Századok – 1965
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 332
KBŐNIKA 339 szociális szervezési problémákhoz". A város kulturális fejlődését úgy kell ismertetni, ,,hogy az a kapitalizmusra jellemző megosztott kettős kultúrát érzékeltesse, az uralkodó osztályok kultúrájának a tömegek kultúrájától való elválását mutassa be". A városi „magas" kultúra bemutatása lényegesen könnyebb feladat, de figyelemmel kell lenni „e kultúrának a város társadalmi összetétele szempontjából megfigyelhető meghatározó elemeire a városi kultúra ekkor lehetséges három fő típusára: a konzervatív (püspöki városokban sokszor erősen klerikális színezetű) s a haladó modern polgári kultúra mellett helyenként megfigyelhető egyfajta sajátos, hagyományos, parasztpolgári eredetű és sokszor protestáns színezetű ellenzéki függetlenségi radikalizmus, s a három típus sokszor egy városon belül is sokáig sajátos módon keveredik. A város kulturális képének helyes megrajzolásához és értékeléséhez ezért mindenekelőtt ezeknek az alapoknak gondos felmérése és megállapítása szükséges." A dolgozó tömegek kultúrájának esetében szervezett kulturális törekvésekről csak két vonatkozásban beszélhetünk: egyrészt a munkásegyletek által közvetített kultúráról, melynek tárgyalása és ismertetése a munkásmozgalommal szoros összefüggésben kell hogy történjék, másrészt a haladó polgárság által a századforduló körül megindított népművelési törekvésekről. „Ezeknek bemutatásán túl kellene vállalkoznunk a dolgozó tömegek általános műveltsége kulturális világképének elemzésére: ez azonban részben már néprajzi módszereket is igénylő kutatási terület." Ezután a referátum néhány módszertani kérdést vetett fel. Elsőnek új forrásanyag bevonásának szükségességét hangoztatta. Mivel a régebbi statisztikák részben kiadatlanok, részben kategorizálásuk is elavult már, „mindenekelőtt az olyan forrásanyagok bevonását kell megkísérelnünk, melyek a lakosság bizonyos szempontú kategorizálásában (legalább megközelítő teljességgel) az egyedekig mennek le. Vizsgálati anyagunkat, most már teljesen a magunk szükséglete szerint, ebből kell felépítenünk. E szempontból utalunk itt a mostanáig igen kevés figyelemre méltatott képviselőválasztói névjegyzékekre, a virilisták névjegyzékeire; a cégjegyzékekre, a lakjegyzékekre, az árvaszéki anyagokra stb., melyek többé-kevésbé élesen meghatározott korlátaik között (s ezen belül minden hiányosságuk és következetlenségük ellenére is) szabad kezet adnak teljesen új kategóriák és kapcsolatok kialakítására és vizsgálatára." A statisztikai módszer alkalmazásával kapcsolatban a referátum a mintavételi eljárás alkalmazásának jelentőségére hívta fel a figyelmet. A szociológiai módszerek elsősorban az urbanizáció társadalmi kihatásával és a társadalmi tudatot formáló sajátosan városi tényezőknek felderítésében lehetnek segítségünkre. A statisztikai és szociológiai módszer alkalmazása során azonban nem szabad megfeledkeznünk egyrészt arról, hogy a kérdést mindig a történettudomány szempontjából kell felvetni, másrészt arról, hogy ennek következtében a statisztikai és szociológiai forrást „különösen gondos, sajátos történeti forráskritikának kell alávetnünk: azaz meg kell állapítani létrejöttének körülményeit, határait ós feltehető indokait, lehetőségig rekonstruálni igyekezve a helyzetet is, melyben felvételére sor került. Enélkül az előzetesen alkalmazott sajátosan történeti forráskritika nélkül a leggondosabb statisztikai és szociológiai elemzések is a legmegtóvesztőbb eredményekhez vezethetnek." Befejezésül két részletkérdéssel foglalkozott Vörös Károly referátuma: a városi tőke eredete és a városi „tömegkultúra" kérdésével. A referátumhoz elsőnek Horváth Ferenc levéltárigazgató (Szombathely) szólt hozzá, rámutatva arra, hogy a feudalizmus bukása főképpen azoknak a mezővárosoknak jelentette a szabad fejlődés lehetőségét, amelyek addig a feudális földesúrral álltak harcban. Ezeknek a mozgékony, forradalmi városoknak sorsa elsősorban attól függött, hogy a feudális földesúr át tudja-e menteni korábbi hatalmát a város vezetőtestületébe. Szombathely példáján mutatta be, hogy míg a 90-es évekig a régi céhes iparos réteg leghaladóbb elemei viszik előre a polgári fejlődést a feudális egyházi érdekekkel szemben, addig 1890-től kezdve ugyanennek a rétegnek kapitalista tagjai az egyházzal szövetségben szembefordulnak a város vezetőivel. „Szombathelyen 1880 és 1905 között két polgármester esik az egyre erősbödő ellenzéknek áldozatul (Varasdy és Éhen), mindegyikük azért, mert humanitásuk, bizonyos szociális intézkedéseik és terveik révén ellentétbe kerülnek a burzsoázia osztályérdekeivel." A régi vezetőróteg tagjai részben visszavonulnak, részben szövetséges után kutatva megtalálják a munkásosztályhoz vezető utat, ami végképp lehetetlenné teszi őket a polgári vezetőréteg szemében. Ruzsás Lajos kandidátus (Pécs) méltatta a referátumot, és rámutatott arra, hogy a város fogalmának a településföldrajzból átvett meghatározását ki kell egészíteni egy a történész számára lényeges elemével, a városi önkormányzattal. Ez éppúgy nem mellőzhető, mint a város és állam viszonyának tárgyalása. A dualizmuskori magyar városfejlődésre annak kelet-európai mivolta jellemző. Ez mégnyilvánul a főváros túlzott fejlődésében, a városi iparban néhány iparág (élelmiszer- és vegyipar, textil- és fémipar) 23*
