Századok – 1964
Krónika - Beszámolók doktori disszertációk vitáiról - 617
618 KilÓNIKA nem volt képes az erők összefogására, Hembyze pártja csupán egy kálvinista kisebbség diktatúráját képviselte, amely, nem tudva kiszélesíteni társadalmi bázisát, szükségképpen a belső reakciót növelte. így került sor Gandban az Orániai-párt híveinek segítségével (Ryhove) a Hembyze-terror felszámolására. A koldus-diktatúra e legmagasabb szintet jelentő két évének értékelésénél a szerző hangsúlyozta: ,,a flandriai gueux-k ellenállása, azzal, hogy útját állta a spanyol és vallon ellenforradalom erőinek, lehetővé tette az Utrechti Unióban tömörült tartományok elhatárolódását ós megszilárdulását." Ezt igazolta az a tény, hogy Hembyze bukása után Gandban, Brugesben és Ypresben ezután is a radikálisok politikája érvényesült. Szemléletes elemzését adta a továbbiakban annak, hogy az Anjou herceg behívása, noha ellentétes indítókból, de ugyanabba a franciaellenes táborba vitte a polgári radikálisokat a spanyolokkal. A frontok összekuszálódása következtében a város vezetésébe ellenforradalmi erők kerültek, egyeseknél az orangisták elleni gyűlölet túltett a spanyolellenessógen. A forradalmi diktatúrák legradikálisabb képviselőjót, a Gandba visszatérő Hembyzét spanyol együttműködés vádjával végezték ki. A tanulmány a korai polgári forradalomnak tekinthető németalföldi szabadságharc jellemzőjeként állapítja meg, hogy a polgárság gyengesége következtében a mozgalom vezetője az Orániai-párt lett, amely a mérsékelt elemeket fogta össze. A városi radikálisok tömörülése viszont mind a spanyol ellenforradalommal, mind az Orániai-párt megalkuvó politikájával szemben vívott harca ellenére nem válhatott eldöntő jelentőségű erővé. A forradalom menetének a fentiekben vázolt alakulását Wittman Tibor döntően azzal magyarázza, hogy az nem az új termelési viszonyok, hanem egy gazdasági hanyatlás és válság talaján nőtt ki. Végső konklúzióként leszögezi: a korai polgári forradalmak ismérvei nem lehetnek azonosak a későbbi forradalmakéival, mivel ezek még a kezdeti tőkefelhalmozás korának gazdasági-társadalmi adottságaira alapozódtak. A disszertáció opponensei egybehangzóan kiemelték az egyetemes történeti téma fontosságát, s azt a jelentős eredményt, melyet a szerző az óriási irodalom és jelentékeny forrásanyag kritikai feldolgozásával elvi és módszertani téren elért. Révész Imre véleménye szerint a tanulmány ,,az európai szakirodalomban az első nagyméretű és sikerült kísérlet a németalföldi forradalom ós szabadságharc történetének egy kérdés körül csoportosított, de alapjában az egész világtörténelmi jelentőségű eseményláncolatot felölelő feldolgozására". Altalános értékeinek hangsúlyozása mellett kifogásolta, hogy az igen színvonalas elemzés nem párosult minden esetben megfelelő szintézissel. A hatalmas eseményanyag, valamint a rendkívül szövevényes gazdasági, társadalmi ós politikai viszonyok teljesebb megértetése az általános irányvonalakra is utaló összefoglalók beiktatását kívánta volna. Megállapította továbbá, hogy a disszertáció helyes módon állította központba a tömegek mozgalmait, azonban a kelleténél jobban mellőzte az egyes kiemelkedő egyéniségek szerepének részletes tisztázását. Éppen e személyiségek helyes megítélése miatt tartja kívánatosnak az egy-egy csoport vagy réteg törekvéseit kifejező történeti szereplők összefoglaló jellemzését. Elsősorban a köztudatban félreismert, vagy bizonytalanul megítélt Orániai Vilmos, hasonlóképpen Jean van Hembyze és Ryhove ilyen jellegű értékelése segítené elő működésük, sikereik vagy sikertelenségeik jobb megértését. Hiányzik a sokszor csak névvel említett kiemelkedő mellékalakok bemutatása is, akikről pedig kiderül, „hogy a történésekben nemcsak a puszta nevükkel szerepeltek". A németalföldi reformáció bővebb megvilágításával összofüggően az opponens áttekintő értékelést adott a korabeli európai kálvinizmus egészéről, szervezeti ós politikai vonatkozásairól. Utalt a kálvini reformáció társadalomtörténeti és ideológiai szétágazására a XVI. század utolsó harmadában: Magyarországon (kisebb súllyal Lengyelországban is) mint a nagybirtokos feudalizmus eszmei kiszolgálója polgári törekvéseket csak másodlagosan támogatott; Genfben pedig a patrícius nagypolgársággal nőtt össze szorosan. „Sem a magyar, sem a svájci területen nincs még ekkor (és még jóval később is alig van) nyoma annak, hogy Kálvin tanításából ellenzéki mozgalmak csíráznának ki, akár a hűbéri, akár a kapitalista renddel szemben." Franciaországban viszont, noha a haladó királyi abszolutizmussal szemben a hűbériség ideológiai támaszaként, de a kálvini reformáció teológusai fogalmazták meg a monarcho-machia tanát, s a konzisztóriumok az egyházi kormányzat mellett egyben politikai testületek is. Németalföldön a tyrannicidium programja éppúgy hatott a polgári radikálisok, sőt mérsékelt orangisták körében, mint annak spanyoljezsuita változata az ellenkező oldalon. A konzisztóriumok itt „majdnem kizárólag a forradalom irányításával foglalkoznak", s a kibontakozó ,,gueux" közép- és kispolgári, részben plebejus-népi kálvinizmus lett a forradalmi harc legfőbb ideológiájává. Az opponensi véleményben Orániai Vilmos valláspolitikájáról is kapunk összefoglaló jellemzést. Végül a forradalmi kálvinizmus szélső balratolódásának képrombolásáról szólva hangsúlyozta az opponens, hogy ez a mozgalom nem a kálvinizmus ideológiájá-