Századok – 1965
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 303
322 FOLYÓIRATSZEMLE 322 Mussolini és Hitler vezéri egyéniségét. Befejező fejtegetéseiben az általa szintén totálisnak mondott kommunizmus oldaláról világítja meg mintegy negatív úton a fasiszta vezéri elv jellegzetes vonásait, kimutatván, bogy a kommunizmusban a vezér szónak sem nyelvtanilag, sem ideológiailag nincs értelme. A kommunizmusban a vezetés elsődlegesen nem személyi jellegű, hanem a párt politikai akaratának funkciója. Minthogy a tan igazsága is a párt kollektív akaratmegnyilvánulásában fejeződik ki, a kommunizmus nem ismer el a párt fölé helyezett, tévedhetetlen tekintélyű vezetőt, hanem „csak" funkcionáriust. Minthogy a kommunista vezető elméleti és gyakorlati tevékenysége alá van vetve a párt igaz kritikájának: „Ezért a kommunista rendszerben — elvileg — nem lehetséges személyi diktatúra, hanem csak a proletariátus, azaz a párt diktatúrája. Ez a diktatúra azonban korlátozott: eszköz az osztály- és államnélküli társadalom megvalósítására, míg a fasiszta vezérdiktatúra és a totális állam, amelyben realizálódik, maga volt a cél" (635. 1.). — B. YIERTELJAHRSCHRIFT FÜR SOZIALUND WIRTSCHAFTSGESCHICHTE. 1964 51. köt. 1. (ápr.) sz. — PETEK BAUMGART: A zsidók történetéről az abszolút államban c. elemző ismertetésében (101 — 107. 1.) Selma Stern kétkötetes feldolgozása ós aktakiadványa alapján megállapítja, hogy a zsidóemancipáció a XIX. század eleji Németországban nem annyira a felvilágosodás és a francia forradalom eredménye, mint inkább az abszolút állam zsidópolitikájának következménye volt, amely az elszigetelt zsidóságot t udatosan alkotmány-és gazdaságpolitikai céljai szolgálatába állította, és ezen a módon, inkább önkéntelenül, mint akarva, lassan az államba és a társadalomba integrálta. Ennek a fejlődésnek alapját a porosz katona- és hivatalnokállam megteremtője, Frigyes Vilmos, a „nagy választó" vetette meg, aki merkantilista gazdaságpolitikája egyik fő közvetlen, de még inkább közvetett jövedelemforrását látta a zsidóságban. A zsidóság ezenkívül szabad kereskedelmi tevékenységével elősegítette a gazdasági kapcsolatok megerősödését az ország egyes részei közt, növelte a pénzforgalmat, és segítette a természeti gazdaságok pénz- és hitelgazdaságokká való alakítását. Ezért igyekezett Frigyes Vilmos a zsidó ügyeket a helyi hatóságok illetékességi köréből a központi vagy legalábbis a tartományi rendi kormányzat hatáskörébe átvenni. A porosz forrásanyag átvizsgálása megcáfolja W. Sombartnak azt a tételét, hogy a kialakuló modern államok gazdasági fejlődésében a zsidóknak meghatározó szerepük volt, de azért kétségkívül igen fontos szerepet játszottak. Mindez azonban nem volt elég a gettó falainak áttöréséhez. Ez csupán I. Frigyes Vilmos uralkodása idején történt meg, aki elsőnek szakított a személyes fejedelmi zsidóvédelem középkori elvével, és a zsidóságot az állami közjognak és a központi állami szerveknek vetette alá. Minthogy I. Frigyes Vilmos merkantilista gazdaságpolitikájának előterében már nem a kereskedelem, hanem — a mezőgazdaság mellett — a manufaktúrák állottak, ezek fejlesztése érdekében korlátozta a zsidók kiil-és belkereskedelmét, viszont támogatta ipari, különösen manufaktúravállalkozásaikat. A zsidó közösségek viszonylagos önállóságát megszüntette, s ezzel elősegítette politikai betagolódásukat az ágamba, sőt — szerény mértékbfen — környezetükhöz való asszimilációjukat is. Az abszolutizmus ós a merkantilizmus támogatói, elsősorban a hivatalnokok, támogatták a zsidóságot; ezzel szemben a rendek, a céhek, a városi honoratiorok ellenük foglaltak állást. — B. VIERTEL JAHRSHEFTE FÜR ZEITGE-SCHICHTE. 1964. 3. sz. — A szám teljes egészében az 1944. július 20-i Hitler-ellenes merénylet 20. évfordulójának van szentelve. A folyóirat — HANS ROTHFELS szerkesztő bevezetője szerint — nem tekinti feladatának a július 20-ára vonatkozó kutatások eddigi mórlegének felállítását. Etekintetben JOHN M.MCCLOY II. és MAURICE BAUMONT műveire hivatkozik, mint amelyek nagyon pozitív értékelését adják a német ellenállásnak, beleértve annak erkölcsi tartalmát is. Magát a kutatást két irányban viszi tovább a folyóirat. Az egyik irányt PETER HOFFMANN: A „Wolfsschanze" vezéri főhadiszálláson lOii. július 20-án történt merénylethez c. minuciózus pontosságú tanulmánya (254 — 284. 1.) jelzi, amely tisztázza a végzetes nap eseményeit, leírja színhelyét, ismerteti technikai előfeltételeit és kísérő jelenségeit. Az érdekfeszítő tanulmányból kiderül, hogy a kutatás még mindig nem rendelkezik a kelet-poroszországi Rastenburg város erdejében 1941 — 1944 közt működött, „Wolfsschanze"-nak nevezett vezéri főhadiszállás pontos helyszínrajzával. A szerző erre vonatkozó előadása a merénylet egyik szemtanújának, von Puttkammer ellen tengernagynak vázlatán alapszik. A „Wolfsschanzé"-ben bevezetett biztonsági rendszabályok nem zárták ki a, főhadiszálláshoz közelálló személyek részéről a merénylet lehetőségét. A merényletre az ún. helyzetelemző barakban (Lagebaracke) fél egykor kezdődő megbeszélésen került sor, amikor éppen Heusinger vezérőrnagy tartott előadást a
