Századok – 1965

Krónika - Zoványi Jenő centenáriumára (Révész Imre) 1393

1396 ( KRÓNIKA 2. Idézzük még tovább is a nagy magyar kritikust ? Hiszen talán közismertek azok a szavai, amelyekben, szelídlelkű barátja, Arany János előtt, megragadó őszinteséggel tárulkozik fel: ,,Igaz, hogy kritikáimon mindig némi szenvedély és élesség vonul át, de az is bizonyos, hogy én némi felindulás, némi szenvedély nélkül képtelen vagyok írni." Ezt Zoványi is szó szerint elmondhatta volna magáról, Szenvedélyes igazságszeretete mindig izzásban volt s valósággal vallásos hevületig fokozódott. Evvel а hevülettel bírálta és, ha kellett, támadta nemcsak az emberi életnek körülötte zajló egyéb jelenségeit, hanem — magit a vallást is. Mint a polgári liberalizmus ideológiájának markáns és a naívságig becsületes képviselője — szinte azt mondhatnánk, utolsó Mohikánja — maradék nélüül levonta annak minden világnézeti és társadalmi következményét: az ész és az egyéniség föltétlen tiszteletét, a gondolkozás abszolút szabadságának követelményét és azt a csaknem fanatikus hitet, hogy az ész ereje, az egyéni meggyőződés szabadsága, ha mesterséges korlátokat nem emel eléjük a rosszakarat és a babona, magától képes biztosítani az emberi haladást, aminek végcélja és tökéletességre jutása őszerinte egybeesik az istenországával. Ezzel az értékmérővel — lényegileg a felvilágosodás nagy XVIII. századi egyházhistorikusaival egyetértve — ítélte meg a múltat és a jelent, ós ezen a távcsövön át nézett а próféták szent makacsságával a jövendőbe. Németalföldi tanulmányi éve alatt az ottani számos egymással küzdő vallástudományi irányból legfőként az akkor már virágjában levő (más országok protestantizmusába csak később behatolt) „vallástörténeti iskola" hatott rá. Ennek merész dogmakritikáját, amire különben már azelőtt is megvolt az adottsága, teljesen magáévá tette, és alapvetőlog elfogadta azt a minden természetfölbttiséget kizáró tanítását, hogy a kereszténység nem ,,abszolút vallás". Vannak ugyan páratlannak látszó értékei, de azok többé-kevésbé megtalálhatók más népek magasabb kulturális fokozatain és fejlettebb vallásalakjaiban is. Ennek a felfogásnak tükrében természetesen minden szervezett egyháznak (akár keresztény legyen, akár máshitű közösség) dogmái és dogmatizált konfessziói elvesztik a nekik tulajdonított abszolút és jogilag is kötelező jelleget, s egyszerű történelmi produktumokká zsugorodnak, legföljebb viszonylagos és időleges értékkel. Zoványi Jenő ennek megfelelően tulajdonképpen csak egy egyházat volt hajlandó elismerni: a „láthatatlant", és ennek tagjaiul „a Krisztus szerint élő embereket": azokat, akik önzetlenül küzdenek a megismert igazságért, és а legsúlyosabb szenvedéseket is elvállalva, bátran megvallják és védelmezik azt. Egyáltalán nem lényeges, melyik keresztény vagy nemkeresztény vallásfelekezetbe tartoznak, vagy egyikbe sem tartoznak bele. A lényeges egyedül az, hogy liigyjenek a megjobbító igazságban, amelyet az Ész diktál és amely a Szeretetben teljesedik ki, lévén a szeretet lényegileg szintén csak az ész parancsa, nem pedig valami észfölötti kinyilatkoztatásé. Ennek a tökéletesen humanista racionalistának — az Erasmus-Spinoza-Kant-i vonal hűséges őrzőjének — szemében a logikai és az etikai érték tökéletesen egybeesett (a harmadikkal, az esztétikummal nem volt sok találkozása), és a vallás tulajdonképpen nem jelentett számára egyebet, mint a logikai és az etikai érték összeforrt tetőpontját., „summitását". Természetes, hogy ebből a szempontból nézte, művelte és bírálta az egyháztörténetet is. Nem tudom, ismerte-e a Goethe egyik híres „szelíd xéniáját" — én az általam meglehetősen ismert temérdek írásában nem találtam rá egyenes hivatkozást vagy célzást: „Sag', was enthält die KirchengeschichteV Sie wird mir in Gedanken zunichte; Es gibt unendlich viel zu lesen, Was ist denn aber das alles gewesen?" Zwei Gegner sind es, die sich boxen, Die Arianer und Orthodoxen. Durch viele Säkla -dasselbe geschieht, Es dauert bis an das jüngste Gericht. Mit Kirchengeschichte was hab' ich zu schaffen? Ich sehe weiter nichts als Pfaffen; Wie's um die Christen steht, die Gemeinen, Davon will mir gar nichts erscheinen.