Jugoszlávia elleni agresszióval és a Szovjetunió elleni háborúba lépéssel foglalkozó fejezeteket tartja. A szerző a történelmi tényekre támaszkodó helyes elemzéssel és a szükséges következtetések levonásával szótzúzta a Teleki-fóle legendát és nimbuszt, és hasonló erővel bizonyította be, hogy Horthyék, elsősorban saját szovjetellenes politikájuk eredményeként, önként léptek be a Szovjetunió elleni háborúba. Korom Mihály ezután néhány megjegyzést tett a disszertáció egy-két megállapítására (Magyarország gazdasági szerepének értékelése, Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz való végleges kapcsolódásának időpontja), majd hangsúlyozta, hogy a
