Századok – 1965

Krónika - Zoványi Jenő centenáriumára (Révész Imre) 1393

1394 К RÓ NIK А nyesülő méltánylása. Már csak enélfogva is indokolt, hogy születése századik évfordulóján kegyelettel megemlékezzünk róla és kiemeljük páratlan alakját az azt szélesebb körökben máris majdnem ellepő hálátlan feledés porából. Próbáljuk felvázolni az utókor számára az embert, a közéleti hareost ós a tudóst, aki a szűk vallásfelekezeti korlátokon állandóan és következetesen felülemelkedve szolgálta azt a magyar történettudományt, amelynek őtőle még a mai rohamos fejlődésében is nagyon sok tanulnivalója van. Osztrák-német eredetű, de már а XVIII. század közepe táján Magyarországra települt, katolikus családból származott. Apja és apai nagyapja kincstári tisztviselők voltak, megbecsült, tekintélyes erdész, illetőleg bányász szakemberek. A fiú ós unoka talán már tőlük kapott bizonyos atavisztikus ajándékot a kutató szenvedélyben és a mérnöki hajszálpontosságban. A magyar környezet, a magyar földdel és néppel való állandó foglalkozás már a Zovánvit megelőző nemzedékekben magyarrá tette а családot, érzelmileg is magyarrá. Ennek а folyamatnak egyik következményét már а 22 éves ifjú Jenő levonta, amikor családi Krausz nevét szilágysági szülőfalujáról Zoványira változtatta. (A Kraus-név a német nyelvterületeken számtalan sok régi katolikus ós protestáns családnak a neve — Franz Xaver Kraus pl. a legkiválóbb katolikus „modernista" pap-egyháztörténész volt ! — csak minálunk magyaroknál asszociálódott bizonyos „zsitlós" mellókzöngével. De Zoványi nem ezért változtatta meg családi nevét: ő a zsidósággal szemben mindig a lehető legliberálisabb álláspontot foglalta el, egyenesen úgy fogalmazva, hogy az ö számára „zsidókérdés egyáltalán nem is létezik". Üldöztetései idején azon inkább csak mosolyogni tudott, mintsem bosszankodni, hogy sötéten korlátolt ellenfelei az eredeti neve alapján ismételten felhányták koholt „zsidó származását". О а névváltoztatásával egyszerűen a maga „vérévé vált" magyarságát akarta aláhúzm s mellesleg talán kegyeletének is kifejezést akart adni szeretett bölcsőhelye ós a „hepehupás vén Szilágy" iránt.) A korán apátlan-anyátlan árvaságra jutott, már gyermekségében kivételes észtehetsógóvel kitűnt fiút áldozatkész rokonok neveltették, klasszikus és jellegzetesen magyar műveltsége alapjait pedig az a magas színvonalú középiskola — a zilahi református kollégium — rakta le, amelyről ő épp olyan hálás és gyöngéd kegyelettel emlékezik meg többször is, akárcsak 12 évvel fiatalabb kortársa, a Költő. Sok tekintetben el sem lehet képzelni nagyobb különbséget, mint amilyen Ady Endre és Zoványi Jenő lelkialkata és jelleme között volt — de egy igen lényeges, mondhatni sorsdöntő vonásban teljesen egybehangzottak: mindketten kora fiatalságuktól gyűlölték azt az üres tradjcionalizmust, azt az önző és pöffeszkedő konzervativizmust és azt az elvakult, buta sovinizmust, amely tűrhetetlenül hátráltatta forrón szeretett hazájuk és népük emberibb és európaibb sorsra emelkedését. Egyéniségükben ez volt a közös forradalmi vonás, amely azonban a hosszú életű Tudóssal még sokkal több kálváriát járatott, mint a rövidéletű Költővel. Zoványira majdnem szórul-szóra ráillik az a jellemzés, amit Móra Ferenc az úttörő nagy magyar autodidakta folkloristáról, a tragikus sorsú paptudós Kálmány Lajosról írt le: „Azok közé az emberek közé tartozott, akiket már a természetük eljegyez a keserűségekkel, s akik az élet napos oldalán is esőben járnak." Ezzel a természettel már a 17 éves Zoványi sem érezhette jól magát a nagyváradi katolikus püspöki szemináriumban, aliová" a családja kívánságán kívül talán leginkább nagyon korán felébredt tudományszomja, a csöndes életmód, a nyugodt munkalehetőség vágya vitte — lehet, még egy valamikor elérhető kanonoki „irodalmi stallum" álma is felcsillant előtte. Egy hónap kellett csak hozzá, hogy megelégelje az ott uralkodó szellemi rabságot és tekintólybálványozást: kilépett ós mihelyt 18. életévét betöltötte, áttért a református egyházba. Mivel azonban Róma nyűgeiből kibontakozva is — amint maga írja — „legyőzhetetlen vágyat" órzett a papi pálya után, а sárospataki kollégium teológiai akadémiájára iratkozott be, ahol akkor — ellentétben a legtöbb hasonló magyar protestáns főiskolai intézmények az időben meglehetősen alacsony színvonalával — kiemelkedő tehetségű és tudású professzorok tanítottak. Ezek az ifjú Zoványi kivételes képességeit hamar felismerték, a megélhetés mellett tudományos munkalehetőségeket is biztosítottak számára, segédtanárrá és kollégiumi alkönyvtárnokká tették, majd a külföldi (utrechti) tanulmányi évéről hazatérőt teológiai magántanárrá habilitálták. Tíz évi lelkószkedés után (Kolozsvárt, majd Tiszaföldváron) nagy reményekkel teljesen foglalta el 1901-ben a szeretett főiskola egyháztörténelmi tanszékét, amelyre már addig is versenytárs nélküli szakmabeli készültségével tette magát méltóvá. Patakon azonban súlyos csalódások vártak reá ós emésztő küzdelmek közé sodródott. A nagy tanári karnak —. amelyről olyan mélységes hálával és kegyelettel emlékezett meg — akkor már csak egy tagja működött Sárospatakon, a többi kollégával nehezen tudott összemelegedni s egy részükkel előbb-utóbb éles ellentétbe került. Nem annyira tudományos és világnézeti ellentétek voltak ennek az okai — hiszen tanártársai egészben