Századok – 1965

Történeti irodalom - Római történeti chrestomathia (Ism. Hahn István) 279

.280 TÖRTÉNETI IRODALOM sokból merített szemelvények alapján ismerteti (vő. 13, 32, 33, 35, 43, 49, 50, 79, 85, 89, 94, 99, 102, 109, 110, 111, 116, 117 sz. stb.). Egyébként is bőséges azoknak a szemelvényeknek köre, amelyek nem konkrét történeti eseményekre, hanem a történeti-társadalmi viszonylatok egészére vonatkoznak: illusztrálják a provinciák kormányzásának korszakonként változó módszereit (vö. pl. 27, 32, 51, 52, 53, 66, 70, 71, 82, 83, 84 sz. stb.). Róma diplomáciájának fejlődését (pl. 10, 18, 28, 36 sz.), alakosság adóterheit, a római kereskedelem fokozódó térhódítását a Földközi tenger egész medencéjében, Róma vallási politikáját stb. A válogatás tehát mind pozitív vonatkozásaiban: a felvett szemelvények kiválasztásában, mind pedig negatívumában: egyes, elvileg számbajöhető források kihagyásában, tudatos, átgondolt szerkesztői munka eredménye, amely bőven élt a gazdag előmunkálatok, elsősorban J. J. Sztruvekiváló orosz nyelvű római történeti forrásgyűjteményének tanulságaival is. A rendelkezésre álló szűk kereteket tekintve, csak helyeselhető a szerkesztőnek az az álláspontja, hogy az eddig közzétett szövegekkel való átfedéseket lehetőség szerint elkerülte (ilyenek meglétére viszont rendszeresen utal), sőt figyelembe vette a közeljövőben megjelenendő kiadványokat is. Ennek tulajdonítható, hogy pl. az idősebb Cato rendkívül tanulságos földművelési szakkönyvéből — amelynek megjelenése a közeljövőben várható — egyetlen szemelvényt sem vett fel, és hogy a Tacitus, Livius, Sallustius szemelvények is kisebb számúak az elvileg elvárhatónál. Ugyancsak ilyen szempontok tehetik indokolttá a történeti vonatkozású szépirodalmi szemelvények, valamint a közelmúltban bő válogatásban megjelent római kori papiruszok teljes mellőzését. Természetes, hogy egy válogatás bizonyos fokig mindig önkényes: nincs nehezebb feladat a „legtalálóbb" szövegek kiválasztásánál, és nincs könnyebb munka egy-egy gazdag „kívánságlista" beterjesztésénél a biráló részéről. Ilyen óhajoknak azonban a mű kötött terjedelménél fogva csak elméleti jogosultságuk lenne. Egyetlen olyan szemelvényre sem lehetne rámutatni, amely valamilyen szempontból történelmileg jelentős ne lenne, s amelynek kihagyását a recenzens jó lelkiismerettel javasolhatná valamilyen más szemelvény érdekében. Az egész összeállítás leglényegesebb érdeme az, hogy nincs a római történelemnek olyan aspektusa — beleértve a gazdaságtörténetet, diplomáciai, vagy akár vallástörténetet is (vö. pl. a kereszténység történetéhez nyújtott viszonylag bőséges adatokat) —, amelynek forrásszerű tanulmányozásához, akár az egyetemi szemináriumi munka keretében, akár a gyakorló középiskolai tanár részéről ne nyújtana gazdagon hasznosítható segítséget. Didaktikai szempontból az is csak helyeselhető, hogy a gyűjteménybe csak önmagukban is egészet alkotó, rendszerint viszonylag terjedelmesebb szövegek nyertek felvételt, míg az erősen töredékes, önmagukban keveset mondó és inkább magyarázatra szoruló, semmint közvetlenül felhasználható feliratok, történetírói fragmentumok stb. szintén kimaradtak. Ha ez a szempont nem kötötte volna a szerkesztőt, nyilván még bővebb válogatást adhatott volna a császárkori gazdaság- és társadalomtörténetet szines és konkrét anyaggal illusztráló feliratokból, továbbá a Livius előtti római annalisták, valamint a római történetet feldolgozó görög történetírók fragmentumaiból. Talán Cicero: De re publica-jának — a római államelmélet elsőrendű jelentőségű forrásának — teljes mellőzését fájlalhatjuk csupán. A jegyzet-anyaggal a szerkesztő helyenként kissé túlságossan is takarékosan bánt. A jegyzetek jelenlegi szűkös voltukban kétségtelenül arra bíztatják az olvasót, hogy a kérdéses reáliáknak a szakkönyvekben is utánanézzen; elvileg mégis az lenne kívánatos, hogy a magyarázatok megfeleljenek minden olyan kérdésre, amely oz olvasóban а szöveg pontos megértése érdekében joggal felmerülhet. А XII táblás törvények töredékei pl. feltétlenül bővebb értelmezést igényelnének, legalább is oly részleteset, mint, amilyet pl. a 60. sz. (Cicero leveleiből), vagy a 82. sz. szemelvény (Claudius levele az alexandriaiakhoz) kapott. A fordítások általában nemcsak hűségesek, hanem olvasmányosságra, különösen pedig az irodalmi szemelvények esetében az eredeti szöveg irodalmi értékének érzékeltetésére is törekednek. Antik szövegek fordításánál kisebb-nagyobb kisiklások, pontatlanságok szinte elkerülhetetlenek, és természetesen ebben a kötetben is akad egy-két vitatható helyességű fordítás. A proletarii értelmezése a XII táblás törvényben igen vitatott kérdés, de annyi bizonyos, hogy földdel nem bíró polgárokról van szó. Az adsidui és proletarii tehát az I. tábla 10. törvényében két, egymással nem azonos társadalmi kategória: ezt a fordításban is érzékeltetni kellene. Ugyanitt kifogásolható pl. a quaestio cum lance et licio rejtélyesnek látszó felderítési módszer magyarázatának elmaradása. A 38. lapon (Livius IX. 19, 12) nem negyvenkét, hanem huszonnégy évről van szó. Ugyanitt (19, 15) az „absit invidia verbo" találóbb fordítása lenne: „Távol legyen szavaimtól az (istenek) irigységének felkeltése . . .", azaz: az elbizakodottság (vö. ugyanezt a fordula-