Századok – 1965
Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206
AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 227 II. F. Schmidt (NDK) az 1917-es stockholmi konferencia bécsi visszhangjával és az 1917-es brünni szociáldemokrata pártkonferenciával foglalkozott. Pozitív jelenségnek nevezte, hogy az osztrákok Stockholmban autonómiát követeltek a Monarchia népei számára, annak ellenére, hogy a birodalmat fenn akarták tartani. Hasonló volt a cseh szociáldemokraták álláspontja is. Részletesen foglalkozott a szociáldemokrata párt egyes vezetőivel. így megmutatta, hogy noha Renner a Mitteleuropa-terv híve volt, azt átmenetnek tekintette egy egységes világgazdaság felé. Adler állást foglalt Szovjetoroszország ellen, mert úgy vélte, hogy az orosz társadalom fejletlensége következtében a munkásmozgalom még nem szakíthat teljesen a burzsoáziával; szüksége van a támogatására. O. Bauer a háború végén már minden fenntartás nélkül elfogadta az önrendelkezési jog elvét. Az 1917 szeptemberi brünni szociáldemokrata konferenciában az utolsó kísérletet látja a Monarchia fenntartására. E kísérlet azonban kudarcot vallott; a Monarchia fenntartásának ügye már vesztett ügy volt. L. Valiani elsősorban az 1917-es stockholmi konferenciáról beszélt. A magyar szociáldemokraták stockholmi állásfoglalása pozitivabb volt, mint az osztrákoké; az előbbiek egyértelműen elismerték a nemzeti ós szociális elnyomás tényét. Kunfi Zsigmond tevékenységét ezzel összefüggésben előremutatónak nevezte. Jelentőségének megfelelően kellene foglalkozni az 1918-as júniusi sztrájkmozgalmakkal s a szociáldemokraták ebben kifejtett tevékenységével. J. Böhm (NDK) felszólalásában kifogásolta, hogy az előterjesztett anyagok és felszólalások nem mutatták meg kellőképpen a nemzeti kérdés és a politikai hatalom problémája közötti szerves kapcsolatot. A szociáldemokrata reformizmus a nacionalista törekvések szálláscsinálója volt. 0. Bauer a munkásmozgalom fő célkitűzését a polgári demokratikus köztársaság reformok útján történő elérésében jelölte meg. Ez a felfogás nemcsak elvileg volt helytelen, hanem a gyakorlatban is irreálisnak bizonyúlt. A bérkérdések szerepet játszottak a nacionalizmus kibontakozásában, de nem játszottak elsődleges szerepet. Horváth Zoltán felszólalásában hangoztatta, hogy Erényi Tibor referátuma túlságosan szigorúan ítéli meg a szociáldemokrácia történeti szerepét. Részben személyes emlékek alapján is hivatkozott Szabó Ervin és Kunfi Zsigmond munkásságának progresszív jelentőségére. N. Nikov a kérdés tárgyalását kissé leszűkítettnek tartja. Helyesebb lenne, ha nem a Monarchiáról, hanem egész Délkelet-Európáról folyna a vita. Helyesli a nemzeti kérdés jelentőségének hangoztatását, de óvakodni kell a nemzeti mozzanatok jelentőségének túlbecsülésétől is. H. Mommsen nagyon hasznosnak tartja a konferenciát, üdvözli a keleti és nyugati történészek együttműködésének lehetőségét. Erényi referátumát sikeres munkának tartja, amely megmutatja a kérdés nemzetközi összefüggéseit. Érdekes, hogy éppen a szociáldemokrácia radikális elemei mutattak érzéketlenséget a nemzeti törekvések iránt; ezeket a burzsoázia ügyének tekintették. Azonban nem szabad a munkásmozgalom körében jelentkező nacionalista törekvéseket egyoldalúan a burzsoázia befolyásának tekinteni. A lenini nemzetiségi elveknek a Monarchiára való alkalmazását nem tartja reálisnak. Radikálisabb politika esetén az osztrák szociáldemokrácia tömegbázisának egy részét elvesztette volna. A háború kitörésekor magukban a munkástömegekben is erősek voltak a nacionalista indulatok. A nacionalizmus gazdasági és társadalmi alapjainak kutatása egyik legfontosabb feladatunk. V. M. Túrok Mommsen felszólalása kapcsán elismeréssel szólt a nyugati és a keleti országok történészeinek együttműködési lehetőségéről. A konferencia legfőbb jelentőségét abban látja, hogy a tárgyalt kérdéseket nagy tényanyag alapján sokoldalúan világították meg. Szeretné, ha sor kerülhetne német—szovjet történésztalálkozóra is, ami bizonyára megvetné az alapját a további gyümölcsöző együttműködésnek. Erényi Tibor zárszavában röviden reflektált néhány elhangzott megjegyzésre. Az erdélyi munkásmozgalommal foglalkozó korreferátumról megjegyezte, hogy szerinte az erdélyi szociáldemokrácia szerves kapcsolatban állt a magyarországi szociáldemokráciával, amelynek ideológiai alapelveit magáévá tette. Radikális törekvések egyaránt jelentkeztek mind a magyar, mind a nemzetiségi szocialista munkásság körében. A bérkérdéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a bérszínvonal a régi Magyarországon vidékenként — nemzetiségekre való tekintet nélkül — lényegesen eltért egymástól. A szakmunkások arányszáma ellenben — különböző okok következtében — a nemzetiségek körében alacsonyabb volt, mint a magyarok között. Droz felszólalásával kapcsolatban megjegyzi, hogy nem a szociáldemokrácia különböző konföderációs elképzeléseit támadta, hanem a szociáldemokratáknak 1914—1917-ben megnyilvánult, a meglevő államkereteket és meglevő politikai rendszereket védelmező politikáját. Ezzel kapcsolatban nem ért egyet Horváth Zoltán érvelésével sem. A háborús politika nem kizárólag a hatósági elnyomás 15*
