Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1327

1356 folyóiratszemle tói menten szabadnak ós egyenlőnek kell lennie." (5. 1.) Elterjedt az a meggyőződés is, hogy ilyen társadalom csupán a demokrácia keretében valósítható meg. Ennek történetileg két típusa alakult ki: egy evolúciós és egy forradalmi. A „társadalom" fogalmához hasonlóan a „nemzet" fogalma is gyökeresen átalakult. A nemzetfogalom régen nem egyszerűen a közös nyelvűekre vonatkozott, hanem csupán azokra, akik a „status politicus"-ban vagy a „societas civilis" minősítésében megegyeztek. Az új nemzetfogalom a társadalom új fogalmának megfelelően alakult ki. „Ha a régi societas civilist szótrobbantotta a minden ember társadalma, a nemzet sem maradhatott tovább rendileg korlátozott, és fel kellett ölelnie egy állam, vagy másképpen szólva egy nyelv összes tagjait." (10—11. 1.) Mint ahogy a társadalom, úgy a nemzet sem volt elképzelhető demokrácia nélkül, s a kétfajta társadalom-elképzelésnek megfelelően a nemzetfogalomban is kétfajta elképzelés ütközött meg, egy polgári és egy proletár-szocialista. Mint ahogy a társadalmi eszme egy kizárólagos szocializrtius bálványává lett, ugyanígy a nemzeti eszme is mások fölébe emelte magát, s a hódítás, elnyomás eszközévé vált. Mindamellett Conze szerint hibás dolog a nemzetállamok alkonyáról beszélni; legfeljebb a szuverén vagy magukat önállónak vélt nemzetállamok alkonyáról lehet szó. A nemzeti és a világpolgárság édestestvérek. Mindkettő mai elvilágiasodott formájában is keresztény örökséget képvisel. — B. VIERTELJ AHRSCHRIFT FÜR SOZIALUND WIRTSCHAFTSGESCHICHTE 1963. 50. köt. 4. sz. — WOLFGANG KÖLLMANN: A német munkásság politikai és társadalmi kifejlődése 1850—1914 (480 — 504. 1.) eredetileg előadás formájában a német—francia történésztalálkozón hangzott el 1962. november 1-én, majd a szerző hamburgi szókfoglalójaként. Németország iparosodása csupán az 1848 — 49-es forradalom után indult meg. Ekkor alakult ki a vidéki népfölöslegből, a nagyipar által tönkretett kézművesekből és háziiparosokból az ipari munkásság, amelyet nagymértékű fluktuáció jellemzett. A munkásság szervezkedése mindjárt kezdetben két vágányon futott: a polgári társadalom megdöntésének marxi—enge Isi ós a polgári társadalmi rend „integrálásának" lassalle-i útján. Az 1875-i gothai kongresszuson úgy látszott, hogy a marxi nemzetközi szocializmus legyőzte a lassalleiánizmust. Azonban az általános egyenlő választójog bevezetése, az egyesülési tilalom feloldása az egyesült szociáldemokráciát is arra bírta, hogy a kapitalista társadalom megdöntését törvényes eszközökre korlátozza. A szociáldemokrácia különben sem ölelte fel az egész német munkásságot, hanem annak csupán evangélikus részét, amelyet elkeserített egyházának szociális érzéketlensége. A katolikus munkásságot a katolikusszociális programot kialakító Centrum-párt vonta magához. A Bismarck-féle szocialista-ellenes törvény kudarca s ezzel párhuzamosan az 1880-as, majd az 1890-es években hozott különböző szociális biztosítási törvények nemcsak megerősítették a munkásság társadalmi helyzetét, hanem a polgári társadalomba való beleilleszkedós lehetőségét is megcsillogtatták előtte. Az 1889-es nagy- bányászsztrájk után fellendülő, a szociáldemokrata mozgalmon belül önállósodó szakszervezetek harca a szociáldemokrata párttal ellentétben már nem a polgári társadalom megdöntésére, hanem a polgári társadalomba való beilleszkedésre irányult. „Ezzel a szakszervezetek elfogadták az objektíve végbement strukturális átalakulást egy polgári jellegű sokrétű ipari társadalmi rend felé." (499. 1.) A revizionizmus a szakszervezetek után a pártot is hatalmába kerítette, habár ez nem ment ideológiai harcok nélkül. Ugyanez a folyamat simán folyt le a keresztény szakszervezetekben ós politikai mozgalomban. Most már a tőkések is revideálták korábbi makacs álláspontjukat, s egymásután kötötték meg a kollektív szerződéseket a megszelídült szakszervezetekkel. így vált a munkásság legális partnerévé a munkáltatóknak. Ennek logikus következménye volt a hadihitelek megszavazása a szociáldemokraták által a birodalmi gyűlés 1914. augusztus 3-i ülésén, továbbá a polgári demokrácia „megvédése" a kommunistáktól 1918 —1919-ben. Ezzel a szociáldemokrácia végleg betagolódott a polgári társadalmi rendbe, s annak szerves részévé vált. „Ez egyik tető- és fordulópontja a német történelemnek" (504. 1.) — állapítja meg elégedetten a szerző. Bár Köllmann tanulmánya nyilvánvalóan a német szociáldemokrácia opportunizmusának történeti igazolását célozza, gazdag tényanyagánál fogva figyelmet érdemel. — B. VIERTELJAHR SHEFTE FÜR ZEITGESCHICHTE 1963. 4. sz. — THEODOR ESCHENBURG: Carl Sonnenscheinről, a német szociális katolicizmus egyik legnagyobb hatású, „Berlin apostola" néven nálunk is jól ismert, könyvben is népszerűsített képviselőjéről írt élet- és jellemrajzát közli (333 — 361. 1.). Sonnenschein 1876-ban Düsseldorfban született, s 1929-ben halt meg Berlinben. Mint a római jezsuita Collegium Germanicum papnöven-