Századok – 1965

Történeti irodalom - Ruzsás Lajos: A baranyai parasztság élete és küzdelme a nagybirtokkal 1711–1848 (Ism. Vörös Károly) 1293

1295 TÖRTÉNETI IRODALOM bocsátkozik bele a szőlőművelés korabeli technikájának elemzésébe ugyanúgy, mint néprajzi vagy demográfiai módszerű vizsgálatokba. Munkája így az adott terület és téma viszonylatában a problémák komplex, sokoldalú megközelítéséhez is igen jó és követendő példát" szolgáltat. Am hogy e komplex szemlélet egyben mennyire következetesen dialektikus is, azt legvilágosabban s következményeiben legtanulságosabban Ruzsásnak a korral foglalkozó történetírás egyik legközpontibb problémájára: a jobbágytelkek számának alakulására adott válasza mutatja. Ruzsás minden egyes helység konkrétan kimutatott telekszámának alakulásán át vizsgálva igen világosan állítja elénk egyrészt a megyében a földesuraságok három csoportja szerint változó tendenciák (növekedés, csökkenés, stagnálás) egvmásmellett élését; — másrészt azt, hogy a tendencia még ugyanazon uradalmon belül is, az 1767 —1848 közötti időszakban nem egyszer változott; — s végül azt az óvatosan tapogatódzó telekpolitikát, mely végül is a megye egészére (sőt mondhatjuk: többé-kevésbé az egész országra) jellemzően az 1820-as évek fordulóján, a nagy gabonakonjunktúrák lezajlása után, az egyensúlyt kereste a majorság nagysága és az ehhez megfelelő számos robotos munkaerő között, s mely általában a telekszám növelési tendencia lassulásával járt együtt. Rúzsás ezt a folyamatot s a tendenciákat az egyes birtoklástípusok szempontjából is végigvizsgálja, hangsúlyozva, hogy a kifejezett telekrablás elsősorban s elég természetes módon csupán a nemesi középbirtokra volt jellemző, — az uradalmak számításukat az alkalmazott új mezőgazdasági technika révén s a telkek számának még mérsékelt emelésével is megtalálták. A kötet e gondosan összeállított számszerű kimutatásokon nyugvó fejtegetései véleményünk szerint e kérdés országos szempontú vizsgálatához is igen értékes hozzájárulást jelentenek. Munkájának fenti pozitívumait messzemenően elismerve sem hallgathatjuk el azonban alábbi kisebb megjegyzéseinket: Ruzsás könyve — már csak a forrásanyag természeténél fogva is — erősen az uradalmakat állítja a tárgyalás központjába, mégpedig nemcsak azáltal, hogy — különben igen helyesen — a fejlődést az uradalmak kereteiben mutatja be, hanem azáltal is. hogy az uradahnak szerepét a parasztságnak az árutermelésre történő átállásában véleményünk szerint némileg túlhangsúlyozza. De a könyv a parasztságot magát is kissé az uradalmak szemszögéből nézi: a kötetben a parasztság belső társadalmi fejlődése, differenciálódása, az uradalmak telekpolitikájának és gazdaságpolitikájának hatására történő társadalmi s tudati átalakulása nem kap elég hangsúlyt. Talán az egyetlen (más szempontból is mintaszerű) ormánsági analízistől eltekintve az uradalmakkal a tárgyalásban mindig az egységes falu vagy az egységes táj van szembeállítva. (Jóllehet a függelékben 90 község részletesen kidolgozott 1767. s 1848. évi differenciálódását kimutató táblázatot is találunk.) E szemléletből természetszerűleg következik azután, hogy а tárgyalásban a parasztság ellenállása is háttérbe szorul, illetve amennyiben szóba kerül is (mint elég halványan 1767-ben és szépen és részletesen kidolgozva 1848-ban), e fejezetek kissé indokolatlanul állnak előttünk: nem mindenben láttatva meg világosan az egyes paraszti rétegek magatartásának eltérő okait. Az 1790 —1848 közötti időszakban sajnos különösen feltűnővé válik а parasztság állásfoglalásának csaknem teljesen hiányzó bemutatása. Pedig még parasztmozgalmak is vannak, ha esetenként nem nagyobb jelentőségűek is, a nyílt ellenállásig nem is mindig eljutott kezdeményezések. Mégis úgy véljük, kár volt nem beszélni az olyan mozgalmakról, mint az 1820-as évek vége felé a plébánosnak járó tartozások ellen izgató és más falvakkal is szövetkező szebenyi zsellérek mozgalmáról, a villányiak harcáról a szabad jegyzőválasztás érdekében, a karáczodfai nemes jobbágyok 1824. évi végül is karhatalommal elfojtott mozgalmáról, mely a kilenced megtagadására irányult, a szeletnyeiek 1840. évi erőszakos legelőfoglalásáról, a kisasszonyfaiak ellenállásáról az 18117. évi regulációval szemben. És Táncsics 1848. évi siklósi követté választását is jobban megértenék, tudva, hogy az 1836-os úrbéri törvények értelmezése körül Baranyában három helyen is támadtak paraszti kezdeményezések: Bogádon, Kozáron, Hercegmárokon egyaránt akadnak „kontatók"', akik megveszik a törvények szövegét (is azt, a szomszéd falvakba is eljárva, a parasztok szájaíze — nagyon is reális gazdasági igényei — szerint értelmezik. S nem is eredmény nélkül: nyomukban az üszögi uradalomban széleskörű dézsmamegtagadási mozgalom bontakozik ki. Ismételjük, egyenként nem jelentős ügyek ezek, ám összességükben egyrészt igen jellemzően mutatják meg а földesurak és parasztok harcának eredményeként a parasztság helyzetének legfájdalmasabb pontjait, legnagyobb sérelmeit és ezeknek a parasztok tudatára gyakorolt hatását és azt a hatást,amit az így bekövetkezett radikalizálódás jelentett a további paraszti küzdelemben. Ezek figyelembe vétele a kötet gazdasági vonatkozásban mintaszerű komplex elemzését, úgy véljük, szerencsésen egészíthette volna ki. Ugyancsak hiányolhatjuk azt, hogy a kötetből hiányzik a földesúr—jobbágy ellentét