Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

1368 FOLYÓI RATSZEMLE tekintést aiI a dán történetírás fejlődéséről a középkortól kezdve. 1966. 3. sz. — M. A. VrLCAN, N. A. IVNYICKIJ, Ju. A. 1'OLJAKOV: A kollektivizálás történetének néhány problémája a Szovjetunióban (3 25. 1.) annak az előadásnak az alapján készült, amelyet a szerzők V. 1'. Danvilovval együtt tartottak 1963 júniusában a Szovjetunió Tudományos Akadémiája történeti osztályának a közgyűlésén. Megállapítják, hogy a kollektivizálás 10 éves szakasza nem volt kelleténél rövidebb, Sztálin azonban egyes időszakokban feleslegesen sürgette és gyorsította a végrehajtást. A faluról való elmeneküléstSztálin törvényszerű jelenségnek nyilvánította, holott csak az időnkénti elsietés ós egyéb hibák voltak az okai, s nem volt szükségszerű. Sztálinnak tudomása volt a reális helyzetről, hiszen 1929 ősze és 1930 tavasza közt mintegy 50 000 levél és beadvány érkezett hozzá, amelyek legnagyobbrészt a falusi helyzettel foglalkoztak. Ennek ellenére siettette az ütemet, s számos túlkapás is végső fokon az ő intencióira ment vissza. A gyors kollektivizálás miatt nem mutatkozott meg azonnal a nagyüzem fölénye, a kolhoztagok jövedelme olykor alacsonyabb volt, mint az egyéni parasztoké. A három szövetkezeti forma, a toz (csak a termelésre egyesült szövetkezetek), az artyel és az egyéni gazdaságot már nem ismerő kommuna közt a különbségek elmosódtak, hivatalosan ugyan a háztáji gazdaságot is fenntartó artyelt nyilvánították a kolhozok alapvető formájának, gyakorlatilag azonban a parasztok egész felszerelését, állatállományát stb. a kolhoz tulajdonába adták át. A kulákok elől 1929-ig nem zárták el a kolhozba való belépés útját, csakhogy a kulákok ezt a belülről való bomlasztásra használták fel, ezért a tömeges kolhozositás időszakában már nem engedték meg belépésüket. Viszont a kulákságnak, mint osztálynak a felszámolása során is sok hiba törtónt. A kulák -talanítást sokhelvt nem kapcsolták össze a kolhozok építésével. A felső szervek három kategóriába osztották a gazdagparasztságot, az első kategóriába tartozókat le kellett tartóztatni, a másodikba tartozókat csak széttelepíteni, a harmadikba tartozókkal szemben ilyen intézkedéseket nem hoztak. Számszerűen is megszabták, hány embert lehet a megfelelő kategóriákba besorolni, ezeket a számokat azonban a végrehajtás során túllépték. A lakóhelyükről eltelepített kulákokat, átnevelték, s addig műveletlen területek megművelésével jelentős eredményeket értek el. A kuláktalanítás során elkövetett hibák miatt viszont a szükségesnél nagyobb veszteségek keletkeztek (az állatállomány jelentős csökkenése, egyes fajtáknál a felénél isp kevesebbre stb.). A gépesítés, az új technika bevezetése idővel a termelés fellendülésére vezetett, az első időszakban azonban a kolhozok kizárólag gabonatermesztésre rendezkedtek be, egyéb mezőgazdasági termények csak az egyéni gazdaságokból kerültek ki. A kollektivizálás során elkövetett hibák nehezítették a parasztság új arculatának a kialakulását, a régi magántulajdonosi vonások kiküszöbölését. A rendszer azonban végeredményben életképesnek bizonyult, hiszen különben a feltornyosuló nehézségek tizedrészével sem tudott volna megbirkózni. T. D. KRUPINA, D. A. KOLOSZNYICSENKO és A. M. SZOLOV.TOVA: AZ oroszországi munkásosztály és a proletár {harc története a mai burzsoá történetírásban (26 — 37. 1.) az utóbbi évtizedben megjelent nyugati munkákat bírálják. A nyugati szerzők az 1917 előtti korszak tárgyalásánál sokszor a korabeli narodnyikok elméleteit veszik át, arról beszélnek, hogy nem, is volt munkásosztály, hiszen a munkások voltaképpen parasztok voltak. A munkások nehéz helyzetét Oroszország gazdasági elmaradottságával magyarázzák csupán, nem az elnyomó rendszerrel. A munkásmozgalom fejlődésében is a nyugati mozgalomtól alapvetően eltérő sajátságokat vélnek felismerni. Azt állítják, hogy az oroszországi munkások csak gazdasági harcot akartak folytatni, a bolsevikok kényszerítették bele őket a politikai harcba. Összefoglalóan meg lehet állapítani, hogy a mai burzsoá történetírás nem látja helyesen a proletariátus világtörténeti szerepét, de a szovjet történettudomány eredményeinek a hatására egyes részletkérdésekben próbál objektív véleményt kialakítani. — A. A. ZIMIN: Az oroszországi osztályharc fő szakaszai és formái a XV. százáéi végén és a XVI. században (38 — 52. 1.) a szerkesztőség által vitacikknek szánt tanulmányában az eddigi alapos részletkutatások után elérkezettnek látja a szintézis idejét. A XV. század végére befejeződött a megművelhető föld betelepítése, ettől kezdve a fejlődés már nem szélességében, hanem mélységében folyt tovább, általánossá vált a háromnyomásos rendszer, megjelent a pónzjáradék, korlátozni kezdték a parasztok költözési szabadságát. A kolostorok már az államnak adózó jobbágyok földjeinek a megszerzésére törekedtek. Ezzel szemben az ellenállás formája már nem elsősorban a szökés volt, mint korábban, hanem a nyílt ellenállás, sokszor a kolostorokkal folytatott perek formájában. A kormánvzat ezekben a perekben a parasztokat támogatta, mert szüksége volt földjükre és szolgáltatásaikra. Nyil Szorszkij és társai mozgalmát ezért. Zimin