Századok – 1965

Figyelő - Erőd a Néván (Sipos Péter–Szász Zoltán) 327

FIGYELŐ 327 A harmadik és negyedik terem az 1945 után meginduló gazdasági ós kulturális építő munka folyamatát jelzi. A kerület vas- és textiliparának fejlődését idézik a gyárak külső képéről és belső életéről készült fényképek. A munkafolyamatok egy-egy pillanatát megörökítő képek a Kötöttárugyár, az Atra, a Motoröntvénygyár, a Dugattyúgyűrűgyár, a Soroksári Vasöntöde és az Oragyár életéből lesnek el egy-egy jellegzetes mozzanatot. Képet kapunk az új egészségügyi hálózat működéséről s a legutóbbi évek nagy lakótelepépítkezéseiről. Elénk tárul a kerület kulturális életében lejátszódó hatalmas változás is. Színes grafikon szemlélteti az iskolák fejlődósét. Az eredmények számottevőek: az 1963 —64-es tanévben 18 általános és 4 középiskolában 13 659 diák tanult 660 pedagógus vezetésével. A peremváros kulturális intézményei közül a pesterzsébeti Vasas Kultúrház, népszerű nevén a Csili, a legjelentősebb. A munkásművelődésnek ez a fellegvára 1933-ban nyitotta meg kapuit, s dalköre, valamint munkásszínjátszói révén már a háború előtt komoly rangot vívott ki magának. Nemes feladatát igazán csak a felszabadulás után tudta betölteni. Ma a kerület kulturális életének központja, valóságos kultúrkombinát. Külön tabló mutatja be magának a múzeumnak a történetét. Néhány lelkes ember kezdeményezésére, társadalmi összefogás útján jött létre az ötvenes évek közepén; az első peremvárosi múzeum volt Budapest területén. A kiállítás majd félszázad történetét öleli fel; helyesen mutatja be a kerület történeti fejlődésének főbb vonalait. Jó gondolat volt a történeti visszatekintést az 1918 —1919-es forradalmakkal kezdeni: így a látogatók, összevetve a Horthy-korszakot az előzményekkel és következményekkel, az 1945 utáni időszakkal, közvetlen és meggyőző képet kaphatnak a felszabadulás után lezajlott nagyjelentőségű társadalmi változásokról. A kiállítás globális képét sikerültnek tarthatjuk, a részleteket illetően azonban többet vártunk. E vonatkozásban különösen a népi demokratikus korszak anyagát találtuk hiányosnak. Egyrészt itt szerényebb a dokumentáció, másrészt kiütköznek általános, a történetszemlélet kérdéseit érintő fogyatékosságok is. Elsősorban azt nehezményezzük, hogy a kiállítás rendezői egy olyan jelentős munkáskerület, mint-Pesterzsébet felszabadulás utáni fejlődésének bemutatásakor eltekintenek a magyar társadalom alakulásának főbb eseményeitől; attól, hogy Magyarországon 1945 —1948 között lezajlott a népi demokratikus forradalom, létrejött a proletárdiktatúra, hogy hozzákezdtünk a szocializmus alapjainak lerakásához. Megfeledkeztek 1956-ról is, s arról, hogy a hibák kijavítása után milyen lendületet vett a szocialista építés. Mindezeket, ha utalásszerűén is, de érinteni kellett volna. A sematikus történetszemlélet elemei néhol a felszabadulás előtti anyag rendezésében is tükröződnek. Megdöbbentő és szívbemarkoló az, amit a nyomortanyákról láttunk. De Pesterzsébeten ugyanekkor még több tízezer ember élt, jórészük munkásember; róluk, életükről alig tudtunk meg valamit. A feliratok nem egy esetben felületesek; íme egy közülük: „Németország és Ausztria-Magyarország elvesztették a háborút. A háború felidézőire lesújtott a népharag. Tisza Istvánt, Magyarország miniszterelnökét megölték, Vilmos német császár a forradalom elől Hollandiába menekült. Megszületett a Magyar Népköztársaság." A kiállított anyag belső elrendezése jó, bár az egyes részek közötti kapcsolat, a tárgyi emlékek elrendezése nem mindig a legszerencsésebb. A Pesterzsébeti Múzeum kiállítása az első, amelyet felszabadulásunk 20. évfordulójának tiszteletére rendeztek. A kiállítás rendezőinek áldozatkész munkája, az anyag összegyűjtése és kiállítása elismerést érdemel. Stier Miklós — Vida István ERŐD A NÉVÁN A második világháború egyik legkiemelkedőbb eseménye Leningrád 900 napos védelme volt, amely — katonai jelentőségén túl — a polgári lakosság helytállásának talán legheroikusabb fejezete. Taluntisz, a film írója és Arisztarhov, a rendező arra törekedtek, hogy elkerüljék a dokumentumfilmek szokványos sémáit, újszerű módon dolgozzák fel témájukat. Ebből a szándékból következnek a film erényei és bizonyos hiányosságai egyaránt. A film mottójának megfelelően — „Emberek, ne feledjétek a háborút !"— az alkotók célja az volt, hogy óbrentartsák a mérhetetlen szenvedések emlékét, meggyűlöltessók a fasizmust és a háborút. A bevezető képösszeállítás a hazatérő Vörös Hadsereg lelkes fogadtatását idézi. A következő filmkockák azonban, a győzelem mindent feledtető hangulatával ellentétben,