Századok – 1965

Történeti irodalom - Sochacki; Stanislaw Andrzej: Fejezetek a lengyel–magyar fegyverbarátság történetéből (Ism. Balogh Sándor) 1309

1310 TÖRTÉNETI IRODALOM 'rtelmiségiek az antant-hatalmak fegyveres támadása által veszélyeztetett Magyar Tanácsköztársaság mellett foglaltak állást. Közülük egyesek átjöttek Magyarországra óe csatlakoztak az itt élő, illetőleg tartózkodó nagyszámú lengyellel együtt a létét fegyverrel védelmező magyar dolgozó néphez. Két önálló lengyel zászlóalj mellett a Vörös Hadsereg szinte valamennyi egységében voltak lengyelek. A lengyel nép képviselői hősi helytállásukkal, vérükkel pecsételték meg a két nép barátságát a frontokon és a belső ellenforradalmárokkal vívott harcokban. A Magyarországon élő és küzdő lengyelek politikai felvilágosításában igen nagy szerepet töltött be a Lengyelország Kommunista Munkáspártja Magyarországi Tagozata és annak lapja, a „Czerwona Gazeta". A Magyarországi Tagozat irányította a hadseregbe történő toborzást és adta a legöntudatosabb harcosokat. A lengyel proletariátus támogatása nem szűnt azonban meg a Tanácsköztársaság megdöntése után sem, a lengyel szakszervezetek túlnyomó többsége csatlakozott az ellenforradalom terrorja által megkínzott magyar forradalmárok védelmében indított nemzetközi akciókhoz. Amíg a lengyel dolgozók milliós tömegei szolidaritásuknak számtalan jelét adták, addig a lengyel uralkodó osztályoknak igen komoly gondot okozott a magyar forradalom győzelme, s különösen az a tény, hogy vérontás nélkül jutott a magyar proletariátus hatalomra. Nem átallották átvenni a nemzetközi imperializmus azon rágalmát sem, hogy a magyar tanácshatalom nem belső szükségszerűségből jött létre, hanem „Berlin és Moszkva összeesküvés"-ének a műve. A Magyar Tanácsköztársaság ellen indított rágalomhadjáratból a lengyel katolikus egyház vezetői is kivették a részüket. Teodorowicz püspök — például — a szejm szószékéről bélyegezte meg a magyar néptömegek harcát és követelt megtorlást a „lengyel bolsevikok" ellen is. Ezek után nyilvánvaló, hogy a Magyar Tanácsköztársaság hatásától mérhetetlenül rettegő lengyel urak mély megkönynyebbüléssel fogadták ós melegen üdvözölték a külső imperialista erők segítségével megdöntött Tanácsköztársaságot követő fehérterrort, valamint Horthy uralomra jutását. A Tanácsköztársaság történelmi tapasztalatai is szemléltetően bizonyították tehát a két nép által őrzött és ápolt valóban nagyszerű hagyományok gyökeres különbségét azoktól a „hagyományoktól", amelyek a két ország volt uralkodó osztályait kötötték össze a múltban. * A hitleri Németország 1939 szeptember elsején - a második világháború nyitányaként — álnokul megtámadta Lengyelországot. A nyugati szövetségesei által cgerben hagyott Lengyelország a fasiszta túlerővel szemben vívott hősi küzdelemben átmenetileg alulmaradt. A lengyel nép azonban nem adta meg magát, soha egy pillanatra sem szűnt meg harcolni a német leigázók ellen. Nem sokkal a megszállást követően az ország különböző vidékein partizáncsoportok szerveződtek. A lengyel partizánok igen érzékeny veszteségeket okoztak a hitleristáknak. A német hadiszállítmányok mintegy 30%-át megsemmisítették és 50 000 nácit pusztítottak el a harcok során. A fegyveres ellenállási mozgalom megközelítően 500 német zászlóaljat kötött le, tehermentesítve ezzel a Vörös Hadsereget. A lengyel kommunisták vezette fegyveres ellenállási mozgalomból és a Szovjetunió oldalán harcoló lengyel katonai egységből fejlődött ki a „Népi Hadsereg" (létszáma 1944 nyarán 65 000 fő, ugyanez év decemberében 286 000 fő, a háború befejező szakaszára pedig elérte a 400 000-et), amely a szovjet hadsereg oldalán részt vett Lengyelország és Csehszlovákia felszabadításában és az egyetlen volt a „szövetséges államok katonái közül, amely a szovjet katona mellett a legyőzött ellenség fővárosában fejezte be diadalmas útját". A lengyel nép dicső, felszabadító harcai mellett a szerző bátran mutat rá a belső nehézségekre és meggyőzően oszlatja el a lengyel burzsoázia ellenállásával kapcsolatos illúziókat. A Londonban székelő burzsoá, nagybirtokos emigráns kormány befolyása alatt álló erők, a „Honi Hadsereg" vezetői kezdettől fogva ellenezték a partizánmozgalmat. Űgy vélték, a felkelés forradalmasítja a társadalmat és ezzel csökkenne vagy megszűnnék a régi rend visszaállításának a lehetősége. A londoni emigráns kormány a Szovjetunió önvédelmi harcát és a szövetségesi viszonyból adódó kötelezettségeit is elárulta (Lengyelország 1941 júliusától szövetségi viszonyban állt a Szovjetunióval). Az emigráns kormány hazai képviselőinek legnagyobb provokációja a varsói felkelés megindítása volt. „A honi hadsereg főparancsnoksága nem lépett érintkezésbe sem a szovjet hadsereg, sem a népi lengyel hadsereg parancsnokságával. Ugyanis ez ellenkezett volna a felkelés politikai célkitűzéseivel. A vezetésért folyó, előre kudarcra ítélt harcban a reakció nem habozott feláldozni a milliós várost, a lengyel kultúra kincsekben gazdag központját. Nem habozott eéljai elérése érdekében felszítani a hazaszeretet lángjait, a harci kedvet,, s aztán áldozatul dobni Varsó népét és sok ezer katonát" — írja a szerző. A varsói fel-