Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
INFLÁCIÓ ÉS ELZÁIIKÖZÁSI IRÁNYZATOK MAGYARORSZÁGON 667 Mindezek a mozzanatok felfokozták azt az idegenkedést, melyet az uralkodó osztályok a vagyonváltság, a saját áldozatvállalásra épülő szanálási tervvel szemben eleve tápláltak. A tőkés körök rendkívül soknak tartották avagvonváltságot, arról panaszkodtak, hogy az, tőkéik elvonásával, a gazdaságot megrendítheti, s egyáltalán nem tartották kielégítőnek, hogy Hegedűs a részvénytársaságok vagyonváltságának egyharmadát elengedte. A nagybirtok részéről a nyílt tiltakozást a kivetett váltság befizetésének szabotálása kísérte, s a terheket teljes egészében a tőkére akarták áthárítani.18 A tavaszi hónapokban már egymást követik a Hegedüs-féle terv ellen intézett támadások, s most már nyíltan a stabilizáció szükségtelenségét hangoztatták. A Magyar Pénzügy c. tőkés gazdasági lap márciusban ,,A pusztító javulás" címen írott cikkben fordul szembe a szanálással: „Ez a siker kezd most aggályossá válni. Koronánk javulása a gazdasági életben nagy zavarok kútforrásává lett. A részvényekben elhelyezett nemzetvagyon a tőzsdei árzuhanás következtében felére csökkent. A magas külföldi valuták ellenében megvásárolt nagy árukészletek elértéktelenedtek és eladhatatlanokká váltak már csak azért is, mert a korona további javulására számító fogyasztóközönség a legnagyobb mértékben tartózkodik a vásárlásoktól." S a tőkés körök álláspontjának hangot adva az újság leszögezi: „Hegedűsnek tehát a korona javítását célzó programját a tapasztalatok alapján gyökeresen revideálni kell."19 A Gyáriparosok Országos Szövetségének néhány héttel később megrendezett nagy választmányi ülésén a GvOSz titkára által elmondott előadói beszéd az ipar oldaláról utasította el egyértelműen a szanálást: ,,. . . nagy kérdés az, hogy használt volna-e ez a stabilizáció a magyar iparnak. Ne felejtsük el, hogy a magyar ipar versenyképességét eddig csupán azt biztosította, hogy a munkabérek a békebeli béreknek csak 20—25-szörösét tették, holott valutánk külföldi vonatkozásban ötvenedére, sőt volt idő, amikor csaknem századrészére csökkent. Mit használt volna tehát a magyar ipar versenyképességének, ha a munkabéreket és tisztviselői fizetéseket a békebeli 50-szeresére lett volna kénytelen felemelni. Ezen megoldás mellett a magyar gyáripar sokkal nagyobb válságban volna, mint ma. . . Hogy meddig tarthatók fenn a mai munkabérek, az a magyar gyáriparnak ezidőszerint legfontosabb kérdése."2 0 Ezen, részben hivatalos álláspontok mutatják, hogy a magyar uralkodó osztályok 1921 tavaszán nem tartották időszerűnek a szanálást. Nemcsak az államháztartás egyensúlyának helyreállításához szükséges terhek vállalását vetették el, de általában előnytelennek tartották az infláció megszüntetését, s a gazdaság fellendítését egyedül az infláció fenntartásától remélték. 1921 nyarára egyre világosabbá vált, hogy a szanálási terv kudarcba fullad. Ekkor már látható volt. hogy a vagyonváltság révén az államháztartás helyzetét nem sikerült rendezni. A lassan befolyó váltság-összegeket felemésztették a folyó kiadások, s a deficitet végül is nem sikerült kiküszöbölni. Az előterjesztett költségvetés a válságos helyzetet nem tudta elleplezni, s a külföldi értéktőzsdék érzékeny barométere már a szanálási ígéret csődjét jelezte. Az év első felében a magyar korona értékemelkedésére spekuláló külföldi vásárlási hullám azonnal megtört, sőt, az összevásárolt mintegy 8 milliárd koronát 18 O. L. Pénzügyminisztérium. Genf. 2. es. VIII. 4.; Pesti Tőzsde, 1921. szept. 22. 19 Magyar Pénzügy, 1921. márc. 31. 20 Mátyás Jenő előadói beszéde a GyOSz 1921. máj. 23-i nagyválasztmányi ülésén. Magyar Gyáripar, 1921 máj. 3*
