Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉHETE 11(57 Kunfi számolt azzal, hogy a háborús vereség területveszteséggel jár, s kijelentette, hogy a párt „nem fog olyan politikát támogatni, amely a fegyverek erejével, kényszereszközökkel itt tart olyan népeket, amelyek itt maradni nem akarnak". Ugyanakkor a pártvezetőség nevében kívánta „az ország mai formájában való fennmaradását", mégpedig egy föderalisztikus állam keretében. E kérdésben túlment a kiáltványon, remélve, hogy a föderalizmus kilátásba helyezésével a pártvezetőség programja mellé állíthatja a nemzetiségi területek szociáldemokrata szervezeteit. A program vázolása során Kunfi éles szavakkal fordult szembe azokkal, akik tanácshatalmat akarnak teremteni. Hangoztatta, hogy itt nem érvényesíthető a „minden hatalom a szovjeteké", „minden hatalom a katonák, munkások és parasztok tanácsaié" politika. Ügy vélte, hogy a szociáldemokrata párt nem elég erős ahhoz, hogy programját végrehajtsa. Ezért szükséges együttműködni azokkal a polgári pártokkal, amelyek erre hajlandók. E mögött az a törekvés rejlett, hogy a Károlyi-párt, a Radikális Párt és a szociáldemokrata párt képviselőiből alakuljon új kormány. Szerinte ilyen kormány, amely a nemzetiségek egyenjogúságát és az ország polgári demokratikus átalakítását hirdeti, elhárítaná a forradalmat, és eredményesebben védené a béketárgyalásokon a területi integritást, a régi határok megtartását. A szociáldemokrata pártvezetőség e politikai elgondolása hasonló volt a Károlyipárt és a Radikális Párt koncepciójához. Kunfi a pártvezetőség nevében a liberális burzsoáziával való szövetkezés eddig meddőnek bizonyult politikájának felújítása mellett állt ki, azt ígérve, hogy ezúttal nem a szociáldemokrata párt támogatná a liberálisokat, hanem azok tennék magukévá a szociáldemokrata párt politikáját. A pártveztőség a forradalmi helyzetben sem látta a munkásosztály és a parasztság forradalmi szövetségének lehetőségét és jelentőségét. Sürgette az uralkodó köröknek és követelte tőlük, hogy vegyék igénybe a szociáldemokrata párt aktív közreműködését a magyar állam újjászervezésében. A határozati javaslat egyik pontja állást foglal amellett, hogy ha „a rendkívüli körülmények szükségessé teszik", akkor együttműködés teremthető olyan polgári pártokkal, „amelyek elfogadják a szociáldemokrata párt akcióprogramját". , A beszámoló és a határozati javaslat feletti vitában a polgári pártokkal való együttműködés kérdése váltotta ki a legnagyobb ellenzést. E vita mélyén az a kérdés rejlett, hogy a párt a Monarchia megdöntésének útjára térjen-e, vagy továbbra is a polgári pártokkal való egyezkedések útján kíséreljen meg politikai engedményeket kapni és nagyobb befolyáshoz jutni. A vitában először a nem magyar nemzetiségűek képviselői kaptak szót, akik állást foglaltak az akcióprogram mellett, azonban fenntartásaik voltak. Joan Flueras román küldött, aki később a romániai szociáldemokrata párt jobbszárnyának egyik képviselőjévé vált, kijelentette, hogy ha a kongresszus a polgári pártokkal javasolt együttműködést elfogadná, akkor a párt a román nemzetiségűeket nehezen tudná maga mellé állítani. Adolf Horváth szlovák küldött hangsúlyozta: amíg a polgári politikusok Bécsbe szaladgálnak, „addig mi igenis kfielé gravitálunk". A pártvezetőségnek nem sikerült megnyernie a nemzetiségi szociáldemokrata szervezeteket a magyar állam területi integritásának támogatására. Landler Jenő felszólalásában visszautasította Kunfi ama megállapítását, hogy a magyarországi forradalmi erők nem elégségesek az átalakulás végre-