Századok – 1964

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 863

870 К RÓNIKA Előadásának kiindulópontjául az 1944. szeptember 10-i Helyzetet választotta, amikor H. Friessner vezérezredes, az akkori magyar-román határra visszahúzódó Dél hadseregcsoport parancsnoka (Horthy hozzájárulását is megnyerve) a Tiszántúl kiürítését javasolta. Javaslatát Hitler részben azért nem fogadta el, mert remélte, hogy az 1941—42 telén alkalmazott drákói rendsz.abályok megismétlésével a német csapatok visszaözönlését feltartóztathatja, másrészt azért nem, mert bízott abban, hogy a Szovjetunió a Dardanellák felé fordulva ellentétbe jut az angolszászokkal. Hitlernek azt a parancsát, hogy a német hadsereg a Kárpátok vonalán foglaljon „téli állást," a 2. Ukrán Frontnak Arad felől Debrecen ós Nyíregyháza felé, ill. a 4. Ukrán Frontnak Ungvár ós Csap felé történt előnyomulása és október végén Tiszánál való egyesülése eleve lehetetlenné tette. Kitérve az 1944. október 15-i eseményekre s az azokkal foglalkozó, örvendetesen szaporodó irodalomra, az előadó megállapította, hogy „szer/őik szinte kizárólag csak a magyar belpolitikai helyzetet, Horthynak ós a körülötte levőknek, illetve a nyilasoknak és a budapesti német vezetésnek a terveit és a cselekedeteit vizsgálják, a magyar október tizénötödikét azonban nem illesztik be az általános kelet-európai viszonyokba, és nem veszik figyelembe, vagy tévesen értelmezik a varsói felkelésnek és az augusztusi román kiugrásnak a magyar helyzetre gyakorolt pozitív és negatív hatását." A rendelkezésre álló források (főleg Hitler július 21-i helyzetmegítélése, Himmler egy október 11-i távirata) egybehangzóan bizonyítják, hogy a n>rnste;i min lent elkövettek ал ечеУе^еэ magyar kiugrás megakadályozása érdekében, s lia az ekkor Magyarországon, ill. Budapesten levő csapatok számát nem is tudjuk ma még megállapítani, mégis világos, „hogy Herthyék felemás kísérlete október 15-én a németek előre való felkészültsége és nagy túlereje miatt sem sikerülhetett". A 2. Ukrán Front sikerei (Debrecen felszabadítása, a támadás folytatása Tokaj felé s ezzel a Wöhler-seregcsoport bekerítése), a német hadvezetést egy a Szolnoknál kezükben levő hídfőből kiinduló tehermentesítő támadásra késztették, de ez a támadás hamarosan elakadt. Nem sokat segített a németek helyzetén az sem, hogy a Nagykálló térségében indított támadásukkal sikerült a körülzárt Wöhler-seregcsoport kivonását biztosítani, mert ugyanakkor a Tiszántúl felszabadítását nem tudták megakadályozni. Illuzórikus volt a németeknek az a terve is, hogy a Tisza vonalánál védelemre rendezkedjenek be, mert a Szeged felől támadó 46. szovjet hadsereg már október 21-én elfoglalta Baját, s a Kecskemétről kiinduló német ellenlökést visszaverve áttörte a Kecskeméttől délre húzódó magyar állásokat, s megindult a harc Budapestért. A magyarországi hadműveletekbe ekkor már a Tolbuhin marsall vezette 3. Ukrán Front is bekapcsolódott és Mohácsnál átkelve a Dunán december 9-re elérte a Velencei tavat. A Szovjet Főhadiszállás a 3. Ukrán Frontnak dél felől Esztergom, a 2. Ukrán Frontnak Ipolyság felől ugyancsak Esztergom irányába történő támadásra adott parancsot. A támadás december 20-án megindult és már december 24-én Budapest körülzárására vezetett. Hitler figyelmét ekkoriban az Ardennes-ekben végrehajt n ló nagy német támadás kötötte le, s így mindössze, régi gyakorlatát felújítva, a vezető tábornokokat váltotta le, s H. О. Gille SS-tábornok parancsnoksága alatt egy páncélos hadtestet küldött Budapest felmentésére. A többször megismételt támadás ellenére sem sikerült ez a vállalkozás, de — nem akarva belátni a Budapesten körülzárt német egységek felmentésének lehetetlenségét — Hitler újabb támadásra adott parancsot, ezúttal Székesfehérvár térségében. A felmentő kísérletek meghiúsulásának egyik lényeges oka a szovjet páncélosok mennyiségi, de főképpen minőségi fölénye volt. Budapest felszabadítása után Hitler a nyugati arcvonalról kivont 6. SS-péncélos-hadsereget indította Magyarországra azzal a céllal, hogy a szovjet csapatokat a Duna vonalára vesse vissza. A válogatott egységekkel végrehajtott támadás az utolsó ilyen német akció a második világháboiú folyamán, és súlyos kudarca az SS csapatok összeomlását mutatja. Április 4-én Magyarország teljesen felszabadult. A hadműveletekből az előadó az alábbi következtetéseket vonta le: „1. A Vörös Hadseregnek az egész keleti arcvonalon, Romániától és Jugoszláviától a Baltikumig folytatott hadműveletei keretében a magyarországi front, minden jelentősége ellenére, sem volt főfront. 2. Ezzel szemben a hitleri hadvezetés számára a magyar hadszíntér jelentősége, szeptembertől egészen márciusig, állandóan fokozódott, s maga Hitler, az ardennes-i ellentámadás előkészítésének rövid időszakát kivéve, rendkívül nagy figyelmet szentelt neki. 3. A 2. és a 3., illetve a 4. Ukrán Front feladatát mindvégig a saját erőivel oldotta meg, tehát nem vont el más arcvonalról csapatokat. 4. Ezzel szemben a Dél hadseregcsoport már a hadműveletek megindulása előtt erősítéseket kapott. Később is szinte állandóan érkezett erősítés. Külön ki kell emelni a IV. SS-pánc( los-hadtestnek a Visztula-frontról való kivonását, ami a január 12-én indított nagy szovjet támadás sikeréhez járult hozzá, majd azt a körülményt, hogy a 6. SS-páncélos-hadsereg Francia-