Századok – 1964
Krónika - Beszámolók doktori disszertációk vitáiról - 617
KRÓNIKA 617 BESZÁMOLÓ WITTMAN TIBOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJÁRÓL Wittman Tibornak „A »koldusok« uralma Flandriában 1577—1585" című doktori disszertációja a németalföldi forradalom jelentős szakaszának — a legmagasabb forradalmi szintre jutó „koldus"-diktatúrának — részletes elemzésével, az előzmények és következmények sokoldalú ós távlataira is kitekintő megvilágításával a forradalom egészének megítélésében új ós alapvető következtetésekhez jut. A Flandria egész gazdasági fejlődését meghatározó posztóipar elemző vizsgálata során — korrekció alá véve a korábbi nézeteket (elsősorban a pirenne-i „posztókapitalizmus" kérdését) — mutatja be a tőkés iparfejlődés megrekedésének okait és az ebből adódó társadalmi konfliktusok alakulását. À flamand posztóipar három válfajának fejlődési útját végigkísérve megállapítja, hogy a tőkés ipar kibontakozásának legfőbb akadályát az okozta, hogy a flamand társadalom szerkezetének sajátos alakulásával szoros összefüggésben a feudalizmus bomlása igen erős volt, de a tőke lehetőségei a minimálisra csökkentek. A „régi" nagyvárosi iparban a céhkötöttségek rendkívüli korlátozó ereje, az „új posztóiparban" (nieuwe draperie) — amely a XVI. század közepéig a vidéki lehetőségek kiaknázása révén virágzott — a nyersanyagbeszerzés nehézségei és a községi iparszabályozás akadályozták а tőke behatolását. A hazai (vallon) nyersanyagra épülő „könnyű posztógyártás" (sayetterie) el is jutott a manufaktúrák létrehozásáig, а kisvállalkozói érdek itt is útját állta a nagyméretű tőkés ipar kibontakozásának. Az ipar hanyatlása kiélezte a városi társadalom válságát éppúgy, mint a posztógyártásban érdekelt vidékét. így a forradalmi feszültség központjai részben a régi nagyvárosok (Gand, Ypres, Bruges), részben az új posztóipar körzetei (Lys, Waes, Franc vidékek) lettek. Az iparhoz hasonlóan a mezőgazdaságban sem a tőkés gazdálkodás, hanem a kisparaszti bérletek uralma, a paraszti parcellagazdaság erősödött. A posztóipar válsága kihatott a parasztság helyzetére, mivel a falusi lakosság egy része érdekelt volt a háziipar fenntartásában. Ugyanakkor a mezőgazdaság nem volt képes az ipar számára elegendő nyersanyagot biztosítani. Ez a helyzet a differenciált falusi társadalom szegényparaszti rétegeit a forradalmi mozgalmakhoz sodorta, míg a gazdag parasztság a katolicizmus és az ellenforradalom egyik bázisát jelentette. A gazdasági fejlődés elemzése után a szerző áttért a forradalom történetének bemutatására: ennek során az ellentétes osztályok csoportosulásának és magatartásának belső o\wiit és következményeit tárta fel, a kérdés igen alapos dokumentálásával. Mivel a flamand társadalomból hiányzott az erős burzsoázia — a spanyol Habsburg-abszolutizmussal szembeni elégedetlenség során a plebejus tömegek mozgalmai a városi céholigarchia vezetése alá kerültek, amely a nemesség egy részével a városi, tartományi partikularizmus védelmezője volt. így a forradalom előjátékának tekinthető gandi felkelés (1539 — 40) leverése együtt járt a céhkormányzat megszüntetésével, s a város ezzel a későbbi mozgalmak tűzfészkévé vált. A forradalmi válság elmélyülését a nemesi ellenzék kialakulása és a különböző területeken fellobbanó tömegmozgalmak jelezték. Az utóbbihoz kapcsolódó képrombolás a nemességet és a polgárságot szembefordította a népi mozgalmakkal. Az uralkodó réteg ellenzékisége (Orániai Vilmos vezetésével) nem a népi ellenállást jelentő „erdei gueux"-k erejére, hanem külső (német, majd francia) segítségre akart támaszkodni. A tanulmány a központi témáját alkotó koldus-diktatúra időszakának eseménytörténetét a forradalom egészének menetébe építve mutatta be. Hangsúlyozta az északi tartományok eredményeinek (I572-es győzelem) hatását a déli forradalmi erők tömörülésére. Kiemelte, hogy az 1577-ben Gandban kibontakozó forradalmi megmozdulás hosszú időre útját állta az ellenforradalmi erőknek. Az opponensi vélemények hangsúlyozottan kiemelték az értekezésnek a forradalmi diktatúra jellegére és politikai fejlődésére vonatkozó fejezetei önálló anyaggyűjtésen alapuló tartalmi és elméleti értékeit. Mint Székely György megjegyezte, „bárminő tüzetes vizsgálódás sem nyújtott még adalékokat sem a v nyugati újabb irodalomból a mű főtémájához". 1577—79 között а Gandban létrejött Hembyze-terror uralmának ismertetésénél a tanulmány mélyrehatóan vizsgálta a polgári radikális és az orániai párt között kialakult és egyre fokozódott ellentét okait. A városi kormányzat által a spanyolok és az ellenforradalom hívei elleni harc során létrehívott intézkedésekkel (Tizennyolcak forradalmi tanácsa, fellépés a katolicizmus ellen, a polgárság felfegyverzése) szembeállítva mutatta be Orániai Vilmos monarchista törekvéseit és a katolikusokat megnyerni kívánó valláspolitikáját. Érdekes elemzését adva a Vallásbéketervezetnek. A spanyol ós vallon ellenforradalom előretörése következtében a forradalmi ellenállás súlya teljesen a flandriai városokra nehezedett. A vidék parasztjai is megmozdultak, de a városi vezetőréteg fellépett ellenük. A polgárok egyoldalú politikája végeredményben 16 Századok 1964/3.
