Századok – 1965

Történeti irodalom - Berend T. Iván: Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor 1948–50 (Ism. Ságvári Ágnes) 1290

1291 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyv mondanivalója szerint négy fő részre tagolódik. Az első rész ismerteti a szocialista forradalom győzelmét követő gazdasági eredményeket, amelyek a szocialista építés számára kedvező objektív és szubjektív talajt teremtettek a gazdaság és társadalom szocialista átalakítására. A fogyatékosságok ellenére 1960-ben, egyetlen év leforgása alatt az állami ipar netto termelése 19%-kal növekedett. Felsorakoztatja a szocialista építésre nézve kedvező külpolitikai tényezőket is. Dokumentálja, hogy a nemzetközi munkásmozgalom addigra már nemcsak pártok közötti kapcsolatokkal rendelkezett, hanem állami-gazdasági szerződések rendszerén keresztül módja nyílott arra, hogy a nemzeti kereteket túllépve' az új helyzet kínálta új lehetőségek jobb kiaknázásával, fölényt csikarjon ki a kapitalizmussal folyó versenyben. Berei'd Ivón gyakorlott vitázóként bátran és tudományos tényszerűséggel bizonyítja a sokszor közhelyként ismételt és ezért nem kevesek által kétségbevont társadalmitörténeti-gazdasági törvényszerűséget, hogy Magyarországon „nem ráerőszakolt", hanem elsőrendű belső követelmény volt az iparosítás és a mezőgazdasági nagyüzem megteremtése. A következő részben a könyv a hibás gazdaságpolitikai koncepció kialakítását és az azo-n alapuló intézkedések sorozatát írja le, melyeknek következtében — hogy csak egy példát idézzünk — a 48-as őszi eredeti 27,0 milliárdos beruházási terv 1949 áprilisára már 35 milliárdra, a 13. tervvariáns elkészülte után pedig még ugyanezen évben 45,5 milliárdra emelkedett (74. 1.). Jóllehet a valóságos viszonyokban semmiféle változás nem következett be, mégis a különböző egyszer ható tényezők termeléstermelő hatása, nem utolsósorban pedig a fogyasztási alap csökkentése révén új ,,nagv tartalékok" „felfedezését" hirdették meg, és a végleges 1950-es terv beruházási összegét 50,9 milliárd Ft-ban határozták meg (87. 1.). Tetézte a károkat, hogy a többé-kevésbé jó tapasztalati alapon megtervezett arányokat is felforgatták. A Rákosi —G erő-féle pártvezetés, „hogy biztosítsa a szocializmus alapjainak a lerakását, az egész magyar népgazdaságban, tehát a város mellett a falun is", 20%-os nemzeti jövedelememelkedés mellett a felhalmozási keret tervét 1949-ről 1950-re több, mint másfélszeresére emelte, ugyanakkor, mikor az eredetileg is alaesonvan tervezett 20%-os mezőgazdasági előirányzat 9,8%-ra csökkent ! (78. és 98. 1.) Az irreális sietség szemléletében a Rákosi-féle vezetés saját vágyait elvi, ideológiai magaslatra emelte. Félredobta a gazdasági mutatók, társadalmi tényezők, sőt egyszerűen a műszaki technikai előírások követelményeit is. A voluntarista vezetés kárai azonban nagyon is kézzelfoghatóan jelentkeztek nap mint nap: a gazdaság arányainak megbomlása a mezőgazdaságban a termelés hanyatlásához, az iparban pedig a termelékenység csökkenéséhez vezetett. Történt pedig mindez 1950-ben, a terv nyilvános, gyökeres módosítása előtti esztendőben. (Nem véletlen, hogy Gerő Ernő fentidézett szavai is 1950 januárjában láttak napvilágot.) Berend Iván megalapozott és módszertanilag is példamutató bizonyítási eljárással figyelmeztet arra, hogy a termelési és beruházási emeléseknek pusztán mennyiségi tényezőként való kezelése nem más, mint a kérdés „elbagettellizálása". Ezen a ponton ér el a tanulmány bírálatának sarkpontjához. Bizonyítja, hogy a tervemelések csupán mennyiségi oldaláról történt bírálata, számítási hibákra való visszavezetése, az az álláspont, mely túlzott emelésről, vagy csupán az előirányzatok sikertelen realizálásából fakadó kudarcokról beszél, a szükséges kritikát pedig egyetlen aktusra, jelen esetben a M DP II. kongresszusának a terv előirányzatait megemelő döntésére kívánja korlátozni, íróinak szubjektív szándékai ellenére sem "a szocialista építés igazolását szolgálja, hanem ellenkezőleg, „elhomályosítja a történelmi folyamatok valódi menetét s megnehezíti a kibontakozó, egy ideig eluralkodó hibák jellegének, okainak feltárását" (40-41. 1.). Az irreális sietség szemléletének bírálata kapcsán a külföldi szakirodalomban is tért hódító, teljességgel elfogadható megállapítással találkozunk: mint ahogy másutt is, .Magyarországon is eleve elképzelhetetlen volt olyan komplex gazdaságfejlesztési politika, mely egyszerre, egyidőben, egymással párhuzamosan kívánja az ipar termelési kapacitását kiszélesíteni, azt magas technikai színvonalon korszerűsíteni és emellett a mezőgazdsági termelést a valóságos nagyüzemi gazdálkodás vágányára terelni, mégpedig úgy, hogy az életszínvonalemelés terén nem hogy visszaesés ne következzék be, de fejlődés, mutatkozzék (78. 1.). Már az első évek szemléltető példával szolgálhattak volna ezen igazságok felismeréséhez. Mégsem így történt. Mi volt az oka, hogy a káros folyamat végkifejlésig haladt? A kérdésre a MSzMP 195(i decemberi határozata ad választ, midőn megállapítja, hogy „a Rákosi- Gerő klikk 1948 végétől kezdve letért a marxizmus—leninizmus elvi alapjáról ... a párt és állami életben, valamint a gazdasági élet irányításában szektáns és dogmatikus politikát honosított meg . . ." IIa ezt az idézetet összevetjük a könyv szerzőjének már említett