Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 303

FOLYÓIRATSZEMLE 307 érdekében hajlandó volt együttműködni a kommunistákkal. Az un. történeti pártok vezetői, Maniu és Brátianu erősen vonakodva ugyan, de végül szintén elfogadták a kommunista párt tervét. így került sor az augusztus 23-i felkelésre, amelynek kirobbantásában Mihály király a kommunistákkal egyetértésben vett részt. Az udvar és a burzsoá politikusok azonban még augusztus 23. után is az ország angolszász csapatokkal való megszállását szorgalmazták, s igyekeztek megakadályozni a szovjet seregek bevonulását Bukarestbe. — K. B. VINOGRADOV : Az első világliáhúború keletkezésére irányuló kutatások néhány eredménye (74 — 87. 1.) a háború kitörésének 50. évfordulója alkalmából röviden áttekinti a háború keletkezésére vonatkozó lenini elméletet és a két világháború közt kialakult imperialista, radikális és pacifista koncepciókat, azután bővebben foglalkozik a második világháború után megjelent nyugati munkákkal, amelyek részben még a korábbi imperialista koncepciót ismételgetik, de akadnak már köztük olyanok is, amelyek jobban igyekeznek alkalmazkodni a mai viszonyokhoz. Persze a háború eredetének alapvető kérdését ezek sem tudják felvetni, hiszen nem hajlandók ezt a kapitalizmusban magában meglátni, ezért véletlenek összeesésében, vagy számos tényező együtthatásában akarják megtalálni az okokat. Befejezésül a szerző szembeállítja ezzel az alapvető kérdésben tehetetlen nyugati burzsoá irodalommal az újabb szovjet kutatások eredményeit. — V. T. PASUTO: Az agrárkérdés Oroszországban a mai burzsoá történetírás megvilágításában (88— 105. 1.) az újabb összefoglaló munkák eredményeit elemzi. Megállapítása szerint ezek nagyrészt elavult anyagra támaszkodnak, és elavult nézeteket fejtegetnek, az orosz történelem lényegét az „európaizálódásban" látják, az agrárkérdéssel csak kevéssé foglalkoznak. De fel kell figyelni a szerző szerint a burzsoá tudomány új jelenségeire is, itt elsősorban R. Smith, J. Blum és G. Stöckl amerikai és nyugatnémet történészek újabb monográfiáira utal. Ezek ugyan továbbra is hangoztatnak téves, a hidegháború kelléktárából átvett nézeteket, de Blum például elveti az „európaizálódást", mint az orosz történelem fő fejlődési vonalát, Stöckl számos kérdésben elismeri az osztályharc döntő szerepét, s nem próbálja a bolsevizmus gyökereit az orosz messianizmusban vagy a szlavofiliában keresni, ahogy az sokaknál még ma is szokásos nyugaton. Mindez azt bizonyítja, hogy nyugaton akadnak tudósok, akik az erudíciót kommunistaellenességük fölé helyezik. Ezekkel a tudósokkal kell alkotó vitát folytatni, hogy megismerhessék a történelmi valóságot. — Sz. L. UTCSENKO: A római birodalom kialakulása és a szociális forradalom problémája (106—118. 1.) a római köztársaságról a császárságra való átmenet jellegét próbálja megállapítani, s úgy véli, ez valóban szociális forradalom volt (hiszen a szociális forradalom nem minden esetben vezet a társadalmi formáció változásához). Ennek a forradalomnak az egyik eleme az itáliai parasztság mozgalma, amelyet az antik városállam válsága hívott életre, a másik pedig a rabszolgatartó rendszer megerősödése miatt kitörő rabszolgamozgalom. Ez a két elem azonban a fennálló osztályviszonyok között nem tudott egyesülni. — N. NOVAJA I NOVEJSAJA ISZTORIJA 1964. 3. sz. — L. A. KASNYICKAJA, N. N. SZUROVCEVA: Új lenini dokumentumok a szovjet állam külpolitikájáról (3—7. 1.) az új Lenin-kiadás 44. és 45. kötetében a génuai konferenciával foglalkozó írásokkal kapcsolatban kifejtik: Lenin mindig azt hirdette, hogy az elvekhez való hűség teljes fenntartása mellett lehet és kell kompromisszumokat kötni az imperialista hatalmakkal, a kölcsönös előnyök alapján. — J. - E. MIETTINEN: A Finn Kommunista Párt harca az ország demokratizálásáért 1944—1948 (8 — 23. 1.) 1944 szeptemberétől vizsgálja a fejlődóst, amikor a párt újra legálisan működhetett. A demokratikus erők egyesítésére vonatkozó felhívása nagy visszhangot váltott ki, megalakult a párt vezetése alatt a Finn Nép Demokratikus Szövetsége, amely az 1945 márciusi parlamenti választásokon a szavazatoknak közel 1/4-ét kapta meg, s a következő hónapban a szociáldemokrata párttal és az agrárszövetséggel együtt koalíciós kormányt alakított, bár a párton belül sokan ellenezték a burzoázia képviselőivel való együttműködést. A párt természetesen továbbra is bírálta koalíciós partnereit. A párt erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy megbüntették a háborús bűnösöket, s a kompromittált politikusok stb. eltávoztak a közéletből és az állami hivatalokból. Sikerült az oktatási rendszer valamelyes demokratizálása is, s a szovjetellenes és fasiszta tevékenység betiltásáról szóló törvény meghozatala. A párt javasolta a bankok és a nagyipar államosítását is, továbbá egy nagyarányú földreformot, ezeket a követeléseket azonban elutasították. Viszont sikerült jónéhány szociális reformot megszavaztatni (a szabadságidő megszabását, a túlórák felemelt díjazását, a családi pótlék emelését stb.). Külpolitikai téren sikerült szovjetbarát irányvonalat követni, s megakadályozni 21*