Századok – 1965
Közlemények - Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdésihez 152
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG FELSŐOKTATÁSI POLITIKÁJÁNAK KÉRDÉSEIHEZ 171 történő eltávolítása sokak előtt talán túl radikális intézkedésnek tűnik. Nem szabad azonban arról megfeledkezni, hogy a tanítástól eltiltott professzorok egy része már elérte a nyugdíjkorhatárt, vagy közvetlenül az előtt állt, mások pedig betegségük miatt már évek óta nem tudták ellátni feladataikat. A felsőoktatási reformtervek perspektivikus jellege ugyan nyilvánvaló volt, de ugyanakkor a népbiztosság nagy gondot fordított az átmeneti intézkedések kidolgozására is. A Tanácsköztársaság felsőoktatási reformterveinek és intézkedéseinek előremutató voltát mutatja az a körülmény, hogy ma, a második magyar proletárdiktatúra felsőoktatási politikája — a változott követelményeknek megfelelően sokszor más formában — lényegében ugyanazokat a célkitűzéseket valósítja meg, hasonló intézményekkel és intézkedésekkel (pl. esti és levelező oktatás, intenzív szakemberképzés, kutatóintézetek, tervszerű tudománypolitika stb.). Nem egy téren (pl. az asszisztencia kinevezésével kapcsolatos problémák rendezése) a Tanácsköztársaság intézkedéseit ma is figyelembe lehetne venni. Az első magyar proletárdiktatúra ellenforradalmi ,,kritikusai" 25 éven át meghamisították, elhallgatták, gyalázták a Tanácsköztársaság kulturális politikáját.13 7 Ennek ellenére még Fináczy Ernő is kénytelen „észrevenni" a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának eredményeit. 1919 őszén írt cikkében megállapította: ,, . . . el lehet ismerni azt is, hogy az alkotmány helyreállta óta — talán Eötvös József kivételével — nem volt közoktatásügyi miniszter, aki a közoktatást oly egységesen fogta volna fel ós oly egységben látta meg, mint ... a népbiztosság . . . Mennyi buzgó akarás, mily sokoldalúság, mekkora vágya a reformálásnak . . ,"1 3 s Jászi Oszkár pedig — aki egyébként élesen elítélte a Tanácsköztársaságot — a kulturális politikáról — bár azt „légüres térben végzett kísórlet"-nek tartotta — így emlékezett meg: „A harmadik fő bolsevista erőkifejtés — írta — egy új közszellem, tömeghit és moralitás megteremtésére irányult. Ez volt a tanácsköztársaság tevékenységének az a része, mely az új rendnek legrokonszenvesebb vonásait domborította ki. Volt ugyanis letagadhatatlanul valami nagyság és vigasztaló abban a komolyságban és lelkesedésben, mellyel a proletárdiktatúra a szellem dolgait a kezébe vette ... A diktatúra tanügyi és művészeti politikája kétségtelenül sok nagyszabású gondolatot dolgozott ki."13 9 A szociáldemokrata memoárok és történeti feldolgozások a Tanácsköztársaság kulturális politikájával nem foglalkoztak. . . A Magyar Tanácsköztársaság felsőoktatási politikáját méltón jellemzik a magyar tudomány két büszkeségének, az első magyar proletárdiktatúra két olyan professzorának szavai, akiknek megadatott az, hogy az ellenforradalmi korszak 25 évének szenvedései, megpróbáltatásai után 1945-ben ismét elfoglalhatták egyetemi katedrájukat. Turóczi-Trostler József rámutatott arra, hogy „egy ellenséges világ közepette ... a ferencjózsefi Magyarország reakciós erőivel kellett megküzdenünk. Kísérletet kellett tennünk az egész ódon iskolarendszer, a túlhaladott oktatási formák és módszerek szocialista átalakítására — az óvodától az egyetemig . . . Ezeket a célkitűzéseket és feladatokat elsőnek fogalmaztuk meg Magyarországon, és e nagyszerű koncepciók reményében és Ígéretében éltünk ós dolgoztunk. Ma már tudjuk: a megvalósításhoz nem hónapok, hanem évek kellettek volna, de a kezdet izgalmas, eredményes, dicsőséges volt és felejthetetlen maradt."'40 Vadász Elemér szavai szerint pedig: „A Tanácsköztársaság kultúrpolitikájának fénye rakétaszerűén, hirtelen lobbant fel s egyszerre, egészében bevilágította kulturális életünk minden területét. Ez a fény sohasem aludt ki azóta sem, lelkesítő tüze bennünk élt."'41 137 így pl. Berzeviczy Albert arról írt, hogy a Tanácsköztársaság kultúrpolitikájában ,,a megkezdett rombolás mellett a pozitív alkotásnak még csak körvonalaival sem találkozhattunk." (Gratz Gusztáv: i. m. 571. 1.) Huszár Károly szerint is: „Sokkal erősebb volt ezekben a destruktív egyénekben a rombolási düh és erő, mint az építő és a reformáló akarat." (Huszár Károly: i. m. 86. 1.) 178 Fináczy Ernő: i. m. 101-102., 106. 1. 135 Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás. Második, bővített kiad. Wien. 1921. 137-138. 1. 141 Békés István: Tanárok és diákok a magyar kommünben. Beszélgetés Turóczi-Trostler József professzorral. Népszabaiiig, 1959. máre. 25. 8. 1. 141 Vadász Elemér: Természettudományi reformtörekvések 1919-ben. Magyar Tudomány, 1959. 198. 1.
