Századok – 1964

Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661

668 BEKEND T. IVÁN—RÁNK] GYÖRGY hirtelen piacra dobták.2 1 A korona zuhanását nem lehetett megállítani. A koro­na zürichi árfolyama a májusi csúcspontról, 2.62 centimeról júliusra 1.97-re, szeptemberre pedig 1.14-re, vagyis az 1921 januári mélypont alá süllyedt!22 A pénzértéktelenedés az államháztartási deficitet tovább növelte, annál is inkább, mivel az újra meginduló drágulás a köztisztviselők fizetésemelésének követelését váltotta ki. Tekintettel arra, hogy július és szeptember között a hiányok fedezésére Hegedűs már minden hitellehetőséget kimerített, ismét az állami bevételek fokozására tett kísérletet. Ezúttal újabb adó jövedelmeket, többek között a földadó emelését akarta keresztül vinni, ez azonban a nagy­birtok ellenállásán már az előkészítő parlamenti bizottsági tárgyalásokon kudarcba fulladt. Nem maradt más hátra, mint a bankóprés megindítása. A szanálási terv összeomlott. A képviselőház 1921. szemptember 22-i ülésén Hegedűs Lóránt keserűen jelentette be, hogy miután a nemzet nem volt haj­landó áldozatokra, pénzügyi politikája csődbejutott, s ezért tisztéről leköszön.23 Hegedűs Lóránt szanálási kísérlete, melyet az ismert bankember a tőkés gazdaság megszilárdítására, a magyar uralkodó osztályok érdekében akart keresztülvinni, igen hamar a tőkés-nagybirtokos körök legélesebb ellenzésébe ütközött és megbukott. Vajon mi vezetett arra, hogy az a Hegedűs Lóránt, akinek egész pályafutása a magyar nagytőkéhez kapcsolódik, aki a század­forduló óta e körök egyik vezető politikai és gazdaságpolitikai exponense, a pénzügyminiszteri székben szembekerült azon osztályokkal, melyeknek kép­viseletére tudatosan törekedett? Messzemenően nem tartjuk elfogadhatónak azt a beállítást, mely teljesen szemet húny a tények felett, s a Hegedüs-féle kísérletet a bankok és a GyOSz érdeke szerinti vállalkozásnak állítja be.24 De nem tudunk egyetérteni azon felfogással sem, mely a jelentkező ellentmon­dást a banktőke és ipari tőke érdekeinek szembeállításával kívánja feloldani, azt állítva, hogy Hegedűs kísérlete kedvező volt a bankok számára, mivel ez növelte hiteleik reálértékét, de nem volt előnyös az ipari tőkének, mivel a de­fláció megfosztja őket az elértéktelenedő hitel előnyeitől.2 5 Ez az érvelés ugyanis nem veszi figyelembe, hogy az ipari és banktőke közötti kapcsolat ebben az időszakban már sokkal szorosabb, s ezek felső rétegei a finánctőkében sokkal jobban összefonódtak, semmint azt a hitelező és adós szembeállítással meg­közelíteni lehetne. Utalhatunk mindenekelőtt arra, hogy a budapesti vezető nagybankok már a világháború előtt a gyáripar részvénytőkéjének közel 50%-át tartották ellenőrzésük alatt. Hegedűs Lóránt éppen annak a pénzintézetnek, a Kereskedelmi Banknak éléről került a pénzügyminiszteri székbe, mely az ipari és banktőke összefonódását talán leginkább megtestesítette, melynél a régi értelemben szorosan vett bankügyletek, hitelezői tevékenység mellett az ipari, kereskedelmi üzletek különösen nagy jelentőségre tettek szert. Figye­lembe kell továbbá venni, hogy az infláció vagy szanálás nem csupán, sőt nem is elsősorban hitelnyújtó és kölcsönt felvevő viszonylatokat érintett, hanem — mint magukból a tőkés érdekeket megfogalmazó forrásokból idéztük — a gazdaság egészét, a külkereskedelmet, részvényügyet és munkabéreket, a ter-21 K. G. L. Állami jegyintézet, 1921. okt. 19-i tanácsülés. 22 Statisztikai Évkönyv 1919—1921. 123. 1. 23 Nemzetgyűlési Napló, 1921. szept. 22-i ülés. 24 Vö. Magos György: Az 1924. évi magyar stabilizáció és a nemzetközi tőke. {Kandidátusi disszertáció kézirata.) 25 Nemes Dezső: Az ellenforradalom története Magyarországon. 1919 —1921. Bpest. 1962. 398. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom