Századok – 1965
Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206
AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 207 Az Osztrák-Magyar Monarchiának Olaszország is szövetségese volt. Közöttük azonban a balkáni terjeszkedés kérdésében (Albánia, Montenegro) kialakult ellentétek antagonisztikussá váltak, s az osztrák militaristák, Ferenc Ferdinánd trónörökössel és Conrad vezérkari főnökkel az élükön, egy Olaszország ellen irányuló preventív háború tervét vetik fel. A terv az uralkodó s a mögötte álló erők ellenállásán megbukik, a két ország közötti viszony azonban továbbra is igen kiélezett marad. Az Osztrák-Magyar Monarchia és Románia szövetsége is igen ingatag talajra épült. A szövetség nem felelt meg Románia nemzeti érdekeinek, szembeállította az országot Oroszországgal és Bulgáriával, megfosztotta az önálló külpolitika kialakításának lehetőségétől. A század elején Románia mind messzebbre távolodik szövetségeseitől, sőt mind felismcrhetőbbek a köztük felszínre kerülő ellentétek jegyei is. Ezek főként Erdély kérdésében éleződtek ki, amihez hozzájárult az is, hogy a magyar uralkodó osztályok elzárkóztak minden, az erdélyi román lakosságnak teendő engedmény elől. Bosznia és Hercegovina annexiója rendkívül kiélezte az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország viszonyát. Oroszország válaszképpen a Monarchiával való megegyezés politikájáról áttér a balkáni államok Monarchia-ellenes blokkjának kikovácsolására. Az osztrák-magyar diplomácia minden igyekezete arra összpontosul ezután, hogy meggátolja, hogy a széthulló Török Birodalom helyén a Balkánon életképes nemzeti államok alakuljanak ki; gazdaságpolitikája a fennálló kis államok teljes alávetését szolgálja. Ezzel együtt erősödik az a főleg Conrad képviselte tendencia is, amely a nemzeti mozgalmakkal szemben preventív háború alkalmazását sürgeti. Ilyen körülmények között kerül sor az 1914. évi, a szarajevói merényletet követő júliusi válságra, amelynek során a Monarchia vezetői háborút kényszerítenek Szerbiára, ezzel remélvén kiutat találni a külpolitikai zsákutcából. A háború kezdetén a Monarchia gondosan titkolta imperialista terveit, bár tény, hogy belpolitikai megfontolásokból Tisza ellenezte Szerbia bekebelezését. Olaszország a maga részéről hevesen ellenezte a Monarchia balkáni hódítási terveit, területi követelésekkel lépett fel, s ez az ellentét vezetett közvetlenül az olasz hadbalépéshez. Németország a háború kezdetén támogatta a Monarchia balkáni céljait; ugyanakkor igyekezett annak tartalékait a maga céljaira felhasználni, sőt ezen túlmenően gyengébb szövetségesének teljes alávetésére törekedett. A Monarchia „elnyeletésének" egyik koncepciója az ún. ,,Mitteleuropa"-terv volt. Bár maga az eszme — mint J. Droz bebizonyította — már a XIX. században felvetődött, esak a világháború idején került olyan terv formájában kidolgozásra, amelynek megvalósításához megvoltak a reális lehetőségek. A „Mitteleuropa"-tervet a német burzsoázia és az osztrák szociáldemokrácia is felkarolta. Karl Renner, Austerlitz stb. arról írtak, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország egyesítése a világbéke és a szabad világgazdaság alapja lehetne. Jászi Oszkár hasonló tervet dolgozott ki: ő a két birodalom föderációjának pozitív jelentőségét hirdette. Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között a háború folyamán számos ellentét vetődött fel. A „Mitteleurópa"-terv mellett, amelyet hevesen ellenzett Tisza s a bécsi udvar, mert Németország amúgyis nyomasztó túlsúlyának további növelésétől tartott, ellentétek robbantak ki Lengyelország kérdésében is. Az osztrák-magyar területi igényekkel szemben a hosszas viták eredményeként a német terv diadalmaskodott, s ennek eredményekónt alakult meg 1916 novemberében a Németország protektorátusa alatt álló lengyel ütköző állam. 1917 folyamán ellentétek vetődtek felszínre a Balkán kérdéseiben is. 1917 elején sajátos legenda alakult ki Károly király ós Czernin külügyminiszter békeszeretetéről: 1917 tavaszán egész sor kísérletet tettek arra, hogy a Monarchia számára előnyös békét kössenek. E békekötési kísérletekben különösen nagy szerepe volt a februári orosz forradalomnak, amely a Monarchia vezetői előtt felvillantotta az összeomlás s a forradalom reális lehetőségét. Károly akciója, hogy a forradalomtól való félelem sugallta béketerveinek Vilmos német császárt is megnyerje, kudarcot vallott; a német vezető imperialista-militarista körök győztes békekötés lehetőségében reménykedtek. A Monarchia vezetői különbéke-kísérletekhez folyamodtak. Megbeszéléseket folytattak a francia hadügyminiszter képviselőjével (Revertera és Armand tárgyalásai), igénybe vették a pápa félhivatalos közvetítő akcióit, szabad utat engedtek Károlyi békekísérleteinek is. Mindez azonban eredménytelen maradt. Az oroszországi októberi szocialista forradalom nagy hatást gyakorolt az Osztrák-Magyar Monarchia és egész Kelet-Európa nemzetközi helyzetére. Szovjetoroszország a történelem folyamán először új elveket vezetett be a nemzetközi kapcsolatokba, amelyek a nemzeti szuverenitás ós a teljes egyenjogúság elvein alapultak. 1917 végén a szovjet kormány javaslatára béketárgyalások indultak Breszt-Litovszkban. Amidőn
