Századok – 1965

Történeti irodalom - Andics Erzsébet: A Habsburgok és Romanovok szövetsége (Ism. Kovács Endre) 245

TÖRTÉNETI IRODALOM ANDICS ERZSÉBET: A HABSBURGOK ÉS ROMANOVOK SZÖVETSÉGE. AZ 1849. ÉVI MAGYARORSZÁGI CÁRI INTERVENCIÓ DIPLOMÁCIAI ELŐTÖRTÉNETE (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1961. 452 1.) Az 1848/49. évi magyar szabadságharc és forradalom nemzetközi összefüggéseit feltáró historiográfia jelentős művel gyarapodott: Andics Erzsébet elsőrendű forrásanyagokkal dokumentált feldolgozása első ízben ad összefüggő, történetileg hű képet a magyarországi cári intervenció előzményeiről. Ezzel jelentősége messze túlnő a hazai határokon. A vállalkozás fontosságát mindenekelőtt azok a történészek tudják kellően értékelni, akik szabadságharcunk történetével foglalkozva nem kis meglepetéssel láthatták, milyen keveset foglalkozott polgári történetírásunk a cári beavatkozás történetével. Andics Erzsébetet is közelről foglalkoztatta ez a kérdés, s könyve előszavában rámutat azokra a kicsavart magyarázatokra, melyekkel a polgári szerzők helytelen megvilágításba hèlyezték a cári intervenciót. Részben a „békepárti" írások hatásának tulajdonítja e magyarázatokat, melyek hol a szabadságharcban résztvevő lengyelek jelenlétével, hol az április 14-i Függetlenségi Nyilatkozattal hozzák összefüggésbe I. Miklós cárnak hazánk történetére oly katasztrofálisan kiható döntését, jóllehet a valódi ok egészen máshol rejlik. Az intervenció előzményeinek elhanyagolását a szerző a közelebbről érdekelt magyar és osztrák történészek opportunizmusában keresi; népszerűtlen feladat volt mindkét oldalon az orosz—osztrák szövetség adatainak feltárása s ennek nyomán a valóságos társadalmi rugók felfedése. Emellett indokoltnak érezzük a régebbi magyar történetírás provincializmusával kapcsolatban tett megjegyzéseket is. Valóban, 1945 előtt csak elszórtan találkozunk olyan kísérletekkel, melyek a politikatörténetben a mélyebben fekvő ható okokat keresik. Önként folyik a mondottakból, hogy új utat vágott az intervenció hézagos történetében a szerző, amikor egyenesen az elhanyagolt levéltári forrásokhoz fordult és felhasználta a külföldi levéltárak anyagát. Módjában volt az 1957 — 58-as években betekinteni a Szovjetunió levéltárainak az intervenció előzményeire vonatkozó anyagaiba, melyekből a 30-as években már Averbuch szovjet történész is közreadott egy csokorravalót. Az ő könyve azonban nálunk csak a szakértők szűk körében vált ismeretessé. Az előttünk fekvő gazdag munka iratgyűjteménye főként a moszkvai Orosz Külpolitikai Levéltár, a leningrádi Központi Állami Történeti Levéltár, a moszkvai Központi Állami Hadtörténeti Levéltár jelentős anyagaiból tevődik össze. Az ebben szereplő követi jelentések, a cár levelezése már egymagukban is fényt derítenek a cári külpolitika sok érdekes vonatkozására. A mind ez ideig jórészt felhasználatlan becses levéltári forrásanyagot a szerző kiegészítette a bécsi volt Házi-Udvari-Állami Levéltár jó néhány ugyancsak érdekes darabjával. Kutatott az Erdélyi Múzeum kolozsvári lévéltárában, a Metternichcsalád csehszlovákiai levéltárában és a tachaui Windischgrätz családi levéltárban. Mindezt kiegészíti a hazai Országos Levéltárban fellelhető iratanyag. Kár, hogy a szerzőnek nem állott módjában a párizsi és londoni levéltárakba való betekintés. Ezt azonban legalább részben pótolja, hogy a könyv írója messzemenően tekintettel volt azokra az iratkiadványokra, melyek a múlt század közepe óta sűrűn jelentek meg főleg angolul és franciául, ezek általában ismeretesek is a polgári forradalmak külföldi történészszakértői előtt, csak éppen a magyar történetírás nem igyekezett tudomást szerezni róluk. A különböző aktapublikációk mellett nagy számban forgatta a szerző a korabeli emlékiratokat, levelezéseket és a korra vonatkozó feldolgozásokat. A nemzetközi történeti irodalomnak ez a valóban lelkiismeretes számbavétele a függelékben közölt iratokkal együtt nagyban megnövelte a munka adatszerű értékeit is, nem is szólva arról, hogy az író ezeket az adatokat nagy ökonómiával a főmondanivaló köré csoportosítja. A múlt század diplomácia-történetével foglalkozó történész meglehetősen gazdag, de egyenlőtlen értékű kortársi irodalommal találkozik. A polgári történetírás egyik gyen-