Századok – 1964
Tanulmányok - Galántai József: Tisza és a világháború 687
TISZA ÉS A VILÁGH AB0BŰ 695 Szerbiát előbb-utóbb háborús csapással letörjék, ebben a törekvések egységesek,2 6 de hogy ezt követően hogyan oldják meg a szerb kérdést, ebben már ellentétesek voltak. Ferenc Ferdinánd trónörökös és más osztrák vezetők — pl. Conrad is — Szerbia bekebelezésére törekedtek, arra, hogy valamennyi délszláv népet a Habsburg-Monarchia keretébe foglaljanak. Egyesek — mint pl. Ferenc Ferdinánd — ezt a tervet a Monarchia belső szerkezeti átalakításával kapcsolták egybe. A magyar vezető osztályok ellenezték Szerbia bekebelezésének tervét, és általában ellene voltak annak, hogy további délszláv tömegeket vonjanak a Monarchia államkeretébe. Ebben korántsem valamilyen baráti gesztus vezette őket, hanem az a megfontolás, hogy a szláv elem gyarapodásával nehezebbé válik a dualizmus rendszerének fenntartása, mert. a szláv területek növekedésének konzekvenciája lehet a trialista átalakulás A dualista államszerkezethez viszont a magyar vezető osztályok görcsösen ragaszkodtak, mert a trializmushoz képest sokkal előnyösebb pozíciókat biztosított számukra a Monarchián belül. A magyar vezető osztályok arra számítottak, hogy a dualizmus rendszerének fenntartásával a hatalom súlypontja Budapest javára, fog a közeljövőben eltolódni. A magyar vezető osztályok politikusai is tervbe vették a Szerbiára mérendő háborús csapást, s ennek eredményeként ők is ki akarták terjeszteni a Monarchia befolyását erre az országra. De ezt úgy akarták megoldani, hogy a legyengített és megkisebbített Szerbia maradjon kívül a Monarchia államkeretén, s annak vazallus függő államát képezze. Az osztrák és a magyar vezetők közti ellentétek ezekben a kérdésekben már az annexiós válság idején felmerültek, s még erősebben jelentkeztek a Balkán-háborúk idején és azt követően, amikor a Monarchia a Szerbia elleni háborút latolgatta. Az ellentétes érdekek élesen csaptak össze a Szerbia elleni akciót elhatározó 1913. május 2-i és október 3-i közös minisztertanácson. Mindkét alkalommal az agresszív fellépést illetően egység volt, de a szerb kérdés ez utáni megoldásának tervében éles ellentét. A május 2-i minisztertanácson a közös pénzügyminiszter fejtette ki: „Szerbiát mint önálló államot megkell szüntetni... a szerb népet mint egyenjogú részt a Monarchiához kell csatolni, ahol nemzeti és politikai otthont talál." A jegyzőkönyv tanúsága szerint a külügyminiszter „szimpatizál a közös pénzügyminiszter eszméjével". A magyar miniszterelnök az agresszió terve ellen nem emel szót, de Szerbia bekebelezését elutasítja a következő indokkal: „Ha Bilinski úr eszméje érvényesül, akkor az eredmény a trializmus lesz. Akkor szláv többséget bírnánk és ez a dualizmus végét jelentené."2 7 Az 1913. október 3-i minisztertanácson Conrad lépett fel a Szerbia bekebelezését képviselő állásponttal. Conrad véleményét a jegyzőkönyv a következőképpen rögzíti: .6 tfgy gondolja, hogy Szerbia vagy lojálisán egészen hozzánk csatlakozik olyan viszonyok alapján, ahogy pl. Bajorország a Német Birodalomhoz tartozik, vagy nyílt ellenségeskedést kell létrehozni, amelyre a legalkalmasabb pillanat adva van." Tiszának —akkor már ismét ő volt a magyar 26 Nemcsak az osztrák és a magyar kormányzat között volt teljes ebben az egyetértés, a magyar burzsoá-földesúri ellenzék is így vélekedett. ,,En azon meggyőződésre jutottam — írja Andrássy —, hogy Szerbiát, izolálása után, vagy háborúban kell letörni, vagy arra kell kényszeríteni, hogy a nagyszerb gondolattal szakítson és valóban hozzánk közelítsen." (Diplomácia és világháború, é.n. 34. 1.) 27 Österreich-Ungarns Aussenpolitik. VI. köt. 331, 334. 1.
