Századok – 1965
Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161
A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETE 1177 A szociáldemokrata párt 1917. január 6-án szűkebb körű bizalmiértekezletet tartott. Buchinger Manó bejelentette, hogy nem sikerült az antantszocialistákkal egyetértésre jutni, de reméli, hogy a tavasz elején ez sikerülni fog. A párt politikai tevékenységének középpontjában a választójogi harc állt. Az értekezleten Buchinger közölte, hogy a párt támogatni fogja Károlyiék parlamenti küzdelmét. Landler Jenő és az értekezlet más résztvevői ebben a kérdésben élesen bírálták a pártvezetőséget.J Szemére vetették, hogy csak statisztál a Károlyi-pártnak, és nem indít erőteljes önálló akciót a választójogért. A Károlyi-párt a monarchista rendszer alkotmányosabbá tétele és a közös monarchia bizonyos fokú újjászervezése érdekében lépett fel ismételten a választójog kiterjesztéséért. A szociáldemokrata pártvezetőség a Károlyi-párt politikáját abban a reményben támogatta, hogy ennek révén lehetővé válik majd a párt parlamenti tevékenysége. A baloldali szocialisták viszont a párt önálló választójogi akciójának megindítását a monarchia elleni küzdelem és a tömegek békemozgalmának erősítése céljából sürgették. Az oroszországi februári forradalom győzelme nyomán a magyar uralkodó osztályokban növekedett a félelem a népforradalom kitörésétől. A polgári politikusok ellenzékiek, de egyes kormánypártiak is — mind többet kezdtek beszélni a „népjogok kiterjesztésének" szükségességéről, s mindenekelőtt a választójogi reformról, mint ami szükséges lenne ahhoz, hogy a „nép bizalma" a monarchista rendszer és annak háborús céljai iránt ismét erősödjék, illetve ne váljék a helyzet még súlyosabbá. A cári monarchia bukása növelte a központi hatalmak uralkodó köreinek reményeit, hogv az antanttal előnyös békét köthetnek, illetve a kimerült Oroszországot rákényszeríthetik egy olyan különbékére, amelyben biztosítanák uralmukat az általuk megszállt területeken. A központi hatalmak hódító igényei nem kis szerepet játszottak abban, hogy az új orosz kormány, szembefordulva saját népének békekövetelésével, folytatta a cári kormány imperialista politikáját, fenntartotta a háborús szövetséget az antanttal. Az Oroszországgal kötendő különbékével kapcsolatos reményei így meghiúsultak. Az Egyesült Államok viszont — válaszul arra, hogy a német hadvezetőség megindította a korlátlan tengeralattjáró harcot és amerikai szállítóhajókat is elsüllyesztett — 1917 áprilisában hadat üzent Németországnak, majd később a Habsburg-monarchiának is. 19,17 tavaszán a nyugati fronton az angol—francia haderők indítottak támadásokat, a németek hátrálva védekeztek, és kiépített védőállásokba vonulva, meg tudták állítani az antantcsapatok előnyomulását. A keleti fronton 1917 nyarán az antanthatalmak kívánságára az orosz Ideiglenes Kormány, melynek élén az eszerpárti Kerenszkij állt, új offenzívát rendelt el, amely azonban összeomlott, s a központi hatalmak csapatai előrenyomultak. Az olasz haderők is támadást indítottak, de a déli hadszíntéren lényeges változás nem történt. Az imperialisták mindkét oldalon tovább növelték a háborús erőfeszítéseket. A tömegek helyzete egyre kétségbeejtőbbé vált. Keresték a kivezető utat a háború örvényéből és közben mindjobban terjedt a felismerés, hogy a rablóháború ellen forradalmi harcra van szükség. Az orosz offenzíva összeomlása után Németország és Ausztria-Magyarország uralkodó körei ismét azt remélték, hogy a keleti fronton számukra kedvezőbbé vált katonai helyzet elősegíti a kompromisszumos béke elérését az antanthatalmakkal. Áz orosz uralkodó osztályok körében is terjedt az a nézet, hogv különbéke kötésével 7*