Századok – 1965

Történeti irodalom - Kende István: A francia gyarmatbirodalom felbomlása Nyugat-Afrikában (Ism. Szobolevszky Sándor) 1320

1320 TÖRTÉNETI IRODALOM egyidejűleg a polgári antifasiszta ellenzék is aktivizálódott. A tényleges egységfront megteremtése azonban még mindig a jövő feladata. Megjegyzendő, hogy az 1939 —1960-as korszakot tárgyaló IV. fejezet az egész párttörténet terjedelmének közel harmadát teszi ki, vagyis a szerkesztők lépést igyekeztek tartani a jelenkor problémáival. Tekintettel a párt mélyen illegális viszonyaira, nehezen követelhetnénk pontosabb adatokat akár a pártszervezetekről, tagságról, akár szövetségeseiről. Hasonló körülmények között még az adatok pontos körülhatárolása is nehézségekbe ütközik. Ez nyilván vonatkozik a többi antifasiszta mozgalomra, pártcsoportosulásra is. S éppen ezen a ponton a többet tudni akarás érzését aligha lehet kielégíteni. Talán csak egy ponton lehetett volna továbbmenni. A szocialisták és anarchisták antikommunista elvakultságának jelzésén túl talán meg lehetett volna vizsgálni, vannak-e érdemeik is a Franco-ellenes közvélemény kialakításában. S a politikai-gazdasági harcok regisztrálása mellett érdekes lett volna hallani arról is, hogy szociális téren milyen eredményeket lehet felmutatni, s mennyire sikerült a legális szakszervezeteket mintegy állandósított harci szervvé tenni a munkáskövetelések érvényesítése javára. A párt történetét az érdeklődök számára megközelíthetőbbé, könnyebben kezelhetővé tenné, ha azt név- és tárgymutató, s ha nem is részletes, de a legfontosabb munkákat megjelölő bibliográfia, esetleg a legfontosabb dátumokat tartalmazó kronológiai táblázat egészítené ki. Mindez talán annál inkább is hasznos volna, mert a spanyol párt történetének megismerésére mindig jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozott. JEMNITZ JÁNOS KENDE ISTVÁN: A FRANCIA GYARMATBIRODALOM FELBOMLÁSA NYUGAT-AFRIKÁBAN (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1964. 286 1.) Kende István úttörő jellegű munkája megkülönböztetett figyelmet érdemel az imperializmus gyarmati rendszerének szóthullásával foglalkozó tanulmányok sorában, mert első, jelentős kísérlet magyar kutató részéről Francia Nyugat-Afrika legújabbkori történeti fejlődésének megrajzolására. A szerző a volt Francia Nyugat-Afrika hét államának (Dahomey, Elefántcsontpart, Felső-Volta, Guinea, Mali, Niger, Szenegál) fejlődését teszi vizsgálatának tárgyává a második világháborútól napjainkig. Ezen túlmenően foglalkozik az afrikai francia gyarmatosítás főbb sajátosságaival, valamint a függetlenné vált fekete-afrikai államok további fejlődésének problémáival. Afrika gyarmatosítása zömében a XIX. század utolsó évtizedeiben zajlott le, azaz a monopolkapitalizmus, imperializmus kialakulásának idején. Ezekben a gyarmatszerző rablóháborúkban Anglia mellett Franciaország játszott vezető szerepet. A szerző hangsúlyozza, hogy a francia imperializmus fekete-afrikai birtokainak fokozott gazdasági kiaknázását csak a második világháború befejezése után kezdte meg, amikor a világ más területein — elsősorban Indokínában — súlyos vereségeket szenvedett a nemzeti felszabadítási mozgalmaktól. Mindez azt jelentette, hogy Francia Nyugat-Afrika az imperializmus gyarmati rendszerének társadalmi és gazdasági szempontból is egyik legelmaradottabb területe maradt. A franciák rablógazdálkodását bizonyítja az az adat, hogy még 1945-ben is az e területen beruházott össztőke 71%-a kereskedelmi jellegű volt (18. 1.). IIa ezt az adatot az angol gyarmatok megfelelő adataival is összevetette volna a szerző, az olvasó jobban érzékelhetné Francia Nyugat-Afrika és pl. Ghana, Nigéria fejlődése közötti különbséget. A Francia Nyugat-Afrika társadalma című fejezetben a szerző a terület osztályviszonyainak vizsgálatával és a városok szerepével foglalkozik. A gyarmatosítás azzal, hogy konzerválta a törzsi, nemzetségi széttagolódást, lényegében megállította a társadalmi fejlődést ezen a területen. A francia közigazgatás a kinevezett főnökök rendszerén, a chefferie-n keresztül valósult meg. A kényszermunka bevezetése, a monokultúra, a felvásárlási árak alacsony színvonala és a gyarmati kizsákmányolás más formáinak eredményeként a „lakosság pauperizálódott ugyan, de csak kevés helyen proletarizálódott" (29.1.). A nyugat-afrikai munkásosztály számát a szerző mintegy 100 000 főre (az összlakosság 0,5%-a !) becsüli. A proletariátus zöme kisüzemekben dolgozik, mivel a gyarmatosítók nagyüzemi jellegű ipart nem hoztak létre. A munkások ós alkalmazottak száma a függetlenség elnyerése óta jelentősen növekszik (pl. Guineában), s egyre fokozódik a városok hatása is a falvak lakosságára. Gyengesége és szervezetlensége ellenére is a munkásosztály a fejlődés záloga Francia Nyugat-Afrikában. <e