Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

FO LYÓIR ATSZEMLE 1371-s elősegíti a tanulást is, hiszen lehetővé teszi az események összekapcsolását korábbi vagy későbbi eseménysorokkal. A szerző szerint az előadásban a tényanyagot is ismertetni kell, nem lehet tudottnak feltételezni. Ha ma már az előadás nem tárgyalhat részletesen minden kérdést, mint ahogy az régebben szokásos volt, mégis ajánlatos a legfontosabb kérdések kifejtése. A kötelező nagy előadásokat a legjobb felkészültségű professzorok tartsák. Az előadásox során lehet megoldatlan problémákat, vitás kérdéseket is fölvetni. Az előadás hasson a hallgatók érzelmeire is. — A folyóirat folytatja az I. Internacionálé vezetői által Marx hoz intézett levelek közlését, itt négy levelet közöl 1870 —1871-ből (110—114. 1.). — I.Sz. CSABNIJ: A nyugatnémet publicisztika és történi tinis a császári Németország gyarmati politikájáról (115 — 121.1.) széles áttekintést ad az irodalomról, amely hol nyíltan, hol csak burkolt formában, de mindenképpen a német imperializmus igazolására törekszik, s ezzel elárulja, hogy a monopóliumok szolgálatában áll. — A. D. KOLPAKOV: Történelmi szatócskodás (122—128. 1.) címen ismerteti a History Torlay c. angol polgári történeti folyóirat 1963 — 1964-es évfolvamait. — Végül bibliográfiát közöl a folyóirat a Szovjetunióban 1963-ban újkori és legújabbkori egyetemes történeti tárgykörben megjelent könyvekről és folyóiratcikkekről (181 — 187. 1.). A főként nagy tárgvkörök szerint csoportosított anyag külön feltünteti azt a 6 könyvet, amelv Magvarország történetét tárgvalja (ebből kettő fordítás magyarból). — N. ISZTORIJA SzSzSzR 1965. 1. sz. - L. B. GENKIN: A szocialista munkajegyelem születése (1017 vége — 1918 nyara) (3 —27. 1.) abból indul ki, hogy a munkásság körében már 1917 nyarán és őszén mutatkoztak kezdeményezések a termelés folytonosságának fenntartására. A mensevikek ellenezték a munkafegyelem megszilárdítását, s hiábavalónak tartották a termelés továbbvitelére irányuló kísérleteket, mert szerintük a bolsevikoknak nem volt elég szakemberük a termelés szervezésére és irányítására. Az 1918 januárjában megtartott első szakszervezeti konferencia viszont újabb lépéseket tett a munkafegyelem megszilárdítása érdekében. Maguk a munkások néha túl szigorú követelményeket vetettek fel ebben a tekintetben. Az anyagi érdekeltség megvalósítása érdekében áttértek a darabbérezésre, ezt a munkások helveselték. Ez, továbbá a racionális üzemszervezés arra vezetett, hogy 1918 márciusától, a hosszúnak remélt lélegzetvételi szünettől kezdve számos nehézipari üzemben megnövekedett a termelés. A mensevikek mellett a „baloldali" kommunisták is ellenezték a munkafegyelem megszilárdítását, mert ellenzést szül. Máshol a gyár szűk érdekeinek az előtérbe helyezése akadályozta a termelés növelését. Márciustól kezdve az üzemeket addig kollektív módon, irányító üzemi bizottságok helyébe fokozatosan (először a vasútnál) bevezették az egyszemélyi vezetést. Mindent megtettek a műszaki személyzet tekintélyének emelésére. Maga Lenin helyeselte a racionális üzemszervezési módszerek (pl. a Taylorrendszer) megvalósítását. A munkások kezdeményezésére szüntették meg a munkaidőben tartott gyűléseket. Január—április folyamán a Bezsicában levő Brjanszki Üzemben szabályzatot dolgoztak ki, s ezt május 9-én fogadták el végleges formában. Ez a szabályzat kimondotta, hogy az üzemi termelésben csak az igazgató vagy a művezető rendelkezéseit szabad követni, megtiltotta a munkaidőben történő gyűlésezéseket, s a vétségekért büntetést helyezett kilátásba. Ezt a szabályzatot Lenin úgy tekintette, mint a munkásosztály kollektív tapasztalatának a megtestesülését,, s úgy vélte, törvénybe kellene iktatni. Ezt a fejlődést szakította meg a polgárháború és az intervenció. — V. M. KAFUZAN — G. P. MAHNOVA: Az ukrán lakosság lélekszáma és aránya a Szovittunió területén 1795—1959-ben (28 — 37. í.) más adatokat is figyelembe véve, elsősorban az 1795-ös összeírás és az 1897-es és 1959-es népszámlálás adatait vetik össze (a mai ukrán, ill. egész szovjet területre vonatkoztatva). Megállapításuk szerint 1795-ben az ukránok az akkori orosz birodalom lakosságának 22,08%-át tették ki, 1897-ben 21,63%át (bár ezen belül kormányzóságonkint változóan a lélekszám csökkenése vagy nagyobb méretű emelkedése következett be). 1959-ben az arány 18,2%. Ukrajnán belül ugyan megnőtt az ukrán lakosság számaránya 1897—1959 közt, de az Ukrajnán kívül élő ukránok elég gyorsan eloroszosodnak. Az 1959-es népszándálás szerint a Szovjetunió területén 37 252 930 lakos vallotta magát ukrán nemzetiségűnek, de 32 849 398 vallotta anyanyelvének az ukránt (viszont ez utóbbiak közt akadt magát más nemzetiségűnek valló is). Az orosz, ukrán és belorusz lakosság összehasonlítása alapján a szerzők úgy látják, hogy a rokon nemzetiségek összeolvadása gvorsabb ütemben halad előre. — V. V. TIMOSENKO: Gyarmat volt-e Belorusszia a szó gazdasági értelmében a cári időszakban? (38 — 50: 1.) a szerző azzal válaszol, hogy Belorusszia a cári Oroszország gazdasági életének szerves része volt, közepesen fejlett kapitalizmussal, monopóliumok létez-